Hargita megye dobogós a Megyei Mezőgazdasági Intervenciós és Kifizetési Ügynökség (APIA) által folyósított mezőgazdasági támogatások lehívásában, és ez azért van így, mert az önkormányzatoktól a gazdaszervezeteken át egészen az APIA alkalmazottjaiig széleskörű összefogással segítik a gazdákat – jelentette ki a Maszolnak adott interjúban Haschi András. Az APIA Hargita megyei igazgatója szerint ha a hatalmas bürokrácia ellenére is egy hazai gazda éppen úgy műveli meg a földjét, ahogy a dédnagyapja vagy az ükapja, jelentős európai alapokhoz juthat.

Hogyan alakulnak a következő költségvetési ciklustól, 2021-től az Unió által elkülönített mezőgazdasági támogatások? Mire számíthatnak a székelyföldi gazdák?

Az Európai Bizottság 365 milliárd eurót irányoz elő mezőgazdaságra a következő költségvetési időszakban, amiből Románia 20,4 milliárd eurót kap. Ez egyébként több mint az előző ciklusban, hiszen 2007-2013 között 13,8 milliárdot, 2014-2020 között pedig 19,4 milliárdot kaptunk. Tehát összességében nő a támogatási alap, viszont gazdaságonként 100 ezer euróban akarják maximalizálni a lehívható támogatás összegét. Ez azt jelenti, hogy egyetlen gazda se kapjon ennél többet. Ez az erdélyi gazdákat nem érinti annyira, azonban drasztikusan érinti az ország más térségeiben több ezer hektáron gazdálkodókat. A másik baj az, hogy a mi országunk ehhez úgy áll hozzá, hogy Bukarestben a miniszter ajtaján nem a kisgazda, hanem a nagygazda kopogtat, ezért általában a szaktárca ez utóbbiak lobbiját viszi tovább.

Ez a 100 ezer eurós felső határ csak az alaptámogatásra érvényes. Nekünk viszont Erdélyben a sok pénz nem az alaptámogatásból jön be, hanem a többiből. Reálisan nézve: egy gazda akár 600-700 eurót is kaphat hektáronként, ha például a különlegesen védett haris madarat vagy sasokat védi. Ezért is úgy látom, hogy semmivel sem vagyunk hátrányban egy bármilyen nyugati gazdával szemben.

Itt azt is kell tudni, hogy a területre vonatkozó alaptámogatás Csíkszereda és Kolozsvár környékén is ugyanannyi, mint Teleormánban vagy Konstancán, az Unió pedig ennek a felső határát akarja megszabni. Ezzel szemben nekünk a támogatás nagy része például abból származik, hogy sok a hegyvidéki terület: Hargita megye 67 közigazgatási egységéből 62 van hegyvidéken, ami azt jelenti, hogy a gazdák 100 eurós plusztámogatást kapnak minden egyes hektárra, ha a kaszálóját, legelőjét rendben tartja, ami azt jelenti, hogy minimális földmunkát kell végeznie. Mert a tehén lelegeli a legelőt, a gazda kaszál is rajta kézzel, könnyűgéppel – ennek alapján változnak a támogatásokat –, és így komoly pénzhez hozzájuthat.

Gazdafórumokon ezt el is szoktam mondani: ha a gazda pontosan úgy műveli meg a földjét, mint ahogy a dédnagyapja vagy az ükapja, akkor még kaphat rá akár 150 eurónyi plusztámogatást. Oda tud jutni, hogy egy hektár szántóföldre kap 250 eurót, és hektár kaszálóra vagy legelőre – ami negyedannyi befektetést sem igényel, mint az előbbi – akár 450 eurót is. Ezért is azt mondhatom, hogy nem vagyunk hátrányban a nyugati gazdákhoz képest

Minek tulajdonítható ez az előnyös helyzet?

Ez azzal magyarázható, hogy európai országok egy részében – Olaszországban, Ausztriában, Spanyolországban, Portugáliában – van hegyvidék, így mindenki harcol azért, hogy a hegyvidéki gazdálkodó ember minél több pénzt kapjon. Ők is tudják, hogy a szekérrel, traktorral nemcsak előre meg hátra, jobbra és balra kell menni, hanem felfele és lefele is kell, tehát nehezebb a gazdálkodás az ilyen vidékeken. Hivatalosan úgy is hívják, hogy „kedvezőtlen adottságú területek”, ami tulajdonképpen azt jelenti, hogy 600 méterrel tengerszint fölötti magasságban gazdálkodnak. Ez időjárásbeli és egyéb természeti hátrányokat is feltételez, azonban az egészséges és jó minőségű élelmiszer is mind innen származik.

