RMDSZ: jól járnak a szatmáriak a költségvetéssel

Szatmár megyei fejlesztésre is jut pénz a sebtében elfogadott költségvetésből – számolt be pénteki sajtótájékoztatóján az RMDSZ három politikusa: Turos Lóránd szenátor,valamint Erdei D. István és Magyar Lóránd képviselő.

A Szatmár megyeieket érintő egyik legfontosabb döntés, hogy bekerült a költségvetésbe Szatmárnémeti körgyűrűjének a kivitelezése. A 800 millió lej értékű befektetést két év alatt kellene megvalósítani, a jelenlegi költségvetésbe pedig 137 millió lej került be erre a célra.

„Volt egy RMDSZ javaslat, hogy ezt az összeget emeljük 50 millió lejjel, de ezt a többségi PSD-ALDE koalíció leszavazta, viszont ígéreteket kaptunk, hogy ha a munkálatok elkezdődnek,  és a megadott összeget elköltjük, költségvetés-kiegészítéskor még pótolhatják a hiányzó pénzeket” – mondta Magyar Lóránd.

Ha elkészül a terelőút, sikerül majd kiszorítani a teherforgalmat Szatmárnémetiből, de addig még nem kezdődhetnek meg a munkálatok,  ameddig nem születik kormányrendelet a területek kisajátításáról.

Egy másik nagy jelentőséggel bíró Szatmárnémeti befektetés, amely zöld utat kapott, az a prefektúra és az alárendelt intézményeinek helyet adó új épület kivitelezése. Jelenleg az intézmény a polgármesteri hivatallal osztozik egy épületen, egy saját ingatlan pedig központosítaná a prefektúra és intézményeinek működését, ezzel pedig megkönnyítenék a lakosok dolgát is.

Erre a költségvetésben 2,5 millió lejt különítettek el, amely elegendő a kivitelezés elkezdéséhez. Szatmár megye második legnagyobb városát érintő döntés is született a költségvetés elosztásakor, ugyanis Nagykárolyban, ahol már a körgyűrű kivitelezése folyamatban van, és idén be kellene fejezni, további 24 millió lejt kaptak a munkálatokra.

Magyar beszámolt még arról, hogy 27 millió lej jutott a megyei utak fejlesztésére és befejezésére. Ebből az összegből fedezni tudják majd a Szatmárnémeti - Nagybánya, Szatmárnémeti - Zilah, Szatmárnémeti - Nagyvárad útszakaszok befejezését.

Kérdőjelek a büdzsé körül

Erdei D. István parlamenti képviselő beszámolója szerint a költségvetés elosztásakor érezhető volt, hogy sebtében és gyorsan történnek a dolgok. Elmondta: szóvá is tette a költségvetés általános vitájánál, hogy az Országos Előrejelzési Bizottságnak a törvény értelmében ősz elején meg kell határoznia a sarokszámokat a következő évre.

„Itt megjelent egy 807 milliárd lejes nemzeti össztermék, amely 4,2 százalékos gazdasági növekedés jelent. Ez a szám elfogadhatónak tűnik. A meglepetés akkor ért minket, amikor a költségvetési törvényt átnéztük, és akkor láttuk, hogy 815 milliárd lejes GDP-vel és 5,2 százalékos és a gazdasági növekedéssel számol, tehát eltér azoktól az értékektől, amelyeket a bizottság megállapított az ősszel. Ez megkérdőjelezi azokat a számokat, amelyre a költségvetés alapoz” - mondta Erdei D. István.

Emelkednek a bérek

Turos Lóránd szenátor, a szenátus kulturális bizottságának alelnöke kiemelten fontosnak tartja, hogy a kulturális intézmények munkatársainak munkáját jobban meg tudják majd becsülni.

Emlékeztetett, hogy ötven százalékkal emelkedik majd a kulturális intézmények alkalmazottainak bére, és húsz százalékkal a helyi önkormányzatban dolgozók fizetése is.

„Azt gondolom, hogy azok az aránytalanságok, amelyek különböző törvénymódosításokkal és törvényértelmezésekkel életbelépte ki kell egyenlíteni. Nem normális az, hogy ugyanabban a munkakörben dolgozó személyen más bérezést kapnak egyik megyében, mit egy másik megyében.  Ezeket az aránytalanságokat, csak egy általános közszférát érintő bértábla tudja orvosolni” – mondta a szenátor. 

Kapcsolódók

Kimaradt?