A Maros megyei vállalkozók gazdaságélénkítő programot javasoltak a kormánynak

A Maros Megyei Tanács online kérdőív segítségével mérte fel, hogy a koronavírus-járvány hogyan érintette a Maros megyei vállalkozói szférát. Ezt követően a vállalkozók állami szintű gazdasági intézkedéseket fogalmaztak meg.

 A megyei önkormányzat azt szerette volna megtudni, hogy a járvány miatt bevezetett korlátozások milyen nehézségeket és veszteségeket okoztak a helyi vállalkozóknak, illetve hogy a gazdasági szféra szereplői milyen intézkedéseket látnak szükségesnek a gazdaság újraindításához. Több mint 200 helyi kis-, közép- és egyéni vállalkozótól érkezett válasz a kérdőívre.

A koronavírus-járvány a válaszadó vállalkozások 95%-t érintette valamilyen területen. A kérdőívre adott válaszok szerint 80%-nak csökkent a termékei/szolgáltatásai iránti kereslet, és a válaszadók 66%-a jelezte, hogy a cégen belüli foglalkoztatottságra negatív hatása volt a járványnak. Az idei évre a vállalkozások 80%-a tervezett fejlesztést vagy beruházást, viszont a járvány hatására 35%-uk nem tudja megvalósítani a tervezett beruházásokat.

A felmérés eredményei alapján a vállalatok nagy része, több mint 80%-a, szükségesnek tartja az állami szintű gazdasági intézkedéseket a koronavírus-járvány negatív makrogazdasági hatásainak kezelésére. Több mint 30%-uk fontosnak tartja az adók csökkentését a vállalkozók számára, ugyanakkor a cégek több mint 23%-a igényli a vállalkozóknak nyújtott állami támogatások megnövelését. A válaszadók kisebb része, 10%-a, szükségesnek tartja a munka törvénykönyv módosítását, több mint 13%-a szerint szükség van nagy állami beruházásokra, több mint 22%-a pedig azt írta, hogy egyáltalán nem érzi az állam támogatását ebben a periódusban.

A Maros Megyei Tanács elnöke, Péter Ferenc elmondta, a vállalkozóktól és a gazdasági szakértőktől érkezett javaslatokat összegezték, és a hét elején továbbítottak a kormánynak egy javaslatcsomagot olyan intézkedésekkel, amelyekkel a gazdasági szereplőket támogathatja. Javaslataikat két különböző kategóriában fogalmazták meg: adókedvezményeket javasoltak a válság által érintett vállalkozások számára, és gazdaság-fejlesztési programokat indítványoztak.

"A Maros Megyei Tanácsnak nincs olyan kompetenciája, amellyel direkt módon segíthetjük a vállalkozásokat, de a magunk részéről folytatjuk az elkezdett beruházásainkat, és a beütemezett fejlesztéseket is igyekszünk mielőbb elkezdeni, ezek megvalósításával erősítjük Maros megye gazdaságát. Továbbra is nagy figyelmet kell fordítanunk az egészségügyi rendszerre, de a vállalkozók, valamint a munkahelyek támogatása és védelme is prioritás kell legyen” – hangsúlyozta Péter Ferenc.

Ezek a javaslatok fogalmazódtak meg

Az adózás területén javaslatként fogalmazódott meg, hogy kedvezményeket lehetne biztosítani a profitadó vagy a héa esetében az olyan iparágakban tevékenykedő cégeknek, amelyek tevékenységét súlyosan érintették a járvány miatt bevezetett korlátozások. A vállalkozók szerint nagy szükség lenne kedvezményes feltételek alapján működő hitel- és tőkeprogramok létrehozása, amelyek likviditást biztosítanak a kis- és középvállalkozások számára a működési költségek fedezetére vagy fejlesztésekre.

A gazdaság-fejlesztési programok között szerepelt több turizmust érintő javaslat is, így például az, hogy a vakációsjegy-programot terjesszék ki a magánszférára is. A vállalkozások továbbá azt is javasolták, hogy olyan pályázati programokat kellene indítani, amelyek keretében az állam termelési/szolgáltatói szoftverfejlesztésekre nyújtana támogatást a cégeknek, hogy ezek növeljék a versenyképességüket. Javaslatként fogalmazódott meg az is, hogy az állam adjon támogatást azoknak a munkáltatóknak, akik a válsághelyzet miatt rövidített munkaprogramot vezettek be, hogy csökkentsék kiadásaikat.

A kormánynak előterjesztett javaslatok között szerepelt az is, hogy fel kellene gyorsítani a digitalizációt a közintézményekben, hiszen a digitális ügyintézés növelné a közintézmények hatékonyságát és megkönnyítené a cégek számára az ügyintézést és bizonyos engedélyek, hivatalos iratok kiváltását.

Kapcsolódók

Kimaradt?