Meredeken emelkedett a munkanélküliségi ellátást kérők száma Nagy-Britanniában

Meredeken emelkedett a múlt hónapban a munkanélküliségi ellátásért folyamodók száma Nagy-Britanniában, a betölthető állásoké ugyanakkor rekordütemben csökkent a koronavírus-járvány gazdasági hatásai miatt - közölte kedden a brit statisztikai hivatal (ONS).

A negyedéves jelentés szerint a foglalkoztatottsági ráta az idei első negyedév egészének átlagában még 76,6 százalékos rekordra emelkedett, 0,6 százalékponttal magasabbra éves összevetésben, és a bejegyzett munkanélküliek aránya - jóllehet 0,1 százalékkal nőtt - még mindig csak 3,9 százalék volt.

Áprilisban azonban a munkanélküliségi segélyért folyamodók száma csaknem 860 ezerrel 2,1 millióra ugrott; ez 5,8 százalékos munkanélküliségnek felel meg. A kimutatás szerint a februártól áprilisig tartó három hónapban a betölthető munkahelyek száma átlagosan 637 ezer volt, 210 ezerrel kevesebb, mint a tavalyi azonos időszakban és 170 ezerrel, 21 százalékkal kevesebb, mint a januárban zárult előző mozgó háromhavi időszakban.

Az ONS hangsúlyozta, hogy a 21 százalékos negyedéves zuhanás példátlan az adatok ismertetésének kezdete óta. Ráadásul az időszak végén, március második hetétől a május 3-án zárult hétig 59 százalékkal volt kevesebb a meghirdetett állások száma az egy évvel korábbi azonos időszaknál.

Szigorú előírások 

Nagy-Britanniában március 23-án léptek érvénybe a koronavírus-járvány megfékezését célzó korlátozások. Az előírások szerint csak a legszükségesebb esetekben - alapvető élelmiszerek és gyógyszerek beszerzése, illetve szükség esetén orvosi ellátás céljából - lehetett kilépni az utcára, emellett napi egy szabadtéri testedzés volt engedélyezett.

Munkába csak azok utazhattak, akik az egészségügyben vagy más, kiemelt fontosságúként meghatározott területen dolgoznak, és munkájuk otthonról nem elvégezhető. A brit kormány a járvány jelentős enyhülését mutató legutóbbi adatok alapján e héttől enyhítette a korlátozások szigorát, így most már megkötések nélkül lehet a szabadban tartózkodni - bár a nem egy háztartásban élők között továbbra is kötelező két méter távolságot tartani -, és munkába is lehet utazni, de az éttermek, a szállodák és egyéb szabadidős szolgáltatási létesítmények még zárva tartanak.

A vendéglátás leállt

A statisztikai hivatal külön felmérést készített a koronavírus okozta Covid-19 járvány üzleti aktivitási hatásáról, és kimutatta, hogy a brit üzleti vállalkozások 23 százaléka felfüggesztette tevékenységét a korlátozások elrendelése óta.

Az átlagon belül a szállodai és az éttermi ágazat vállalatainak 80,6 százaléka, az egyéb szabadidős szolgáltatásokra szakosodott cégek 79,5 százaléka állt le a múlt hónapban, és a működő cégek 57 százaléka jelezte, hogy forgalma 50 százaléknál nagyobb mértékben zuhant az ilyenkor szokásoshoz képest.

A foglalkoztatási adatok tovább romlanak

Londoni elemzői előrejelzések szerint a foglalkoztatási adatok rövid távon várhatóan jelentősen tovább romlanak, és hosszabb időtávlatban is csak fokozatos javulás várható.

Az egyik tekintélyes londoni makrogazdasági elemzőház, a Centre for Economics and Business Research (CEBR) a foglalkoztatási statisztika keddi ismertetése utáni gyorselemzésében közölte: várakozása szerint a nagy-britanniai munkanélküliségi ráta 10 százalék körüli szinten tetőzik a második negyedévben, és a következő több mint egy évben is 7 százalék felett lesz.

A CEBR elemzői szerint amíg nincs széles körben hozzáférhető hatékony oltóanyag az új koronavírus ellen, addig valószínűtlen, hogy a vendéglátó és a turisztikai ágazat foglalkoztatási mutatói visszatérnének a járvány előtti szintekre.

A ház szerint ugyanakkor jelentős segítség a brit kormány által meghirdetett, októberig szóló munkahelymegőrző program, amelynek alapján 7,5 millió kényszerszabadságra küldött, de továbbra is alkalmazásban álló magánszektorbeli munkavállaló bérét jelenleg az állam fizeti. A CEBR számításai szerint e program nélkül már 25 százalék körüli lenne a brit munkanélküliségi ráta.

Kapcsolódók

Kimaradt?