Tervezet: emissziós matricát kap az összes hazai gépkocsi

Legtöbb öt lejbe kerülő, úgynevezett emissziós matricákkal látná el a kormány az összes forgalomba íratott gépkocsit. Erről sürgősségi rendeletet fogadnak el március végén – tudta meg a Mediafax.

Valamennyi Romániában nyilvántartott gépkocsit a károsanyag-kibocsátási szintjét tanúsító matricával látnak el 2019-ig. Ezek alapján környezetszennyezési díjat vethetnek ki az önkormányzatok – derül ki a kormány sürgősségirendelet-tervezetéből.

A környezetvédelmi minisztérium által javasolt jogszabály szerint hét típusú, eltérő színű emissziós matricát bocsátanak ki. Ezeket a gépkocsik műszaki vizsgájakor ragasztják majd az autó szélvédőjére. A károsanyag-kibocsátási szint függvényében Non-euro, Euro 1, Euro 2, Euro 3, Euro 4, Euro 5 és Eco/Hibrid típusú matrica kerül az autóra – írja a Mediafax.

A gépkocsi tulajdonosának csak a matrica árát (3 lej körüli összeg), illetve egy minimális, 1-2 lejes munkadíjat kell csak kifizetnie a műszaki vizsgáztatáskor. A tervezet szerint 2019 közepére valamennyi autót emissziós matricával látnak el.

A kormány szándékai szerint addig az önkormányzatoknak el kell dönteniük, hogy létrehoznak-e úgynevezett környezetvédelmi zónákat az adott településen. Ez a lehetőség elsősorban a nagyvárosok esetében merülhet fel.

A polgármesteri hivatalok ezek után korlátozhatják a légszennyező autók behajtását bizonyos zónákba. Így például elrendelhetik, hogy a városközpontban csak az Euro 4-es vagy ennél kisebb károsanyag-kibocsátási szintű gépkocsik közlekedhetnek, az emissziós matricák alapján. Az ennél a szintnél szennyezőbb autók tulajdonosai egy bizonyos díj ellenében hajthatnak majd be az adott zónába. A díjat az önkormányzat szabja meg.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?