Célegyenesben a brassói repülőtér kivitelezése, már nyújtották a kezüket a fontos légitársaságok

A vártnál jobban haladnak a Brassó közelében található vidombáki repülőtér kivitelezési munkálatai, olyannyira, hogy már több külföldi légitársaság, illetve repülőtereket működtető cég érdeklődött a 2021-ben megnyíló légi kikötővel való lehetséges összeköttetések létrehozásáról. 

A vidombáki Brassó Nemzetközi Repülőtér megépítését évek hosszú munkájával, egyeztetéseivel, tervezésével készítették elő. Ez volt az egyik legfontosabb lépése a megyei önkormányzatnak, mivel nemcsak a szűkebb régió számára, hanem a város központi elhelyezkedése miatt országosan is meghatározó gazdasági potenciállal rendelkezik. A munkálatok előrehaladtáról, valamint a Brassó és környéke számára jelentős beruházásról a Brassó megyei tanács RMDSZ-es alelnöke, Tóásó Imelda számolt be a Maszolnak.

„A Brassó Nemzetközi Repülőtér megépítése az egész térség számára kiemelt fontosságú beruházás, a korábban elkészített tanulmányok szerint a mintegy 120 kilométeres körzetben lakók számára lesz vonzó, a brassóiakon kívül Háromszék és Hargita megye lakosságának körülbelül fele is igénybe veszi majd a repülőtér szolgáltatásait. Számításaink szerint a 8-ik évben eléri az egymilliós évi forgalmat. Ez a beruházás hozzájárul mindhárom megye gazdasági növekedéséhez, ugyanakkor elengedhetetlen a turizmus további fejlesztéséhez” – mutatott rá megyei önkormányzat alelnöke.

Már most jelentkeztek légitársaságok

Kedden Andrew James Noble, az Egyesült Királyság romániai nagykövete is meglátogatta az épülő repülőteret. Tóásó Imelda kifejtette: az, hogy egy ilyen magas diplomáciai fokozattal rendelkező vendéget fogadhattak, azt bizonyítja, hogy a brassói repülőtér széles körben ismertté vált, a benne rejlő potenciál felkeltette egész Európa figyelmét.

Több külföldi légitársaság jelezte, hogy indítana innen járatot és több külföldi repülőtér működtetésével foglalkozó vállalat érdekelt a brassói repülőtér lehetséges koncesszionálásában. Jelentkezett már a LOT, Lengyel állami légitársaság, a Lufthansa Grup, amely magában foglal több európai légitársaságot, a WizzAir, a Turkish Airlines és az EL AL légitársaság. A nagykövet szerint akár a British Airways és a Ryanair is indíthat járatot a brassói légikikötőből.

Az összes szegmensben zajlik a munka

A brassói repülőtér építését ebben a mandátumban priorításként kezelték a megyei tanács szintjén, és már kezdenek láthatóvá válni az eredmények. 2018-ban megépült a kifutópálya, a repülőparkoló, valamint a beszállási platform, 2019-ben elkészültek a műszaki tervek és elkezdődött további 9 beruházási objektum kivitelezése: energetikai és más melléképületeké, autóparkolóé, műszaki utaké. Továbbá lezajlott a közbeszerzés az utasterminál tervezésére és megépítésére is. Az utasterminál három szinten épül – alagsor, földszint, egy emelet – 11 780 négyzetméteres összfelülettel, a híres brassói építész, Dorin Ştefan látványterve alapján. A kivitelezési munkálatok márciusban kezdődtek el, jelenleg már az első emeletnél tartanak.

„Ugyancsak tavaly jóváhagytuk egy közhasznú kereskedelmi társaság létrehozását, amely megkezdte a repülőtér akkreditációjához szükséges procedúra lebonyolítását. A légirányítási szolgáltatások biztosítása érdekében protokollumot kezdeményeztünk a ROMATSA-val (Administrația Română a Serviciilor de Trafic Aerian – Romániai légiforgalmi szolgáltatók) és a tanács ezt jóvá is hagyta” – jelezte az alelnök.

Mint megtudtuk, az eddigi költségek nagy részét a Brassó Megyei Tanács saját forrásaiból fedezte, a brassói reptér megvalósítását csak 2019-ben támogatták először az államkaszából 23 millió lejjel. Ez nem valósult volna meg az RMDSZ-es képviselők közbenjárása és a Kovászna megyei önkormányzat támogatása nélkül, és ezáltal megteremtődött a törvényes keret is a további kormányzati támogatásra, így 2020-ban az államkasszából 50 millió lej érkezett erre a célra - mondta Tóásó Imelda. A 200 millió lejes hitelkeretnek, amelyet 2019-ben hagyott jóvá a tanács, legnagyobb részét a repülőtér építésére fordítják, az elmúlt két évben pedig a megtakarításokat is erre fordították.

Nemcsak a repülőtér, hanem bekötőút és vasút is épül

A jelenlegi tervek szerint 2020 végére a teljes beruházás 90 százaléka megvalósul, és 2021 közepén működőképes lesz a Brassói Nemzetközi Repülőtér, ez a határidő nem módosult. A munkálatok a tervek szerint haladtak, sőt az utasterminál esetében közel egy hónap előnyünk van a szerződésben foglalt ütemtervhez viszonyítva – mondta Tóásó Imelda.

Első fázisban a repülőtér a közeli megyei úthoz fog kapcsolódni, ennek a megépítése folyamatban van, ez év végéig elkészül. A tervek szerint a jövőben az 1-es országúttal (DN1) és a vasúttal is lesz összeköttetése. A bekötő vasútvonal megvalósíthatósági tanulmányára a Román Állami Vasúttársaság (CFR) közbeszerzési procedúrát indított, jelenleg folyik az ajánlatok kiértékelése, hamarosan kihirdetik a nyertest és aláírják a szerződést. A Brassói Repülőtér lesz az első olyan légikikötő Romániában amely teljes mértékben össze lesz kötve a vasúthálózattal, hiszen a tervek szerint a terminál mellett fog helyet kapni a vasútállomás.

Kapcsolódók

Kimaradt?