Sebestyén Csaba: megkerülhetetlenek kell maradjunk, és ehhez erős parlamenti képviselet szükséges

A Romániai Magyar Gazdák Egyesülete (RMGE) szombaton az Arad megyei Ópáloson tartotta 12. küldöttgyűlését, amelyen újabb négy évre elnökké választották Sebestyén Csabát, és részben megújították az elnökség összetételét.

Az idei küldöttgyűlést a koronavírus-járványra való tekintettel a hatályos előírások betartásával rendezhették meg, így a korábbi két-háromszáz résztvevő helyett csak ötvenen lehettek jelen, de a közgyűlés így is határozatképes volt – állapította meg Sebestyén Csaba.

A régi-új elnök a következő időszak legfontosabb feladatának a parlamenti érdekérvényesítést, az agráriumot érintő döntések meghozatalában az RMGE megkerülhetetlené tételét nevezte. Az RMDSZ Hargita megyei parlamenti képviselőjeként tevékenykedő Sebestyén Csaba fontosnak tartja a gazdák számára elérhető uniós támogatások lehívásának egyszerűsítését, a kisgazdaságok versenyképessé tételét is.

„Meggyőződésünk, hogy úgy tudunk hatékonyan és eredményesen működni, ha az érdekképviselet megfelelő politikai támogatottságot kap. Arra értük a küldötteket, hogy hazamenve tudatosítsák mindenkiben, hogy egy erős parlamenti frakció nélkül nem fogunk tudni érvényesülni. Addig vagyunk erősek, amíg nem tudnak megkerülni bennünket, amíg nem hozhatnak döntéseket a megkérdezésünk nélkül. Ebben a gazdáknak nagy szerepük van, mert az erdélyi emberek sokkal nagyobb arányban élnek vidéken, mint a Kárpáton-túliak. Fontos számunkra, hogy a vidék megmaradjon, hogy a vidék éltesse és táplálja a nemzetet, s nemcsak kenyérrel, hanem utánpótlással is” – fejtette ki.

Sebestyén Csaba a legutóbbi négy év eredményei közé sorolta, hogy Fehér, Szeben és Hunyad megyében sikerült jogszerűen bejegyzett magyar gazdaegyleteket létesíteniük, illetve az RMGE két kevésbé aktív tagszervezetét, a Szilágy és Brassói megyeit átszervezték. „Az egyetlen olyan érdekvédelmi szervezet, amelyik minden szinten képviseli a gazdákat, az RMGE” – fűzte hozzá.

HU – A Romániai Magyar Gazdák Egyesülete az október 3-i. küldöttülésén újraválasztotta Sebestyén Csaba-Istvánt a...

Közzétette: Csaba Sebestyén – 2020. október 4., vasárnap

 

A 2021-től kezdődő új európai uniós költségvetési ciklus kapcsán Sebestyén Csaba kifejtette, hogy a területalapú támogatás remélhetőleg nő, míg a vidékfejlesztési programokra kevesebb pénz jut Romániában. Több mint tíz százalékkal lesz nagyobb a területalapú támogatás: 12,4 milliárd euró helyett 13,78 milliárd lesz. „Bízom benne, hogy a mi gazdáink is élni tudnak majd a lehetőséggel, és a szükségleteiknek megfelelően igénybe tudják ezeket venni” – mondta.

A vidékfejlesztési alapokat 8,2 milliárdról 7-re faragták le, és ezeknek az összegeknek az igénybe vételéhez szükségesnek látta egy nemzeti vidéki stratégia kidolgozását. „Az RMGE jelenleg tagja annak a bizottságnak, amelyik ezt kidolgozza, de – ismétlem magam – addig vagyunk tagok, amíg az RMDSZ erős parlamenti képviselettel rendelkezik. Ha már nem leszünk azok, sajnos nem fogunk tudni beleszólni a vidékfejlesztési támogatások elosztásába, hogy ezeket a mi gazdáink is megkaphassák, s ne csak a nagygazdaságok hívhassák le ezeket. Nekünk az a célunk, hogy a kis, nem rossz értelemben vett parasztgazdaságok is hozzáférhessenek a támogatásokhoz, és ezek egyszerűen legyenek igényelhetők. Ezenkívül sok mindent kell még változtani az agráriumban, de bízunk benne, hogy tényezők maradunk és ezekbe is bele tudunk szólni” – mondta.

Megújult az elnökség is

Az ópálosi küldöttgyűlésen részben megújult az elnökség összetétele is. Fontos változás, hogy az eddigi ügyvezető elnök, ifj. Zágoni-Szabó András helyét Bakó Béla Alpár, a falugazdász-hálózat koordinátora vette át.

Az elnökség:
Sebestyén Csaba elnök (Hargita megye)
Bakó Béla Alpár ügyvezető elnök (Kolozs)
Ifj. Zágoni-Szabó András alelnök (Arad)
Bölöni Ferenc alelnök (Hargita)
Nagy Zsolt (Arad)
Kovács Ottó (Szatmár)
Benkő József Zsolt (Temes)
Bajzáth András Gábor (Beszterce-Naszód)
Fodor István (Szatmár)
Debreczeni József (Kolozs)
Szentmiklósi Zoltán (Bihar)

Az RMGE falugazdász-hálózatában tíz fő dolgozik Bakó Béla Alpárt is beleértve, ők Arad, Hunyad, Temes, Fehér, Beszterce-Naszód, Kolozs és Szeben megyében nyújtanak szaktanácsadást a földműveléssel foglalkozóknak. Fő célcsoportjuk a kis- és közepes gazdaságok, de nemcsak a mezőgazdasággal kapcsolatos tevékenységben merül ki a feladatuk. „Szociális problémáktól elkezdve bármivel, amire a vidéken élő embernek szüksége lehet, mi igyekszünk segíteni” – mondta.

A falugazdászoknak nincs olyan elismertségük még, mint Magyarországon, Erdélyben nagyobb számban 2018-ban kezdtek el dolgozni a magyar vidékfejlesztési minisztérium és a Nemzeti Agrárkamara támogatásával. „Az első másfél év nem volt könnyű, mert az emberek eléggé szkeptikusak voltak, azt sem tudták, mit akarunk tőlük – idézte fel Bakó Béla Alpár. – Nehezen értették meg, hogy egy tanácsadói hálózatot működtetünk, és hogy olyan információkat próbálunk hozzájuk eljuttani, amit máshonnan nem, vagy csak nagyon nehezen kaphatnak meg.”

A koordinátor szerint a magyarországi gazdák megszokhatták, hogy az Agrárkamar elintézi az ügyes-bajos dolgaikat, de Romániában ez egy „fehér folt”, és az RMGE falugazdász-hálózata próbálja magára vállalni ezt a feladatot.

(Nyitókép: Sebestyén Csaba újraválasztott elnök | A szerző felvétele)

Kapcsolódók

Kimaradt?