Visszakaphatják a kórházak a koronavírus-járvánnyal kapcsolatos költségeiket

Európai uniós alapokra pályázhatnak a kórházak és szociális intézmények a koronavírussal kapcsolatos kiadásaik megtérítésére. Az eredeti elképzelésekhez képest jelentősen nőtt azon intézmények köre, akik részt vehetnek a kiírásban. A pályázat részleteiről Barti Tihamér, Hargita Megye Tanácsának alelnöke, az európai uniós alapok megyei koordinátora számolt be lapunknak.

Könnyített pályázati feltételekkel vehetnek részt a kiíráson azok az egészségügyi intézmények, amelyeknek február 1-ét követően a koronavírus-járvány elleni védekezéssel kapcsolatos kiadásaik voltak. A szeptember 30-ig élő kiírás hét hónapja alatt a védekezésre elköltött teljes összeg elszámolhatóvá válik – mondta el a Maszolnak Barti Tihamér. „A védőfelszerelésektől kezdve, a fertőtlenítőszereken át a lélegeztető- és tesztelőgépekig minden költség elszámolható, ami a Covid 19 járvánnyal kapcsolatosan felmerült” – emelte ki a politikus.

Az alelnök azt is elmondta: az eredeti kiírás szerint Hargita megyében csak a járványkórháznak kinevezett székelyudvarhelyi kórház lett volna jogosult a pályázatra, a politikus által is szorgalmazott módosításoknak köszönhetően többek között a koronavírusos betegeket kezelő csíkszeredai kórház is lehetőséget kapott a pályázaton való részvételre. Barti Tihamér elmondta: emellett azt is kérték a minisztériumtól, hogy pályázhasson minden olyan kórház, ahol ugyan (egyelőre legalábbis) nem kezelnek koronavírusos betegeket, de a járvánnyal kapcsolatos beruházásokat ugyanúgy meg kellett tenniük.

„A végleges kiírás elmúlt pénteken jelent meg, tehát már lehet pályázni. A kórházak járvánnyal kapcsolatos kiadásaikat az egészségügyi minisztérium által tudják igazolni. Mindenképp arra szeretném ösztönözni a kórházakat, hogy éljenek a pályázati lehetőségekkel” – fogalmazott.

Barti Tihamér azt is elmondta, a pályázaton olyan önkormányzatok is részt vehetnek, amelyeknek a járvány megelőzésével összefüggő kiadásaik adódtak, például valamely egészségügyi, vagy akár szociális alintézményük számára vásároltak felszerelést. „Hargita megyét tekintve biztos, hogy a megyei gyermekvédelem, valamint a csíkszeredai és a székelyudvarhelyi kórház részt tud venni a pályázaton, de az összes többi kórház is, ha a minisztérium igazolja a járvánnyal kapcsolatos költségeit” – szögezte le Barti Tihamér.

A pályázat kiírója az európai alapok minisztériuma (MFE), az Európai Unió 400 millió eurós pályázati keretet hagyott jóvá Románia számára. A kórházak esetében 10 millió euró, szociális ellátórendszer intézményei esetében pedig 3 millió euró a pályázható legnagyobb összeg.

Kapcsolódók

Kimaradt?