Három éven belül elkészülhet a vasútvonal a brassói reptérig

Három éven belül elkészülhet a vasútvonal a vidombáki reptérhez - az állami vasúttársaság igazgatója, Ioan Pintea úgy tájékoztatott, június 29-től fogadják a jelentkezőket a megvalosíthatósági tanulmány elkészítésére. Az igazgató elmondta, reményei szerint egy hónap múlva akár a szerződés aláírására is sor kerülhet. 

A tanulmány elkészítésével, illetve a 18 hónaposra tervezett kivitelezéssel együtt a barssói vasútállomástól a reptérig két és fél, három éven belül elkészülhet a vasútvonal - mondta az igazgató. A megvalosíthatósági tanulmányra 1,5 millió lejt szánnak, az összeg a TVA-t is tartalmazza. 

A brassói nemzetközi repülőtér termináljánál a HotNews tájékoztatása szerint gyorsított ütemben zajlik a kivitelezés, a tervek szerint a munkálatokat 2021-ben befejeződnek, és jövő év júniusában elindulnak az első repülőgépek az épülő brassói repülőtérről.

Kapcsolódók

Kimaradt?