Budapesti pufulec, londoni miccs, párizsi rahát

Egyre több hazai, köztük erdélyi élelmiszeripari termék kapható külföldön, elsősorban azon országokban, ahol sok a romániai bevándorló.

Egy újlipótvárosi ABC-ben bóklászva hirtelen egyik kedvenc édességemen, a ROM csokoládészeleten akad meg a szemem. A felfedezéstől fellelkesülve elkezdem szisztematikusan átfésülni a boltot, további itthoni termékek után kutatva. Az eredmény felülmúlja a várakozásomat, a polcokon borszéki ásványvizet, kétfajta romániai mustárt, pufulecet és székelyföldi házicsokit fedezek fel. Negyed órával később, az utca másik oldalán, egy borszaküzlet kirakatában Erdélyi fejedelmek bora cimkéjű palackra figyelek fel. Mint kiderült, Rékáson palackozott italról van szó, mely több pesti szaküzletben megvásárolható. 

A fent nevezett élelmiszerboltot, öt másikkal egyetemben, Ilyés Tamás, Szatmárnémetiből elszármazott vállalkozó üzemelteti. Romániai termékeket arra gondolva kezdtek el forgalmazni, hogy rengeteg erdélyi él Budapesten, akiknek valószínűleg jól esnének a hazai ízek, illetve a tősgyökeres anyaországiakkal is szerették volna megismertetni ezeket. A cég a felsoroltakon kívül forgalmaz rahátot, pufarint, halvát, miccshúst, székelyföldi kistermelőktől származó tejtermékeket és lekvárokat, valamint felvágottat is. 

A vásárlók javarészt erdélyiek, illetve olyanok akik turistaként jártak Erdélyben, de növekvőben van azok aránya, akiknek semmilyen kapcsolódásuk nincs az elcsatolt országrésszel. „Szoktunk zakuszka-, vinetta- és áfonyalekvár kóstolót tartani” – mondja Ilyés Tamás.

Mióta Olaszországot és Spanyolországot elözönlötték a romániai vendégmunkások, jelentősen megnőtt az oda irányuló román élelmiszerexport. Mindkét országban működnek romániai termékek forgalmazására szakosodott, ezekből gazdag kínálattal rendelkező bolthálózatok. Az utóbbi években, azt követően, hogy újabb EU-s államok nyitották meg kapuikat a román munkavállalók előtt, a hazai élelmiszerek is újabb, korábban megközelíthetetlen piacokra törtek be.

Az egyik legnagyobb romániai húsipari vállalat, a Cristim egyik munkatársának elmondása szerint a Nyugat-Európába irányuló miccshús kivitel folyamatosan nő, immár Nagy-Britanniába is exportálnak. A tengerentúlon szintén feltűntek romániai élelmiszerek, New Yorkban például éppúgy lehet székelyföldi borvizet vásárolni, több más romániai élelmiszer mellett, mint Dubaiban.    

 

Kimaradt?