A kézműves csoki titkairól kérdeztük a gyergyócsomafalvi csokoládémestert

Gyönyörű csomagolással, saját receptek alapján készülnek kézműves csokoládék Gyergyócsomafalván. Sándor Szilveszter éveken át dolgozott, hogy meglegyen a kezdőtőkéje a vállalkozása beindításához, tavaly nyártól pedig a maga ura. A fiatal vállalkozót a csokikészítés titkairól is megkérdeztük.

Hogyan készülnek a csokoládék a műhelyedben?

Az alapanyagot Belgiumból szerzem be. A különböző országokból került kakaóbabokat ott konsírozzák meg: gyúrva keverik ez azt jelenti, hogy egy nagy gépbe kerülnek, ami akár 72 órán át is forgatja a kakaót, a hő hatására pedig masszává alakítja. Miután ez hozzám kerül, saját ízlés szerint keverem ezeket, például a madagaszkárit a ghánaival, mert minden csokoládémester maga alakítja ki a saját ízvilágát.

Ezután következnek a fagyasztott, szárított gyümölcsök, például az áfonya, ribizli, eper, a málna, de mostmár teafüves csokoládét is készítek. Mindenfélével próbálkozom, szeretek kreatívkodni – és ami nekem ízlik, azt miért ne kóstolná meg más is?

A csokoládé kristályszerkezetének kialakítása a következő lépés, ezt temperálásnak hívják. A massza felmelegítése után kétharmadát le kell hűteni, majd összekeverni az egyharmaddal. Majd kiöntjük formákba, amelyek régen fémből készültek, ma polikarbonátból. Egy órán át a hűtőben hagyjuk a masszát, aminek következtében csökken a térfogata, így kevés kopogtatás után könnyedén kifordul a formából. Ilyenkor még várni kell a hőmérséklet felvételéhez, de amint megvagyunk ezzel, és megszáradt, lehet csomagolni.

Előbb fogalmazódott meg benned az önállóság gondolata, mint az, hogy ezt hogyan valósíts meg. Hogyan jutottál el a csokoládékészítésig?

Már tizenkilenc éves koromban gondolkodtam saját vállalkozáson, de valóban nem tudtam, hogy mivel induljak. Foglalkozhattam volna méhészkedéssel, gondoltam számítástechnikai szaküzlet nyitására is. Ami pénzt gyűjtöttem, az mindig elment, így arra gondoltam, hogy az egyetem befejezése után külföldre megyek. Egy újságban találtam is hirdetést mezőgazdasági munkára Nagy-Britanniában, így kimentem dolgozni.

Pár kilométerre attól a helytől, ahol dolgoztam, találtam egy csokoládéműhelyt, ahol szét is nézhettem. Megtetszett az, amit ott láttam, és úgy éreztem, hogy megtaláltam, amivel foglalkozniszeretnék. El kellett tanulnom a szakmát. Mindenfelé érdeklődtem, tanultam, miközben továbbra is gyűjtöttem a pénzt. Franciaországban is látogattam műhelyeket, és tanultam Magyarországon is, Haraszti Andor cukrásznál, még 2013 végén.

2015 végén jöttem haza, utána négy hónapig tartott az építkezés, kettőt az adminisztrációs folyamat, majd 2016 júniusától elindult a műhelyemben a munka.

A műhelyed Gyergyócsomafalván van. Nem érte volna meg jobban egy közeli városba költöztetni?

A családi ház emelete kihasználatlan volt, így adta magát, hogy oda rendezkedjek be. Több pénzbe került volna valamelyik városban építkezni – egyébként sem látványműhelynek szántam a helységet, hanem csak abból a célból építettem fel, hogy dolgozzam benne.

Hová szállítasz csokoládékat?

Egyelőre a környékre, ami gyergyószentmiklósi üzleteket vagy éppen borászatot jelent, de ugyanígy Csíkszeredába, Székelyudvarhelyre is küldök. Keresem a viszonteladókat, tervezek eljutni Sepsiszentgyörgyre és Marosvásárhelyig. Hosszú távon pedig terjeszkednék tovább, de mivel egyedül dolgozom, nehéz a készítés meg a vásárokra járás, a beszerzések, a csomagolás kialakítása és egyebek mellett értékesítéssel és reklámozással is foglalkozni.

Milyen lényegi különbség van a kézműves csokoládék és a boltban található tömegkészítmények között?

A hangsúly az alapanyagon van. Én természetes, egészséges anyagokat használok, viszont egy bolti csoki árából látszik, hogy nem lehet abból az összegből tisztességes csokoládét készíteni. Ki van spórolva belőle a kakaó – amikor írja egy csokoládé csomagolásán, hogy nyomokban magokat tartalmaz, az azt jelenti, hogy a kakaóbabot például mogyoróval vagy mandulával pótolják. Ehhez viszont ízfokozók kellenek, hogy a csokoládéízet tartsák, emellé pedig növényi zsiradékok is, hogy a kristályszerkezet megmaradjon, vagyis ne hulljon szét a termék.

Kimaradt?