Felmérik a munkaerő-piacot Biharban

Hajdú-Bihar és a romániai Bihar megye határ menti munkaerő-piaci helyzetét, elsősorban a fiatalok elhelyezkedési lehetőségeit vizsgálja a Debreceni Egyetem (DE) és a Nagyváradi Egyetem közös, uniós finanszírozású kutatóprogramja.

Valuch Tibor, a DE Politikatudományi és Szociológiai Intézetének oktatója, a program egyik szakértője hétfőn sajtótájékoztatón elmondta: márciusban indult öt-öt magyar és román településen az adatfelvétel, amelynek során ötszáz fős reprezentatív minta alapján kívánnak választ kapni a 16 és 35 év közöttiek helyzetére. A kutatás során elsősorban az iskolázottságot, a célokat, a korábbi vagy jelenlegi munkavégzésük körülményeit vizsgálják, de kitérnek szociális és családi helyzetre is.

Valuch Tibor szerint a Tépén, Konyáron, Sárándon, Hosszúpályiban és Derecskén elvégzett kérdőíves kutatás teljes képet fog adni a célcsoportról. Az eredményeket ősszel publikálja a hétfős kutatócsoport. {loadposition OTP}

Mint mondta, hasonló módon térképezik fel a munkaadói elvárásokat is. Mivel a térségben az önkormányzatok számítanak a legnagyobb foglalkoztatóknak, így a települések vezetőit is bevonják a projektbe.

"Szeretnénk egyúttal megmutatni, hogy a társadalomtudomány is képes kézzel fogható eredményekkel hozzájárulni az emberek mindennapi életének javításához" - fogalmazott Valuch Tibor, hozzátéve, hogy a jövő februárban záruló programban 45 magyar fiatal számára tréningeket is szerveznek. "Ha ezeknek a fiataloknak akár csak egy része a projekt hatására talál munkát, akkor már megérte belevágni" - hangoztatta a szociológus.

A kutatást az EU összesen 190 ezer euróval támogatta a Magyarország-Románia határon átnyúló együttműködési program keretében.

Kimaradt?