Ha a feltételesen szabadon bocsátott elítélt rövid időn belül ismét öl – ahogy a minap történt –, akkor nyilvánvalóan rosszul működött a feltételes szabadon bocsátás jogintézménye, amelynek a csúcsán a bíróság áll.

Egy éve tartó vita végére tett pontot a képviselőház azzal, hogy hatályon kívül helyezte a büntetés-végrehajtási jogorvoslat törvényét. A tavaly nyáron elfogadott jogszabály – mint ismert – hat nappal lerövidítette az elítéltek büntetését minden egyes embertelen körülmények között letöltött hónapért.

Senki nem vitatja, hogy a román börtönökben valóban embertelenek a körülmények, legalábbis az esetek többségében. A cellák túlzsúfoltak, a falak penészesek, a rabok a szó szoros értelmében nem látnak napfényt, hiányoznak a minimális higiéniai feltételek, viszont bőven van rovarokból és rágcsálókból. Más kérdés, hogy a döntéshozókat mindaddig nem izgatták különösebben a börtönkörülmények, amíg az utóbbi években felpörgött korrupcióellenes harc eredményeként ők maguk – vagy párttársaik – nem szembesültek ezekkel.

Ez is közrejátszott egyébként abban, ahogyan a közvélemény viszonyult a jogorvoslati törvényhez. Sokan már a törvény tavaly nyári elfogadása után kétségbe vonták, hogy az embertelen börtönkörülményekért a büntetés lerövidítésével kellene kárpótolni az elítélteket. Ha politikusok és részesülnének a kedvezményben, akkor inkább senki! – gyakran találkozni a közösségi médiában ezzel és hasonló megjegyzésekkel. Az ellenzők  táborát szaporították a súlyos következményekkel járó erőszakos bűncselekmények is, amelyeket az ellenzéki pártok és média a „miniamnesztiával” hozott összefüggésbe, több-kevesebb joggal.

A közvélemény nyomása

Annak idején szükséges volt a jogorvoslati törvény elfogadása, mert az Emberi Jogok Európai Bírósága kötelezte Romániát, hogy valamilyen módon kárpótolja azokat az elítélteket, akik nem megfelelő körülmények között töltik le a büntetésüket – idézte fel a Maszolnak Ambrus Izabella jogász, a képviselőház jogi bizottságának a tagja.

A börtönkörülmények nem változtak tavaly óta, a közvélemény nyomására viszont azok is megszavazták a jogorvoslat visszavonását, akik annak idején támogatták az elfogadását. Az RMDSZ parlamenti képviselője szerint azért, mert a szabadlábra került elítéltek közül sokan visszaesők, szabadulásuk után újabb bűncselekményeket követtek el.

A pontos számok vagy arányok nem ismertek. Nem tudni azt sem, hogy általában nőtt-e a visszaesők aránya, más szóval igaz-e az a feltevés, hogy a jogorvoslati törvény „felbátorította a bűnözőket”, ahogyan egyes politikusok többször megfogalmazták.

Ismét vaktában döntöttek

A szerdai plénumbeli szavazást megelőzően a jogi bizottságban Cătălin Predoiu igazságügyi miniszter nem tudta megmondani, hogy hány „jogorvoslati elítélt” követett el újra bűncselekményt a szabadulása után. A törvényhozási voksolás másnapján az Országos Börtönigazgatóság közreadott egy statisztikát, de a fenti kérdést illetően az sem igazít el.

Az adatok szerint 2017. október 19-étől kezdődően csaknem 23 ezer elítéltet engedtek ki a börtönből, közel 19 ezret feltételesen helyeztek szabadlábra. Nagyjából minden tízedik (szám szerint 2335) visszakerült azóta a rácsok mögé, viszont nem tudni, hogy közülük milyen arányban követtek el újabb bűntettet a szabadulásuk után, illetve hányat ítéltek el korábbi cselekményért, amely miatt már a fogva tartásuk idején folyamatban volt a büntetőeljárás.

Magyarán a parlamenti képviselők ugyanúgy hatástanulmány, azaz konkrét adatok hiányában döntöttek a büntetés-végrehajtási jogorvoslat eltörléséről, ahogy annak idején az elfogadásáról.

Hol a bírói felelősség?

Az elmúlt egy évben a közvéleményt felkavaró bűnesetek kapcsán megérne egy elemzést a bíróságok szerepe. Az előzetes szabadságra bocsátás esetén „az igazságszolgáltatás nem tesz különbséget az erőszakos és a nem erőszakos bűncselekmények között”, hívta fel a figyelmet Ambrus Izabella. Arra a kérdésre, hogy ez az attitűd összefüggésbe hozható-e a volt kormánypárt és a magisztrátusok között konfliktussal, a képviselő úgy értékelte: nem merné kijelenteni, hogy akadtak bírók, akik a „minél rosszabb, annál jobb” taktikát alkalmazva tudatosan veszélyeztették a társadalmat veszélyes bűnözők szabadon bocsátásával.

Ugyanakkor nyilvánvaló, hogy a társadalomra veszélyes bűnözők kerültek szabadlábra, mielőtt letöltötték volna a büntetésüket. Ebben – hangsúlyozta Ambrus – a bírónak mérlegelési jogköre, tehát felelőssége is van. Vagy elvben lenne, noha a sajtó legnagyobb része igyekezett úgy beállíttani, mintha a jogorvoslati törvény nyomán a feltételes szabadságra bocsátás az elítéltnek alanyi jogává vált volna.

A valóságban a bíróságnak a feltételes szabadságra bocsátás lehetőségét köteles megvizsgálni, amennyiben az elítélt kitöltötte a törvényben meghatározott legkisebb időtartamot. A jogorvoslati törvény hatásaként ez az időtartam valóban csökkent, viszont a bírónak ettől függetlenül mérlegelnie kell, hogy az eredetileg kiszabott büntetés célja – a társadalom védelme  – elérhető-e az elítélt szabadságának további elvonása nélkül is. Ha a feltételesen szabadon bocsátott elítélt rövid időn belül ismét öl – ahogy a minap történt –, akkor nyilvánvalóan rosszul működött a feltételes szabadon bocsátás jogintézménye, amelynek a csúcsán a bíró áll.

A képviselő emlékeztetett, hogy annak idején hatalmas felháborodást váltott ki, amikor módosítani próbálták a bírói felelősségre vonatkozó előírásokat, pedig ilyenkor látszik, hogy bizony indokolt lenne a szigorítás. „Elméletileg van felelősségre vonás, de nem történik semmi komoly” – írta le a helyzetet a jogász.

Csökkenteni a visszaesők számát

A jogorvoslati törvény egyetlen esetben fejtette ki hatását automatikusan: amikor az elítélt kitöltötte a – minden 30 letöltött napért 6 nappal csökentett – büntetését. Ebben az esetben a bíróságnak már nincs mérlegelési joga.

Amúgy jogorvoslati törvénnyel vagy anélkül, az elítéltek előbb-utóbb szabadlábra kerülnek, tehát a parlament múlt szerdai döntése csupán „odébb tolt” egy problémahalmazt. Ebben a börtönkörülmények javítása a legkisebb és a legkönnyebben megoldható. Az igazi probléma, amiről eddig rendkívül kevés szó esett, az elítéltek rehabilitációja, enélkül ugyanis a társadalmat csak akkor lehetne megvédeni az örökös visszaesőktől, ha egy életre bezárva tartják őket, ami – a nagyon ritka eseteket leszámítva - lehetetlen.