Digitalizálják kilenc erdélyi megye telekkönyveit

Egy országos program keretében kilenc erdélyi megye telekkönyveit digitalizálják. Ez megkönnyíti majd az ügyintézést, az adatok tárolását – számolt be az aradihirek.ro Ziarul Financiar alapján.

A feladatra kiírt közbeszerzési pályázatot a Teamnet International romániai részvénytársaság nyerte meg, a kilenc megye digitalizálása 212,4 millió lejre (47 millió euróra) rúg. Ezek szerint egy megye telekkönyvi hivatala (OCPI) anyagának elektronikus formába való mentése körülbelül 5,2 millió euróba kerül. Az összeget a román állam fizeti a központi költségvetésből.

A projektben szereplő első kilenc megye: Bihar, Beszterce-Naszód, Fehér, Maros, Hargita, Brassó, Temes, Krassó-Szörény, az adatokat körülbelül négy év alatt vezetik be az elektronikus naplóba. Az aradihirek.ro úgy véli, az erdélyi településeken a monarchia idejéből származó telekkönyvek jelenléte is lényegesen megkönnyíti ezek digitalizálását.

Ki az a Teamnet International?

A maszol.ro utánanézett: a Teamnet International részvénytársaság az információs technológiák alkalmazásában tevékenykedő romániai vállalat, az ASESOFT csoport tagja, melynek tulajdonosa Sebastian Ghiță PSD-s képviselő, az RTV hírtelevízió tulajdonosa. A részvénytársaság jövedelmének több mint 80 százaléka a gazdasági sajtó szerint a román állammal kötött szerződésekből származik.

A cég honlapja szerint havonta mintegy 450 ezer sürgősségi beavatkozás sikeréhez járulnak hozzá az ország területén, a 12 éves tevékenység során kialakított információs hálózatrendszer segítségével, melyek közt szerepel a foglalkoztatás, ezen belül az alkalmazottak adatainak tárolása és kezelése, infrastruktúrafejlesztés, közbiztonság, mezőgazdaság, szállítás és környezetvédelem.

A Teamnet dolgozta ki egyebek mellett azokat a katasztrófavédelem által is használt informatikai rendszereket, amelyeket a hétfői erdélyi repülőszerencsétlenségben használtak a mentőosztagok – sikertelenül. Az ilyen esetekben használt programok egyikét, ami a mentés szervezését hivatott segíteni, a Romatsa  légi forgalomért felelős hatóság vette igénybe, a másik program használata pedig a Különleges Távközlési Szolgálat (STS) kizárólagos hatáskörében van, biztosítva valamennyi telefonhívás egész pontos lokalizálását 5 másodpercen belül (GIS-rendszer)  – ennek köszönhetően működik a 112-es sürgősségi hívószám is az ország teljes területén.

Hasonló rendszerek működnek Európa-szerte, internetes források szerint 2009-ben Nagy Britannia és Németország is felajánlotta a Romatsának egy ilyen program ingyenes átadását, ám akkor a légi irányítás vezetősége úgy döntött, a hazai Teamnet cégtől rendeli meg a szoftot, mintegy 415 ezer euró értékben. A 112-es hívószám mögött álló informatikai rendszer kidolgozásáért 2003-ban a román állam 40 millió eurót fizetett a Teamnetnek. 

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?