Egy éve egyenget ifjú vállalkozópalántákat a Kreatív Kolozsvár – interjú

A K+ Tehetségtámogató projekt részeként nemrég lett egyéves a Kreatív Kolozsvár vállalkozásfejlesztő program. A kolozsvári és környékbeli fiatal vállalkozók és leendő vállalkozópalánták számára fontos lehetőségeket nyújtó képzéssorozatról Mostis Gergővel, a Kreatív Kolozsvár program-koordinátorával beszélgettünk célokról, eredményekről, jövőbeli tervekről.

Milyen céllal, kikkel együtt jött létre a Kreatív Kolozsvár?

A K+ két részből áll: egyrészt az egyetemi hallgatók tudományos felkészítését támogatja, másrészt egy vállalkozásfejlesztő programból, amely kimondottan a fiatalok vállalkozási kedvének erősítésére összpontosít. A Kolozsvár vonzáskörzetében élő fiatalok támogatása a cél, erős hangsúlyt fektetve arra, hogy a jövőben minél többen váljanak vállalkozóvá. Azt látjuk, hogy az itthon maradás egyik legfontosabb alkotóeleme lehet az, ha megszólítjuk a fiatalokat és segítünk nekik abban, hogy jól felépített, átgondolt és megtervezett vállalkozásokat indítsanak itthon. A projektet a PONT Csoport és a Magyar Ifjúsági Központ menedzseli, magyar állami támogatással – ezért is ingyenes minden programunk.

A vállalkozói workshopokon üzleti tervek készülnek, piaci modellek csiszolódnak és stratégiai tanácsadás zajlik. Üzleti mentorokat hívunk, akik munkájuk során közel ötszáz vállalkozás elindításában segédkeztek, így alaposan ismerik egy vállalkozni akaró, egyetemet végzett fiatal problémáit. Ezen kívül foglalkozunk a kreatív iparágakkal, a színházzal, kulturális menedzsmenttel, filmmel és könnyűzenével. Azok a fiatalok ugyanis, akik a művészeti egyetemeken alaposan elsajátíthatják szakmájukat, az iparág menedzsmenti- és pénzügyi hátteréről vajmi’ keveset tanulnak. Segíteni szeretnénk nekik abban, hogyan élhetnek meg művészeti termékeikből.

Mindemellett Kreatív Kolozsvár esteket szervezünk, ahol „jó példákat” mutatunk be, fiatal vállalkozók meghívásával. Egy-egy előadás után, ahol a sikerekről és kudarcokról, buktatókról egyaránt szó esik, beszélgetések alakulnak ki, ismeretségek kötődnek. Fontosnak érezzük azt, hogy a fiatal vállalkozók között hálózat alakuljon ki, tapasztalatokat cserélhessenek, megszólíthassák és megtalálják egymást, amikor egy munkát szeretnének elvégeztetni.

Mennyire hiányosak az erdélyi magyar fiatalok gazdasági, vállalkozói ismeretei?

Azt gondolom, hogy gyerekcipőben járunk. Azok a fiatalok, akik eljönnek egy vállalkozói workshopunkra, mind az alapfogalmakkal ismerkednek az első napon. Olyan kérdésekkel például, hogy mit jelent a validáció, (hogyan mérhetjük le, hogy valóban van-e piaci igény a termékünkre vagy szolgáltatásunkra), vagy mit jelent és mikor kell pivotálnia egy vállalkozásnak (az a folyamat, amikor vásárlói visszajelzések alapján átpozicionáljuk a terméket). Ezeken a találkozókon mindenki kezdi elsajátítani azt a nyelvet, kódrendszert, amelyet tőlünk nyugatra a teljes a start-up világ használ.

A helyes vállalkozás menete nem az, hogy van egy ötletem, befektetek egy csomó pénzt, majd várom, hogy vajon rám nyitja-e az ajtót a vásárló. Előbb meg kell vizsgálnom a célpiacot, az ott lévő vásárlók sajátosságait, vásárlási szokásait (persona) rákérdezni a potenciális vásárlók igényeire, megvizsgálni, hogy valóban szükségük van-e egy adott szolgáltatásra, vagy abban a formában van-e rá szükségük, ahogyan elképzelem és így tovább. Biztonságos keretet teremtünk arra, hogy az első saját befektetéskor pontosan tudjuk, kiknek fogunk értékesíteni. Így rengeteg csalódást és pénzkidobást spórolhatunk meg a fiataloknak.

Februárban zajlott az első pitch versenyetek. Milyen tapasztalatokat szereztetek?

A Kreatív Kolozsvár a második évében jár. Eddig kilenc vállalkozói workshopot szerveztünk. Ez azt jelenti, hogy közel 180 fiatal vállalkozóval találkoztunk, akiknek üzleti mentorálást nyújtottunk. Azt láttuk, hogy elérkezett az ideje egy második lépcsőfoknak: amikor befektetőket hozunk, akik rizikótőkével beszállhatnak a vállalkozásokba.  A TransUP erdélyi befektetőcsoporttal szerveztük meg a pitch versenyt, amelyre több mint harminc fiatal jelentkezett és a kiválasztott tíz vállalkozó háromnapos felkészítőn vehetett részt. Tízen pitcheltek, azaz röviden ismertették a vállalkozásaikat a befektetőkkel. Ötüket hívták vissza egy második körre és velük elindultak az egyeztetések.

Hogyan tovább?

Fontosnak tartjuk a workshopok folytatását. A kudarc mindig elveszi az ember kedvét, de ez tanulással megelőzhető. Nagyon fontos a „földön tartani” a csillogó szemű fiatalokat, mert egy vállalkozás felépítése és életben tartása pont olyan kemény munka, mint bármi más. Csak éppen ezt magadnak és nem másnak csinálod. A magad ura vagy és ezt a szabadságot semmi sem tudja pótolni. Ugyanakkor szeretnénk megmutatni azokat a best practice-eket (legjobb gyakorlatok – a szerk.), amelyeket egyelőre Magyarországról hozunk. De itthon is látni már sikereket, őket sem tévesztjük szem elől. Már két ízben szerveztünk - „Formula” névre hallgató - interdiszciplináris alkotótábort, mert szeretnénk arra tanítani az egyetemi hallgatókat, hogy az igazán újszerű, innovatív ötletekben és megoldásokban van a fejlődés motorja. Szokás manapság a kolozsvári IT bumm-al példálózni, de sajnos azt látjuk, hogy kiszervezett programozói munkákon túl ez nem szól igazán arról, amiről ideális esetben kellene, éspedig az innovációról. Mi megpróbáljuk arra ösztönözni a fiataokat és a fiatal vállalkozókat, hogy merjenek újszerű dolgokkal és megvalósításokkal kísérletezni.

Kapcsolódók

Kimaradt?