GDP

Tavaly 3,5 százalékkal nőtt a román gazdaság

Minden várakozást meghaladó mértékben nőtt tavaly a román gazdaság, amely 3,5 százalékkal teljesített jobban a 2012-es évhez képest - derült ki pénteken a statisztikai intézet közléséből.

A kormány eredetileg 1,6 százalékos tavalyi gazdasági növekedéssel számolt, később 2,2 százalékra növelte a várakozást, január végén pedig már 2,8 százalékra. Az utolsó negyedévben 5,2 százalékkal nőtt a bruttó hazai termék (GDP), a kiigazított érték szerint 5,1 százalékos volt a növekedés.

A magyar GDP 2,7 százalékkal nőtt 2013. negyedik negyedévében. Magyarország bruttó hazai terméke (GDP) 2,7 százalékkal emelkedett 2013 negyedik negyedévében az előző év azonos időszakához képest. A múlt év egészét tekintve 1,1 százalékos volt a gazdasági növekedés - jelentette első gyorsbecslése alapján pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). A harmadik negyedévhez viszonyítva 0,6 százalékkal nőtt a GDP a szezonálisan és naptárhatással kiigazított adatok szerint. A tavalyi év első negyedében 1,1, a másodikban 0,3, a harmadikban pedig 0,8 százalék volt a negyedéves növekedés. Az előző évben,  2012-ben minden negyedévben csökkent a gazdaság teljesítménye az előző három hónaphoz képest, azaz recesszióban volt a magyar gazdaság.     

Az előző, a harmadik negyedévhez képest a GDP 1,7 százalékkal bővült. Az országos statisztikai intézetnek ez volt az első becslése a tavalyi utolsó negyedévi GDP alakulásáról. Részletesebb adatok március 5-én lesznek.

Gazdasági elemzők egyhangúlag egyetértenek abban, hogy a GDP növekedése elsősorban a rendszerváltás óta rekordmértéket elérő exportnak, a kiváló mezőgazdasági évnek és az ipari termelés növekedésének köszönhető. A kormányszervek az idén 2,2 százalékos GDP-bővülésre számítanak, szintén 2,2 százalékos államháztartási hiánycél mellett.

2012-ben a román gazdaság teljesítménye 0,7 százalékkal javult, 2011-ben pedig 2,2 százalékos növekedést regisztráltak. A mostani növekedés a legnagyobb a nemzetközi gazdasági-pénzügyi válság kirobbanása óta, amely keményen sújtotta a román gazdaságot is.
 

Kimaradt?