Eldőlt: szigorít az EU a dohánytermékek forgalmazásán

Megerősítette a dohánytermékekről szóló uniós irányelv rendelkezéseinek érvényességét szerdai ítéletében az Európai Unió Bírósága, amely kimondta, hogy jogszerű a csomagolás széles körű egységesítése, a mentolos ízesítésű cigaretták jövőbeli tilalma, valamint az elektronikus cigarettákra vonatkozó új szabályozás is.

Az irányelv egyes rendelkezéseit Lengyelország, valamint a Philip Morris International és a British American Tobacco dohányipari vállalat támadta meg az európai uniós bíróságon.

A 2014-ben elfogadott szabályozás célja, hogy a dohányzás kevésbé legyen vonzó, elsősorban a fiatalok számára. Az irányelv előírja, hogy minden cigarettacsomag felületének 65 százalékán fényképes egészségügyi figyelmeztetést kell elhelyezni, valamint betiltja a jellegzetes ízt adó, ezáltal a cigarettát vagy a sodrásra szánt dohányt a fiatalok számára vonzóbbá tevő ízesítéseket és a 20 szálnál kevesebbet tartalmazó csomagok forgalmazását.

A mentolos ízesítés 2020-ban szűnik meg. A törvény értelmében emellett gyógyszerként kell szabályozni az olyan elektromos cigarettát, amelynek gyártója a dohányzásról való leszokást ígéri. Ellenkező esetben a termék a dohánytermékekre vonatkozó szabályozás alá esik.

Szerdai ítéletében a luxembourgi törvényszék megerősítette az irányelv érvényességét és megállapította, hogy a bíróságon megtámadott rendelkezések célja, hogy védjék a fogyasztókat a dohányzáshoz kötődő kockázatokkal szemben, és ezek nem lépik túl a célkitűzés megvalósításához szükséges mértéket.

Az Európai Unió legnagyobb dohánytermék-gyártójának és második legnagyobb dohánytermelőjének számító Lengyelország álláspontja szerint a mentolos ízesítésű cigaretták teljes tilalma komoly gazdasági következményekkel járna. A bíróság azonban úgy véli, hogy a tilalom elősegíti a dohánytermékek belső piacának zavartalan működését, ezzel együtt pedig az emberi egészség magas szintű védelmének biztosításához is megfelelő.

Az elektronikus cigarettának megkegyelmeznek

A dohánytermékek címkézésének és csomagolásának egységesítésével kapcsolatban a bírói fórum kimondta, hogy az uniós szervek a jogalkotási folyamat során nem lépték túl az alkalmas és szükséges mértékből eredő korlátokat.

Az elektronikus cigarettákról a bíróság megállapította, hogy ezen termékek objektív jellemzői eltérnek a dohánytermékekéitől. Következésképpen az uniós jogalkotó nem sértette meg az egyenlő bánásmód elvét azzal, hogy e cigarettákra eltérő,  a dohánytermékekénél kevésbé szigorú jogi szabályozást írt elő.

Tizennégy évvel az előző irányelv bevezetése után még mindig a dohányzás a legfőbb megelőzhető halálok az Európai Unióban. Az évek óta zajló dohányzásellenes lépéseknek köszönhetően a dohányzók aránya (a 2002-ben 15 tagállamból álló unióban) 40 százalékról (a 2015-ben 28 tagú unióban) 26 százalékra csökkent.

Kapcsolódók

Kimaradt?