Persze, van ennek az egésznek egy környezetvédelmi oldala is: amíg Angliában újravetettek minden hektár füvet – kaszálókon, legelőkön –, és már nincs meg az a biodiverzitás, ami nálunk, addig nekünk, illetve a hasonló országoknak pénzt adnak azért, hogy ezeket valamilyen formában megőrizzük. Ezek nem megszorítások, hiszen nálunk ezek tulajdonképpen egybeesnek a paraszti józanésszel: amik most uniós kikötések, mind önszántukból végezik nálunk azok, akikre elődeik átörökítették. A mai gazdáknak ebben a rohanó világban kicsit bonyolultabb ez, meg aztán sokaknak nincsen is meg ehhez az előzetes ismeretük, hogy pontosan tudják, hogyan kell eljárni.

Pénzátcsoportosítást tervez az Unió: elvenné a nagygazdáktól és átcsoportosítaná az egészet a környezetvédelem, a fiatal gazdálkodók irányába. Hiszen az elképzelés úgy szól, hogy a közvetlen támogatások minimum 2 százalékának megfelelő összeget a fiatal mezőgazdasági termelők támogatására kéne fordítani. Most is van ilyen támogatás, de bizonyára nem éri még el a 2 százalékot. Tehát gyakorlatilag nem veszik el a pénzt, hanem átütemezik, termeléshez kötött támogatás lenne, és csökkenne az alapok szociális segély-jellege.

Eddig a gazda kapott egy bizonyos összeget, ha betartott bizonyos feltételeket, az új rendszer viszont már azt sugallja, hogy valamit tenni is kéne ezért az összegért. Ráadásul, ha fiatal vagy, többet kapsz, ha véded a környezetet, akkor is, ha meg minőségi terméket állítasz elő, ha törzskönyvezett állatod van, szintén plusz pontnak számít. Ezek mind számítottak eddig is, de egyre nagyobb hangsúlyt kap az, hogy ne csak termeljünk, hanem jót termeljünk, ne csak elvessük azt a magot, hanem minőségi vetőmagot vessünk. Nyilván, a fémzárolt vetőmag ára tízszerese annak, amit a gazda egyik évről a másikra félretesz, hogy aztán elvesse. De ha ezt megteszi, akkor plusz pénzt kap.

A gazdák támogatása jelenleg is kategorizált: a kisgazdának kevés támogatás jár, mert ő egy-két hektáron gazdálkodik, nem tud megélni csak a támogatásból. A nagygazdát megint nem kell búsulni, mert az már profitorientált termelőegységnek számít és fenntartja magát. Itt tulajdonképpen a köztes, a 25-30 hektáron gazdálkodókat kell felkarolni.

Ha jól értem, éppen ezt a kategóriát akarta támogatni a tavaly az Európai Bizottság azzal a többletösszeggel, amit a válságalapjából irányozott elő, a terület alapú támogatás kiegészítéseként. Miért fontos az, hogy ennek a rétegnek kiemelten jól menjenek a dolgai?

Azt itt tudni kell, hogy a közepes gazda az, aki éjt nappallá téve dolgozik családostul, a végén pedig, amikor a vonalat meghúzza, akkor azt mondhatja, hogy miért kínlódjon tovább itthon, inkább elmegy külföldre, dolgozik öt hónapot és ugyanennyi pénze van.

Nos, a támogatás révén pont akkora összeg jön ki neki, hogy ne akarjon elmenni – itt estenként több ezer euróról is szó van. És az övé már egy olyan méretű gazdaság, amelyből meg lehet élni, amiért nem kell minden nap munkába járnia, fejleszteni is tudja és adót is fizet utána, nem áll sorba szociális segélyért. Magyarán: az állam leveheti róla a gondját. Tehát itt a kis- és nagygazda a legproblémásabb. Hiszen a nagygazda harcol azért, hogy minél több támogatást kapjon, a kisgazda pedig nem tud a felszínen maradni csak abból, amit támogatásként kap.

Múlt évben nemcsak többlettámogatásról szóló jó hírt, hanem rosszat is kaptak a gazdák. Hargita megyében 7000 állattenyésztő gazdának kellett visszafizetnie az uniós támogatás egy részét. Hol kalkuláltak rosszul és milyen visszajelzéseket kaptak a gazdáktól, amikor kiküldték a visszafizetésről szóló értesítést?

