2021-ben felszállnak az első gépek a brassói repülőtérről

2021 júniusában elindulnak az első repülőgépek az épülő brassói repülőtérről, amely várhatóan évi egymilliós utasforgalmat valósít meg, közvetlenül és közvetve több mint hétezer munkahely létrehozását teszi lehetővé, valamint jelentősen hozzájárul a térség gazdaságának és turizmusának fejlődéséhez, összegeztek csütörtökön, Sepsiszentgyörgyön tartott sajtótájékoztatón a háromszéki és Brassó megyei elöljárók.

A háromszéki önkormányzat tanácstermében Tamás Sándor megyei tanácselnök és Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármester, illetve Adrian Veștea Brassó megyei tanácselnök, George Scripcaru brassói polgármester és Mihai Veștea, a fejlesztési minisztérium államtitkára beszéltek a két megye közös infrastrukturális projektjeiről.Brassó és Kovászna megyékből legalább két és félórás utazásra van a legközelebbi repülőtér, és ebből a térségből évente egymillióan utaznak hosszú órákat, hogy repülőre ülhessenek, mutatott rá Adrian Veștea. A Brassó megyei tanácselnök kiszámolta, hogy a térség lakói évente 5,6 millió eurót költenek csupán arra, hogy eljussanak a legközelebbi repülőtérre. Ez a sok idő és pénz is megspórolható lesz, amint beindul a Brassó-Vidombák nemzetközi repülőtér, amely a jelenlegi infrastruktúra mellett is legtöbb 35 percre van Sepsiszentgyörgytől, de amint korszerűsítik a két megyét összekötő úthálózatot, ez az idő lerövidül 20-25 percre, tette hozzá Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármester, aki rámutatott: ez kevesebb idő, mint amennyit a bukarestiek vagy budapestiek utaznak a belvárosból a repülőtérig.

Adrian Veștea más adatokkal is érzékeltette a vidombáki légikikötő létjogosultságát. Rámutatott, hogy Romániában az elmúlt öt évben megkétszereződött a repülős utazások száma, amely így a korábbi, évi tízmillióról húszmillióra emelkedett. Ez lakosonként évente átlag egy repülős utazást jelent, miközben ez az arány Európában évente átlag 2,5 repülős utazás, tehát a hazai repülőzési szokásoknak még van fejlődési potenciálja. A tanácselnök szerint a brassói repülőtér egyrészt tehermentesíti a többi légi kikötőt, másrészt már harmadik éve Brassó vonzza a legtöbb turistát, így a „hegyvidék már megverte a tengert”.

A Brassó megyei elöljáró felidézte, hogy a mindenkori kormányok részéről nem kapták meg a megfelelő támogatást a repülőtér építéséhez, ez tavaly tört meg, amikor a háromszéki RMDSZ-es politikusok eredményesen lobbiztak, és első alkalommal sikerült szerezni az építkezésre 23,7 millió lej kormánytámogatást, idén pedig az országos költségvetésből további 50 millió lejt különítettek el erre a célra. Az eddig megvalósított munkálatokat így a Brassó megyei tanács elsősorban saját erőforrásokból és hitelből finanszírozta. A légi kikötő építésének teljes költsége 100 millió euróra tehető.

Brassó és Háromszék a közös fejlődésben érdekelt

A Kovászna megyei lakosság az elmúlt évtizedekben vásárolni vagy dolgozni járt be Brassóba, ám a két megye önkormányzati vezetői olyan közigazgatási és politikai együttműködésekre, infrastrukturális fejlesztésekre törekednek, amely által a két megye gazdaságilag és turisztikai téren is összekapcsolódjon, mutatott rá Tamás Sándor megyei tanácselnök. Ezt kiegészítve Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármester hozzátette: Brassó közelsége miatt évszázadokig többet veszített Háromszék, mint amit nyert, de az elmúlt tíz évben a közös jövőkép, illetve a kölcsönös bizalmon és tiszteleten alapuló együttműködés megváltoztatta ezt a viszonyt.

Antal Árpád értékelte azt is, hogy a Brassó megyei elöljárók soha nem féltek a pozitív gesztusoktól, bár a megyében a magyar közösség aránya nem haladja meg a 20 százalékot, mégis kitették a magyar feliratokat. George Scripcaru brassói polgármester hasonlóan vélekedett, amikor kifejtette: nincsenek román vagy magyar gondok, a problémák közösek, ezért olyan fejlesztéseket kell megvalósítani, amelyek az egész térség hasznára vannak.

Tervezik a Brassót Háromszéken keresztül Bákóval összekötő autópályát

A közigazgatási és fejlesztési minisztérium államtitkára, Mihai Veștea a sepsiszentgyörgyi sajtótájékoztatón elmondta: a szaktárcának összesen 6,8 milliárd euró áll rendelkezésére, hogy finanszírozza azokat a projekteket is, melyek a forráshiány miatt kerültek várólistára, így településfejlesztésre, oktatási infrastruktúrára és közvilágításra is több pénz jut.

Az államtitkár bejelentette, hogy ebben a hónapban szerződést kötnek a Háromszéken átvezető, Brassó és Bákó közti autópálya megvalósíthatósági tanulmányának elkészítésére, ezt követően egyeztetnek az érintett megyékkel az autópálya nyomvonaláról. Emellett az Országos Befektetési Társaság alternatívát kíván biztosítani a zsúfolt Prahova völgyi forgalomnak, ezért átvette a Câmpinát a Valea Doftanei településen keresztül Négyfaluval összekötő, 61 kilométeres megyei utat, és elkezdik annak felújítását.

Kapcsolódók

Kimaradt?