A németek ismét lélegzethez juttatják az Európai Uniót

Tapsviharral fogadták szerdán az Európai Parlament (EP) strasbourgi plenáris ülésén azt a hírt, hogy a német alkotmánybíróság döntése értelmében az ország részt vehet az állandó euróövezeti válságkezelő rendszerben, az Európai Stabilitási Mechanizmusban (ESM).ep

Martin Schulz EP-elnök a hír érkeztekor megszakította az ülést és bejelentette, hogy a karlsruhei székhelyű bírói testület elutasította a kifogásokat, zöld jelzést adott a stabilitási mechanizmusnak. Szavait hosszan tartó taps fogadta.

Miért tapsoltak?

„Azért a nagy taps, mert az alkotmánybíróság döntésével elhárult a német csatlakozás útját álló legnagyobb akadály. Az övezet válságba jutott tagjainak támogatására szolgáló rendszer felállásához feltétlenül szükséges Németország részvétele" – magyarázta kérdésünkre Winkler Gyula.winkler

Az RMDSZ-es EP-képviselő elmondta, az eurózóna megmentésére kidolgozott uniós válságalapot három évre szóló ütemterv szerint tőkésítik fel, s az alapba Németország a súlyának megfelelő tekintélyes összeggel, illetve garanciavállalással szállna be. „Az alapnak elképzelések szerint elég nagynak kell lennie ahhoz, hogy nem csak a bajba jutott kisebb tagállamok megsegítésére, hanem akár az erősebb, olasz vagy spanyol gazdaságok támogatására is alkalmas legyen válság esetén" – mondta Winkler.

Az EP-képviselő szerint a német bejelentésnek nem csak gazdasági, hanem az EU jövőjét érintő politikai tétje is van.

Felélénkültek a tőzsdék. A döntés nyomán lendületes erősödés kezdődött a német tőzsdén, a frankfurti részvényindex, a DAX pillanatok alatt 1,4 százalékot emelkedett, igaz, nem sokkal később ennek az erősödésnek már csak a fele volt meg. Az euró a dollárral és a frankkal szemben is enyhén erősödött: a dollárral szembeni árfolyama 1,2882-re változott, a frankkal szembeni 1,2085-re, előbbi 0,2, utóbbi 0,1 százalékos emelkedés. Mindez azt jelzi – akárcsak a tőzsdeindexek reggel kezdődött emelkedései –, hogy a piacok alapvetően beárazták már ezt a kedvező döntést.

„Az Európai Bizottság elnöke, José Manuel Barroso éppen ma reggel tartott beszédet, amelyben új alapokra helyezett Európai Uniót javasolt. A főbiztos uniós közvitát kezdeményezne a 2014-es EP-választások előtt az új EU-ról, amelynek lényege a föderális Európa. Képzeljük el, mi történt volna, ha a Barroso-beszéd után a német alkotmánybíróság nemet mond a stabilitási mechanizmusra, amely szerves része lenne az új Európának" – magyarázta a politikus.

Feltételeket is szabtak

A német alkotmánybírák feltételekhez is szabták a szerdai igent. Eszerint biztosítani kell, hogy nem hárul Németországra nagyobb teher az eredetileg tervezett 190 milliárd eurónál.

Andreas Vosskuhle, az alkotmánybíróság elnöke a határozatot ismertetve hangsúlyozta: a testület nem foglalkozott azzal, hogy az ESM alkalmas-e az euróövezeti válság kezelésére. Ennek megítélése "a politikusok dolga".nemet-alkotmanbirosag

Az alkotmánybíróság csupán azt vizsgálta, hogy miként lehet biztosítani a rendszer alkotmányos működését. Ehhez az szükséges, hogy az ESM működésére vonatkozó döntésekről a kormány részletesen tájékoztassa a törvényhozás mindkét házát, abban az esetben pedig, ha Németországnak mégis nagyobb terhet kell vállalni a szerződésben szereplő 190 milliárd eurónál, meg kell szereznie a törvényhozás engedélyét.

A német kormány üdvözölte a karlsruhei határozatot. Guido Westerwelle külügyminiszter szerint az alkotmánybíróság "okos és európai szellemiségű döntést hozott". A legnagyobb ellenzéki erő, a szociáldemokrata párt (SPD) is megelégedéssel fogadta a határozatot. Frank-Walter Steinmeier, az SPD parlamenti frakcióvezetője kiemelte: az alkotmánybíróság "parlamentbarát" döntést hozott, amely "erősítheti a parlamentáris demokrácia iránti bizalmat".

Kimaradt?