Az volt, hogy elszámolták a keretösszeget. Pontosabban: az összeg megállapítása egy bizonyos keresztellenőrzés előtt történt, és nem eszerint számolták ki, hogy hány állatra is járna összesen támogatás. Aztán meg kiderült, hogy tulajdonképpen több állatról van szó, mint amennyivel számolt a mezőgazdasági minisztérium, és gyakorlatilag túl sok támogatást folyósítottunk állatonként. És vissza kellett venni az összeg egy részét, mert a keretösszeget meghaladta.

De az az igazság, hogy nekünk ezzel nem volt olyan rossz tapasztalatunk, mint amilyenre számítottunk. Azt gondoltuk, hogy idejön majd ezer ember, beperel minket, a gazdálkodó azonban – egyszerű ember lévén – nem foglalkozik ilyesmikkel, és úgy vélte: kapott elég pénzt, nem olyan nagy dolog azt a pluszt visszahozni. Itt a nagy gond az volt, hogy a szaktárca nem tudta megoldani, hogy ezt az összeget a következő évi támogatásból vonhassuk le, hiszen fedik egymást a költségvetési évek, meg aztán amúgy is eléggé elcsúsztak időben a kifizetések.

Így aztán gyakorlatilag visszakértük a gazdáktól a pénzt, amiben az volt az enyhén nevetséges, hogy egyik nap visszahozta a pénzt, másnap meg kapta a következő évi támogatást. Butaság volt, amely ráadásul jelentős papírmunkával is járt. Mert a papírozás visszafizetés estén gyakorlatilag szinte ugyanakkora, mint amekkora a támogatás kérvényezésekor. És még nem is volt olyan nagy összegről szó. Persze, akinek van száz-kétszáz állata, annak nagyobb összeget kellett visszafizetnie, viszont nagyobb összegű támogatást is kapott.

Az a tapasztalat, hogy a gazdák kilencven százaléka nem tudja, mekkora támogatásra jogosult, hiszen a rendszer annyira komplex, hogy még én magam sem tudom, hogy például x hektár esetén ennyi és ennyi, hiszen 5 hektáron felül már más az összeg, a következő 25-re megint más, 30 hektár fölött ismét változik. És aztán vannak regresszív támogatások is, ami azt jelenti, hogy hegyvidéken például egy bizonyos hektárig bizonyos összegű támogatás jár, afölött kevesebb és így csökken tovább, minél nagyobb a gazdaság. A 2007-2013-as támogatási ciklusban hét különböző fajta támogatás volt, így egyszerű hármasszabállyal megmondtuk bárkinek, hogy mekkora összeg jár hektáronként. Azonban húsz fölötti különböző támogatásnak a különböző kombinációit már nem tudjuk csak úgy kiszámítani, mert mások a szabályok. Például olyan szabály is van, amit 10 hektárt meghaladó földterület esetében kell betartani, viszont az elvárások és megkötések mind pénzbeli kompenzációval járnak.

Az APIA-támogatások kapcsán, amellett, hogy fontosak, a legtöbbet a bürokratikus buktatókról hallani. 12 év alatt sikerült-e hozzászokniuk a kérelmezőknek a számtalan feltétel teljesítése mellett a papírhegyek legyártásához, és hogyan lehetne hatékonyabbá tenni a kérelmezést?

Hajdanán egy gazda, ha támogatást igényelt, bement a mezőgazdasági igazgatóságra, ahol egy alkalmazott kihúzott egy fiókot, kezébe adott egy kupont és azzal el is ment. Egy, akkor értékben 100 lejes kuponnal azt csinált a gazda, amit éppen akart, mint a mostani ételjeggyel. A legtöbb ilyen kupon az építkezési lerakatoknál kötött ki, mert ezek elkezdtek műtrágyát is árulni. Aztán lehet, hogy a műtrágyából éppen tégla „lett” vagy laposvas, mindenesetre annak a támogatásnak negyede sem került vissza a mezőgazdaságba.

