Hatórás munkaidővel kísérleteznek Svédországban

A minőség és hatékonyság érdekében hatórás munkaidővel kísérleteznek egy svéd idősotthonban, az ötletet több helyen átvették már.

Február óta ugyanazért a bérért két órával kevesebbet dolgoznak naponta, ennek pedig megvan a pozitív hatása. A göteborgi Svartedalens otthon egyik asszisztense, a 41 éves Lise-Lotte Pettersson a The Guardiannek elmondta, korábban mindig kimerült, amint hazaért, leroskadt a székre, most azonban több energiája van nemcsak a munkára, hanem a családjára is.

A kísérlet persze egyéb változásokkal is jár: a kiesett órák pótlására 14 új munkatársat vettek fel, fizetésüket pedig az otthont működtető önkormányzat állja.

Ann-Charlotte Dahlbom Larsson, az otthon vezetője elmondta, 1990-től mostanáig egyre több munkájuk, egyre kevesebb munkatársuk volt, nem lehetett így folytatni. Az ágazatban dolgozók soraiban sok a betegség és a depresszió a kimerültség miatt, a munka és a magánélet közti egyensúly megbomlott.

A kísérlet vélhetően félbeszakad 2016 végén: miután a város balközép vezetése elveszítette a választásokat, a liberálisok és konzervatívok vezetnek, akik ellenzik a munkaidő csökkentését. Véleményük szerint a megoldás költséges, míg a baloldal az életminőség javítására fekteti a hangsúlyt.

Mások is kipróbálták

A göteborgi Sahlgrenska University kórház ortopéd sebészetének orvosai és nővére, valamint két kórházi osztály Umeå-ban szintén átvették a hatórás munkaidőt.

A göteborgi Toyota gyár már 13 éve áttért a hatórás munkanapokra, mert a munkások a stressz miatt folyton hibákat követtek el, az ügyfelek bosszúságára. A rövid munkanap nemcsak a munkatársaknak tett jót, de a gépeket is hatékonyabban használják, és a gyár profitja is nőtt, 25 százalékkal.

Roland Paulsen, a svédországi lundi egyetem munkatársa, üzleti adminisztráció-kutató szerint egy évszázad után, amelyben rövidebb lett a munkaidő, megnőtt az ünnepnapok száma és csökkent a nyugdíjkorhatár, ismét növekvőben a munkával töltött órák száma. Rámutatott: ma már létezik az a technológia, ami a napi négyórás munkaidőt is lehetővé tenné.

Kapcsolódók

Kimaradt?