Megijedt a kormány a romániai autósok haragjától

Kikerült az adótörvénykönyvet módosító tervezetből a gépjárműadó megemelése, a nem lakás célú ingatlanok adójának jelentősen növelése azonban maradt – írja kormányzati forrásokra hivatkozva az Agerpres.

A kormány tagjai szerdai ülésükön tárgyalták első olvasatban a tervezetet. A pénzügyminisztérium honlapján korábban megjelent változat szerint mintegy két és félszeresére emelkedett volna a gépkocsiadó.

Ez a módosítás már nem szerepelt a minisztereknek szétosztott tervezetben. Megmaradt azonban az az előírás, amely az épület értékének 0,1 százalékáról 2 százalékra emeli a nem lakás célú ingatlanok adóját. Nem került ki a tervezetből az sem, hogy 2015-től az önkormányzatok igazítják háromévente az inflációhoz az ingatlanadót, és „a település jellemzőinek függvényében” akár 50 százalékkal is megemelhetik a szintjét.

Mint ismert, korábban a miniszterelnök felszólította a pénzügyminisztériumot, hogy vonja vissza honlapjáról a tervezetet. Arra hivatkozott, hogy közvitára bocsátása előtt a kormányban is meg szeretné vitatni.

Kapcsolódók

Kimaradt?