A mostani rendszer ennél sokkal komplexebb, és azt kell tudni, hogy az alapvető feltétel a támogatás kiosztásakor az ellenőrizhetőség. Adunk, de az legyen ellenőrizhető. A feltétel tehát banálisan egyszerű gyakorlatilag: a gazda egy eléggé komplex támogatási kérésben leírja a földterülete sajátosságait, berajzolja azt egy szatelites térképen, és ezzel hazamegy. A mi feladatunk meg az, hogy a nyár folyamán kimegyünk, megnézzük, hogy ott van-e a föld, ahová berajzolta, megmérjük, hogy akkora-e, amekkorát berajzolt, illetve általánosságban ellenőrizzük, hogy a kérésben leírtak megfelelnek-e a valóságnak: azt a kultúrát termeli-e, teljesíti-e azokat az elvárásokat, amik szükségesek a támogatás megítéléséhez. És ha mindent rendben találunk, akkor utólag megkapja érte a pénzt, tehát gyakorlatilag utófinanszírozás ez, a gazda tulajdonképpen a saját pénzéből gazdálkodik. Pont úgy működik, mint a banki hitel, hogy akkor kapom meg, ha annak valamennyi százalékát felmutatom, vállalom a kockázat rám eső részét. Itt annyi a különbség, hogy nekünk szinte semmi kockázatunk nincs: a gazda száz százalékban a saját pénzéből gazdálkodik egész évben, és a törvény szerint leghamarabb december 1-jétől kaphat pénzt.

Persze, vannak kivételek is az utóbbi években: tekintettel a gazdasági válságra, a különleges időjárási viszonyokra Brüsszelben mindent megtesznek azért, hogy a tagállamok előlegként adhassanak támogatást a gazdáknak, de ez sem történik meg október 15-e előtt. De általában elmondható, hogy utólag visszaadunk az ő befektetett pénzéből valamennyit: ez lehet a háromszorosa egy kaszáló vagy legelő esetében, ahová nem fektet be effektíve pénzt, csak munkát, ami lehet egytizede – 3-4000 euró – annak, amit tőlünk visszakap úgymond. A lényeg az, hogy a folyamat ellenőrizhető legyen. Persze, ez bürokráciával jár. Egy elektronikus világban élünk.

Mennyire barátkoztak meg ezzel az elektronikus ügyintézéssel a gazdák? Kaptak-e ebben segítséget?

Itt úgy látom, problémák vannak részünkről, vagyis Románia részéről. Mert amikor elmennek Brüsszelbe a hivatalosságok, mindenre felemelik a kezük, mindenbe belemennek, közben meg nem lehet összehasonlítani egy holland gazdát egy idevalósival. Már csak azért sem, mert az előbbi – ha bemegy a városba – nem lehet látni rajta azt, hogy traktoron ül egész nap. Ért a számítógéphez, van segítsége, ami a legfontosabb. Ráadásul ott öt gazda van egy faluban, nem 1500, és ha ők bemennek a gazdaegyesülethez, akkor segítenek nekik kitölteni a támogatási ívet, és ez valamennyibe belekerül, mert olyan is van, hogy 100 ezer euró a támogatás összege. Nos, nekünk ugyanezt „el kell játszanunk” azzal is, aki 250 eurónyi támogatást kap, hiszen ennél semmivel sem kell több papír annak a gazdának 100 ezer, netán 3 millió eurónyi támogatást kap.

A probléma nálunk az, hogy egy 70 éves gazdának számítógépes rendszeren keresztül kell leadnia a támogatási kérést. Számára még az is gondot jelent, hogy a bankkártyájáról kivegye a pénzét, nemhogy online egy szatelites tréképen berajzoljon földeket s az még passzoljon is az írott anyaggal, aztán hozza be az APIA-hoz és írja alá, egyáltalán olvassa el a 25 oldalas támogatási kérelmet. Itt van a probléma. És lehet, hogy naiv vagyok, de úgy látom: mindenik ország pont azért kéne harcoljon, hogy a saját társadalmi valóságához mérje az igénylés módozatait. Persze, lejárt már az a világ, amikor minden papíron van, de nálunk az a furcsa ebben, hogy amikor az égvilágon minden elektronikus formátumban van, attól még ki kell nyomtatni: olyan gazdánk is van, akinek az APIA-nál tizennégy másolata van a személyazonossági igazolványáról, mert mi még mindig nem tudtunk oda eljutni logikusan, hogy az alap okiratok azért nem módosulnak évente. Ennek folytán olyan archívuma van az intézményünknek, hogy kilométerben mérjük a papírt.

A gazdák ügyintézésének megkönnyítésére Hargita megyében magas szinten együttműködünk az önkormányzatokkal, ami azt jelenti, hogy minden polgármesteri hivatalban van egy szakértő vagy mezőgazdasági referens, aki a gazdalajstromot vezeti. A gazda bemegy a polgármesteri hivatalba, kap egy igazolást arról, hogy milyen földjei vannak, mik vannak benne, ez egy alapvető része a támogatási kérelemnek, ugyanakkor segítenek neki berajzolni a földet és gyakorlatilag segítenek neki összeállítani azt az iratcsomót, amit aztán behoz az APIA-hoz és előttünk írja alá, amivel vállalja érte a felelősséget. A gond ott van, hogy vannak gazdák, akiket szinte a fülüknél fogva kell behoznunk, hogy írják már alá, mert egy csomó pénzt kell kapniuk, azonban nekik ez annyira bonyolultnak tűnik, hogy inkább nem kérnek támogatást, elveszítenek több ezer eurót, csak azért mert nem boldogul ebben a rendszerben. Ezt a problémát meg kell oldani.

