Tiltakoznak a mobiltársaságok a póznaadó bevezetése ellen

A nagyobb telefontársaságok ellenzi az ipari, energetikai és távközlési létesítmények 2014 január elsejétől tervezett különadójának bevezetését.

A Romtelecom és Cosmote után pénteken az Orange is jelezte: a tervezett különadó bevezetése semmibe veszi a pénzügyi tervezhetőség és biztonság elvét, ugyanakkor a kormány terveit közvitára kellett volna bocsátani. A társaságok azt állítják: a tervezett adó kivetése hátrányos helyzetbe hozza a telefontársaságokat, mivel nem csak a profitot, de a tervezett befektetéseket is érinti.

A távközlési cégek az adó bevezetése tervének újraelemzését kérik a kormánytól. Romániának infrastrukturális beruházásokra, nem pedig újabb adók bevezetésére van szüksége – állítják.

A kormány jövő év elejétől évi másfél százalékos adót akar kivetni az ipari, energetikai és távközlési létesítményre. A speciális létesítmények megadóztatásáról a hét elején állapodott meg Victor Ponta miniszterelnök az országnak készenléti hitelkeretet biztosító Nemzetközi Valutaalappal (IMF).

Mivel a költségvetési bevételek az idén elmaradtak a kormány várakozásaitól, ezért a jövő évi - a GDP 2,2 százalékára tervezett - államháztartási hiánycél teljesítése érdekében Bukarest több intézkedést helyezett kilátásba, egyebek mellett a sajtó által „oszlopadónak” nevezett új adónem bevezetését.

A tervek szerint a Romániában tevékenykedő jogi személyeknek adót kell majd adót fizetniük a tulajdonukban lévő speciális létesítmények után. Speciális létesítményeknek számítanak egyebek mellett a villamosenergia-hálózatok oszlopai, vezetékei, a földgáz és kőolaj szondák, a mobilszolgáltatók antennái, a halastavak, a kémények, a zagytározók, a völgyzárógátak, a vasúti infrastruktúra elemei, és a közúti jelzőtáblák.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?