"Elszigetelte" Marosvásárhelyt Bukaresttől a Tarom

A Marosvásárhely és Bukarest közötti repülőgépjáratokat csak a parlamenti képviselők vették igénybe, az üzletembereknek nem felelt meg a légitársaság – állítja Lokodi Emőke, a Maros megyei tanács alelnöke. A Tarom csütörtökön indítja utolsó járatát az erdélyi városból a fővárosba.

Csütörtökön száll fel utolsó Tarom-gép Marosvásárhelyről Bukarestbe, mert a román légitársaság úgy döntött, felfüggeszti a főváros és az erdélyi város közötti járatait. Mivel  vidrátszegi repülőtérről belföldi járatokat csak a Tarom indított, a Bukarestbe eljutni kívánó marosvásárhelyeiknek más repteret kell választaniuk, ha el akarják kerülni hét-nyolc órás autózást vagy a vonatozást.

„Nem tudok segíteni, a vásárhelyi járatainkat felfüggesztettük, onnan már biztos nem mehet a mi gépünkkel Bukarestbe” – közölte a maszol.ro-val a Tarom bukaresti jegyirodája arra a kérdésünkre, hogy miként lehet a fővárosba eljutni a jövő héten Marosvásárhelyről. A cégtől azt a javaslatot kaptuk, hogy Kolozsvárról foglaljunk jegyet, azonban a Marosvásárhely és a kincses város közötti utazást ebben az esetben is az utasnak kell megoldania.

Hasonló választ kaptunk a marosvásárhelyi repülőtértől is, ahol szintén Kolozsvárt javasolták az indulásra. „A belföldi járatokra egyedül a Tarommal volt szerződésünk – közölte a repülőtér jegyirodájnak munkatársa. – Vélhetően egy új társasággal kötünk majd szerződést, azonban azt nem tudom megmondani ebből mikor lesz valami.”

Marosvásárhelyről hetente három járat indult eddig Bukarest felé, a legolcsóbb menettérti jegy ára megközelítőleg 200 euró volt. Belföldi járatokat Kolozsváron is kizárólag a Tarom üzemeltet. A kincses városból azonban már napi öt gép indul a fővárosba, a jegyirodák pedig 210 és 280 euró között kínálják a legolcsóbb menettérti jegyeket. „Ha Marosvásárhelyről érkezve venné igénybe a járatainkat, az utazást önnek kell megoldania” – közölte lapunkkal a Tarom kolozsvári jegyirodája.

Túl kevés az utas

A hazai légitársaság augusztusban jelentette be, hogy október végétől a marosvásárhelyi mellett a nagyszebeni és a suceavai járatait is megszünteti. Az előbbi két járat esetében utashiányra hivatkozott a cég, Suceava esetében pedig arra, hogy a moldovai város repülőtere műszaki felszereltsége nem teszi lehetővé télen a repülőgépek biztonságos landolását.

A bejelentést több politikus is értetlenséggel fogadta. Borbély László, az RMDSZ politikai alelnöke a parlamentben is interpellált ez ügyben. A képviselő szerint a légitársaság önkényes döntése több mint három millió erdélyi utast érintene hátrányosan, és lépésével biztosan nem éri el a fennmaradáshoz szükséges utasforgalom növelését.

A marosvásárhelyi repülőtéren 2010-ben 1940 légi jármű fordult meg, 2012-ben pedig 3168, vagyis közel a duplája. Az utasok számának tekintetében is jól szerepelt a reptér: míg 2010-ben 74 ezer utast látott el a reptér, 2012-ben 300 ezren, idén pedig kilenc hónap alatt, 2012-hez képest közel 40 ezerrel többen vették igénybe a marosvásárhelyi reptér szolgáltatásait.