Felmerült egy országos agrárkamara létrehozása, azonban ez például csak Hargita megyében több mint száz ember alkalmazását jelentette volna, és kétlem, hogy lett volna erre országos szinten kapacitás. Ezért fontosak nálunk a különböző gazdaszervezetek, amelyek nemcsak lobbiznak, hanem tevőlegesen is segítenek a kérelmezőknek, mert különben nem boldogulnának. Ez is magyarázza azt, hogy Hargita megye dobogós a mezőgazdasági támogatások lehívásában. Semmit nem bízunk a véletlenre, hiszen azt is gondoljuk, hogy sem az idős, sem a kevesebb tudású gazdák nincsenek arra ítélve, hogy ne kapjanak támogatást. Az a szomorú, hogy ezekről a problémákról Bukarestben mind tudnak.

Komplex rálátása van a hazai, illetve uniós mezőgazdasági támogatáspolitikára. Összeáll-e ebből az, hogy miként kell kinéznie Romániában a mezőgazdasági szektornak? Megfelelően összehangoltak-e az intézkedések, és hogyan lehetne a támogatások hatékonyságát növelni? 

Valamilyen szinten ezek már most is kiegészítik egymást. Persze, vannak extrém elképzelések, hogy a minisztérium a fokhagyma- illetve spárgatermesztést támogatná. A paradicsomtermesztés terén is van ilyen kormányzati ösztönzés, ha jól tudom, még sikeres is. A juhgyapjút illetően is van ilyen próbálkozás.

Ezek azok a dolgok, amelyek abszolút nem Brüsszeltől függnek – bár kell ezekhez a beleegyezése – hanem a szaktárcától. Most van egy miniszter, aki éppen ezeket látja jónak, így például azt is, hogy a juhot kell promoválni, mert Románia számára ez a siker kulcsa. Nevetnek sokan azon, hogy a juhgyapjúból házszigetelést akar csinálni, de én azt gondolom, hogy ezek egyáltalán nem rossz dolgok. Nyilván, ahány miniszter vagy miniszteri csapat van, annyi elképzelés szokott lenni, de most én úgy érzem, hogy van egy próbálkozás arra, hogy ne csak azzal foglalkozzunk, amit az Unió a nyakunkba varrt. És ez az első olyan támogatási időszak, amikor ténylegesen a helyi igényekhez próbálták alakítani a támogatáspolitikát, és úgy gondolom, hogy jól haladunk ezen az úton. Mert például a szántóföldi növénytermesztésben is vannak ilyen előrelépések: támogatjuk a cukorrépa, a lucerna termesztését.

Persze, aztán volt olyan is, amikor a szaktárca olyannyira elszámolta magát, hogy a székelyföldi gazdák ebből nagyon jól jártak. Mert olyan is volt, aki egy hektár burgonyavetőmagra 24 ezer eurós támogatást kapott. Mert a minisztériumban úgy képzelték – senki egy papírra rá sem nézett –, hogy Romániában ki tudja hány száz gazda termel burgonyavetőmagot, aztán meg kiderült, hogy csak tizenvalahányan vannak, az erre szánt keretösszeget köztük osztották el. Így lett az, hogy az alaptámogatás 100 euró volt hektáronként, és emellé kapott a gazda hektáronként 24 ezer eurót. Az is igaz, hogy ez csak egy évben volt eddig, de sok szerencsét kívánok azoknak a gazdáknak, akik nyertek ezen a „lottón”, mert a támogatás jó helyre kerül. Mert például azok, akik chips-nek való burgonyát termesztettek, azok viszont 13 ezer eurónyi támogatást kaptak. Elsősorban a mezőgazdasági hiánycikkeket támogatjuk, ls azokat, amelyek feldolgozásara kerülnek.

Ezek az alapok gyakorlatilag kiegészítik az európai uniós támogatásokat, és én most azt sem mondanám, hogy újabb támogatásokra lenne szükség, hanem inkább azt, hogy a már meglévőkhöz kellene a gazdáknak kicsit jobban odatenniük a csontot.