Átírta a román jegybank a külföldi befektetői ranglistát: Németország az első

A korábbi listavezető Hollandia valójában nem 20,5, hanem csak 5,5 milliárd eurót fektetett be Romániában.

Teljesen átírta a Román  Nemzeti Bank (BNR) a külföldi befektetők ranglistáját, első alkalommal véve alapul az országot, ahol a valós befektető működik. Mostanáig, ha egy német tőkével működő, de Ciprusban bejegyzett vállalat hajtott végre beruházást Romániában, akkor a befolyt tőke származási országaként Ciprus szerepelt a statisztikában.

A megváltoztatott, a valóságot sokkal nagyobb hűséggel tükröző módszertannak köszönhetően a rangsorban lényeges változások következtek be. Németország a korábbi harmadik helyről az élre ugrott, mivel az onnan érkező tőke értéke 10,8 milliárd euróról 13,1 milliárdra nőtt. Ausztria tartja a második helyet, bár az osztrák beruházások volumene az új elbírálás szerint 10 milliárd euróra csökkent 11,1 milliárdról. Franciaország feljött harmadiknak, 8,2 milliárdos közvetlen befektetéssel a korábbi 5,4 milliárd helyett.

A korábbi listavezető Hollandia a hatodik helyre csúszott vissza, mivel az ott bejegyzett vállalatok által végrehajtott befektetések 20,5 milliárdos értékéből mindössze 5,5 milliárd euró volt holland tőke. Visszaesett Ciprus is, az ötödikről a tizenegyedik pozícióba, ugyanis 5,4 milliárd euró helyett csak 2,1 milliárd euró a nálunk befektetett, a szigetországból származó pénzösszeg.

Erdélyben Temes megye az éllovas

Látványosan előretört ellenben az USA, mely korábban 16. volt, az átírt rangsorban azonban már ötödik. Az új módszertan alapján a beruházás formájában Romániába érkezett amerikai tőke valós értéke nem 0,9, hanem 5,8 milliárd euró. Magyarország két hellyel csúszott lejjebb, a 12-ről a 14-re, mivel a tulajdonképpeni magyar befektetések értéke csak 1,2, nem pedig 1,6 milliárd euró. A 20-as listáról eltűnt Lengyelország, Svédország és Dánia, ellenben megjelent Oroszország, Japán és a Dél-Afrikai Köztársaság.

A közvetlen külföldi tőkeberuházásoknak két formája van: zöldmezős beruházás és valamely létező vállalat megvásárlása. A rendszerváltás óta az országba áramlott 88 milliárd eurónyi külföldi tőke 61,8 százalékából, 54,5 milliárd euróból zöldmezős beruházásokat finanszíroztak. A pénz zöme, 45 milliárd euró, Bukarestbe került, Ilfov megyének 5,1, Temesnek pedig 4,3 milliárd jutott. Ágazati bontásban a feldolgozóipar, a kiskereskedelem és az építőipar, illetve az ingatlanszektor voltak a fő haszonélvezők, ahová a pénz 28,1, 22,6 és 19,5 százaléka került.

Kapcsolódók

Kimaradt?