Borbélyhoz hasonlóan érvelt szeptemberben Suceava megyei honatyák egy csoportja is, akik közösen interpelláltak a Bukarest és a moldovai város közötti járat megszüntetésének ügyében. Parlamenti interpellációjuk szerint a döntés egyrészt hátrányos hatással lesz a régió turistaforgalmára, másrészt pedig hiábavalóak lesznek a suceavai reptéren zajló fejlesztések, ha a légitársaság felfüggeszti az állításuk szerint folyamatosan utasokkal tele járataikat.

Lokodi: nincs piaci igény a járatokra

„A Vidrátszegről induló Tarom-járatokkal eddig is csak a parlamenti képviselők utaztak, üzletemberek ritkán vették igénybe a hazai légitársaság szolgáltatásait, mivel számukra rendkívül rossz volt a Marosvásárhely-Bukarest közötti járatok órarendje” – mondta lapunknak Lokodi Edit Emőke. A repülőteret üzemeltető Maros megyei tanács alelnöke szerint egyrészt az jelentett gondot, hogy nem volt mindennap járat: így például aki hétfő reggel Bukarestbe érkezett, este, dolga végeztével már más közlekedési eszközzel kellett visszautaznia. „Emiatt az üzletemberek nemigen vették igénybe a Tarom járatait” – mondta az alelnök. Másrészt szerinte az is probléma, hogy Bukarestben a repülőtér és a város különböző negyedei között nincs megfelelő közszállítás.

„A piacé a döntő szó, a piac pedig azt mondta, hogy nincs igény a Marosvásárhely és Bukarest közötti járatokra” – mondta Lokodi Edit Emőke. Az alelnök – aki arról nem tudott beszélni, hogy a Tarom helyét átvenné-e más társaság – leszögezte azt is, hogy a Marosvásárhely mellől induló külföldi járatokkal már "egészen más" a helyzet, ezek a gépek mindig 80 százalékosnál nagyobb lefoglaltsággal indulnak.

Hogyan jut el egy képviselő Bukarestbe?

„Elmehetünk Kolozsvárra, ahol repülőgépre ülhetünk. De le lehet utazni Segesvárra is, ahol valamelyik vonatjáratot vesszük igénybe, ez esetben a vasúti pálya javításai miatt rendszeresen másfél órás késéssel kell számolni. Harmadik útnak marad a hosszú és fárasztó autózás” – magyarázta érdeklődésünkre Kerekes Károly. Az RMDSZ parlamenti képviselője a piaci igényt illetően nem ért egyet Lokodi Emőkével. Mint mondta: ahányszor repülővel utazott Bukarestbe, mindig tele volt a gép. „Ha nem foglaltál idejében jegyet, mehettél a vasútállomáshoz, mert már nem kaptál helyet a repülőn” – számolt be Kerekes. Az azonban elimserte, hogy a visszaúton, Bukarestből Marosvásárhelyre valóban kevesebb volt az utas, nem telt meg mindig a gép.  

„Nem biztos, hogy ez a kérdés a marosvásárhelyieknek kedvezően oldódik meg, hiszen ha a légitársaságnak nem kifizetődő ezeket a járatokat működtetni, akkor nem indít többet” – mondta a képviselő. Felhívta ugyanakkor a figyelmet, hogy Bukarest és Marosvásárhely között még a kommunizmus idején is volt repülőjárat, ha másképp nem, akkor a más városokból érkező gépek vették fel az utasokat. „A légitársaság magánmenedzsmentjének döntéseibe pedig a szállítási minisztérium sem szólhat bele” – válaszolta arra a kérdésre, hogyan lehetne változtatni a Tarom döntését.

Kerekes megjegyezte: számára az új helyzet "nem egy katasztrófa", de aki például munkahelyi kötelezettségei miatt folyamatosan úton van, azt a járat megszüntetése igen kellemtlenül érintheti. A politikus hozzátette: nem tartja kizártnak, hogy a Tarom helyét majd egy fapados légitársaság vegye át.

Kapcsolódók

Kimaradt?