Daniel Dăianu a román gazdaság helyzetéről: a döntéshozók elvesztették az arányérzéküket

A jövő évi újabb, 40 százalékos nyugdíjemelés óriási gondokat okozhat; a döntéshozók elvesztették az arányérzéküket, nem fogják fel, hogyan hat ez majd a gazdaságra 2021-ben.

Erről Daniel Dăianu, a Költségvetési Tanács elnöke beszélt csütörtökön, egy konferencián. A neves közgazdász hangsúlyozta, hogy saját nevében nyilatkozik. „Ha jövőre 40 százalékkal emeljük a nyugdíjakat, ajtót nyitunk a bajoknak” – jelentett ki Dăianu, megjegyezve, hogy a Román Nemzeti Banknak nem áll módjában ellensúlyozni ennek az intézkedésnek a gazdasági hatásait.

A közgazdász emlékeztetett, hogy az idei költségvetési hiány az év első 9 hónapja után 0,8 százalékponttal nagyobb, mint amekkora tavaly ilyenkor volt. Ilyen körülmények között pedig nem taftható a céldeficit. „Recseg-ropog a költségvetés” – idézte a szakembert a HotNews.

Szerinte „lehet azt mondani”, hogy az állam eladósodottsága még elfogadható szinten van, de emlékeztetett, hogy jelenleg már háromszor akkora, mint 2007-2008-ban (akkor a GDP 14 százaléka volt). A törvény által előírt nyugdíjemelés azonban olyan kötelezettségvállalása az államnak, ami tovább növeli az eladósodottságot – tette hozzá.

„Az a benyomásom, hogy a döntéshozók elvesztették az arányérzéküket. Ha nem módosulnak ezek a kötelezettségvállalások, akkor a költségvetési hiány nem 0,3-0,4, hanem 3-4 százalékponttal növekszik. (…) Jövőre kampányév lesz. Sok olyan ígéret elhangzik majd, amit lehetetlen teljesíteni” – jelentette ki a Költségvetési Tanács elnöke.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?