Hitelt vesz fel a kormány két új börtön építésére

Hitelt vesz fel a kormány az Európa Tanács Fejlesztési Bankjától (CEB) többek között két új börtön építésére. Az erről szóló törvénytervezetet keddi ülésén fogadta el a kabinet.

A miniszterelnöki kancellária vezetője, Ionel Dancă arról számolt be szerdán, hogy a kormány hitelt vesz fel az igazságügyi infrastruktúra fejlesztésére. Ebből finanszírozzák majd a Prahova megyei Berceni-re, illetve a Buzău megyébe tervezett új börtön építését, illetve egy, a börtönőrök kiképzésével foglalkozó Ilfov megyei központ, valamint egy Brassó megyei központ létesítését. A projekt összértéke 221,5 millió euró, amiből 177 millió eurót terveznek a hitelből fedezni.

A kormány úgy véli, hogy a börtönök túlzsúfoltsága jelentette problémát beruházásokkal kell megoldani, nem az elítéltek idő előtti szabadlábra helyezésével, ami "oly sok erőszakot és nem kívánt társadalmi jelenséget" idézett elő - tette hozzá Ionel Dancă. 

banner_EY6qCwSh_300x250.1b.jpg
banner_4BXYiPC5_970x250.1b.jpg
banner_QwDxZB6z_728x90.1.jpg

Kapcsolódók

Kimaradt?