Június 5-étől újrakezdi tevékenységét a Transilvania Motor Ring

Június 5-étől újraindul a Transilvania Motor Ring tevékenysége, erre a hónapra már 11 eseményt ütemeztek be. A rendezvények és versenyek egyelőre közönség nélkül fognak zajlani tekintettel a koronavírus-járvány miatt bevezetett biztonsági szabályokra – közölte csütötörtökön Maros Megye Tanácsának sajtóirodája.

A törvényi előírásoknak megfelelően a motorsportpályán több biztonsági intézkedést is bevezettek.  Minden csapat számára elkülönített helyet biztosítanak 50 méteres távolságra a többiektől. Az épületekbe tilos a belépés, a csapatok csak a parkolóba mehetnek be. A rendezvényen részt vevő autók száma is korlátozott, legtöbb 50 autó vehet részt. Az eddig betervezett rendezvények egy része track day típusú magánrendezvény, illetve képzések, edzések gépkocsi versenyzők számára, a szakmai szövetségek által szervezett versenyek egyelőre még fel vannak függesztve.

 „Örvendek, hogy a több hetes szünet után újraindul az élet a Transilvania Motor Ringen. A motorsportpályának fontos szerepe van a turizmus fellendítésében Maros megyében még akkor is, ha a rendezvényeken egyelőre nem vehet részt közönség. Megjegyezném, hogy azt a 11 rendezvényt, amely júniusban lesz megtartva a motorringen, mind más megyéből érkező cégek és sportklubok szervezik. Bízunk benne, hogy az év folyamán lehetőség lesz a szakmai föderációk által szervezett országos bajnokságok megtartására is, úgy ahogyan ez az év elején tervbe volt véve” – idézte a közlemény Péter Ferencet, a Maros Megyei Tanács elnöke.

„A következő hetekben magánrendezvényeket és különböző tréningeket szerveznek a pályán. A szövetségek még nem indították újra a versenyeket. Felvettem a kapcsolatot a szakmai szövetségekkel, és amint újrakezdik a bajnokságok szervezését, erről minket is értesíteni fognak. Jelenleg olyan vállalatok és sportklubok foglalták le a motorringet, amelyek rendezvényeket akarnak szervezni. 11 rendezvényre van foglalásunk júniusra, de további 30 megkeresés kapcsán várjuk, hogy a szervezők küldjék el nekünk a hivatalos kérést is "- nyilatkozta Thomas Moldovan, a Transilvania Motor Ring igazgatója.

A motorsportpályán két újdonság várja a motorsportok kedvelőit. A rendezvényeken részt vevő versenyzőknek ezentúl lehetősége lesz valós időben látni az időeredményeiket a "live timing" rendszer felszerelésének köszönhetően. Emellett, ha a szervezők is engedélyüket adják ehhez, a rendezvényeket élőben lehet majd követni a motorring Facebook oldalán miután a pályán több rögzített kamerát is felszereltek.

A versenyekkel, rendezvényekkel kapcsolatos információk a Transilvania Motor Ring Facebook-oldalán lesznek közzétéve.

Kapcsolódók

Kimaradt?