A munkanélküliség leginkább Magyarországon csökkent

Az Európai Unió tagállamai közül Magyarországon csökkent a legnagyobb mértékben, 10,5-ről 7,9 százalékra a munkanélküliség az elmúlt egy évben – ez derül ki az Eurostat, vagyis az unió statisztikai hivatalának legfrissebb jelentéséből. A tagállamokban átlagosan 10,3 százalékos volt a munkanélküliség májusban.

Európai jelenség, hogy nő a foglalkoztatottság és csökken a munkanélküliség. Az unió statisztikai hivatalának jelentése szerint a tagállamokban átlagosan több mint fél százalékkal csökkent a munkanélküliek aránya az elmúlt egy évben. A 28-ból 21 tagállamban a májusi adatok szerint csökkent a munkanélküliség. Még a legrosszabb helyzetben lévő spanyoloknál és görögöknél is jobbak lettek az adatok. Ott azonban még így is óriási, 25 százalék felett van a nem dolgozók aránya.

A 28 európai országból Magyarországon csökkent a legnagyobb arányban a munkanélküliség. Tavaly május óta 10,5 százalékról 7,9 százalékra. "A magyar gazdaság növekedése is EU-átlag feletti volt, úgy ahogy a beruházások lendülete is jelentős mértéket öltött és ez lehetőséget teremtett arra, hogy a versenyszféra is egyre több embert alkalmazzon" – mondta Tóth Gergely, a Buda-Cash Brókerház vezető elemzője.

Már nem csak a közfoglalkoztatás miatt csökken a munkanélküliség. A munkaerő-piaci és képzési államtitkár azt mondta: a feldolgozóipar, az építőipar és a kereskedelem is jól teljesített az elmúlt hónapokban, ezért nőhetett a dolgozók száma. Czomba Sándor a következő négy év legnagyobb feladatának a fiatalok munkanélküliségének visszaszorítását nevezte.

Bár Magyarországon az elmúlt egy évben jelentősen, az európai uniós átlag alá csökkent a nem dolgozó fiatalok aránya, de még így is 20 százalék körül van. „Azt szeretnénk, hogy ha a ciklus végére nagyjából olyan 10 százalék körüli értékre sikerülne leszorítani, ehhez az elmúlt időszakban is sok programot indítottunk, ami kifejezetten a fiatalokat segítette és a következő 2014-2020-as tervezési ciklusban is számos olyan program lesz, amely kifejezetten az ő munkalehetőségeit javítja" – nyilatkozta Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára. Czomba Sándor szerint az új programokkal 2018-ra lehetővé válik, hogy a teljes munkanélküliség 4 százalék alá csökkenjen, a foglalkoztatottság pedig tartósan 4 millió felett maradjon. 

Kimaradt?