Folyamatosan növekszik a Háromszékre látogató turisták száma

Jó irányba fejlődik a háromszéki turizmus, idén év végére várhatóan tíz százaléknál nagyobb növekedést ér el az ágazat tavalyhoz képest, mutatott rá László Endre. A Kovászna megyei Kereskedelmi és Iparkamara alelnöke elmondta: idén az év első hat hónapjában 47 342 turista kereste fel Kovászna megyét, ez 2 360-nal több, mint a tavalyi év első felében.

Hozzátette: jelentős emelkedést mutathat majd az év végi statisztika, hiszen a mostani kimutatásban nincsenek benne a turizmus szempontjából kiemelkedő július, augusztus és szeptember hónapok, továbbá a vakációs utalványok hatása sem jelentkezik az első féléves adatokban.

László Endre rámutatott, a közszférában idén kiosztott vakációs jegyek jelentősen hozzájárultak a belföldi turizmus teljesítményéhez. Mint mondta, közösen a Kovászna Megyei Turizmusáért Egyesülettel tájékoztató levelet állítanak össze a szállásadóknak, hogy Háromszéken is minél több helyen fogadják el a vakációs utalványokat.

Tamás Sándor tanácselnök elmondta, a Kovászna megyei önkormányzat és a hozzá tartozó intézmények összesen 818 alkalmazottja kap vakációs utalványt, jelzések szerint sokan a környékbeli szálláshelyeken váltják be a csekkeket. László Endre szerint egy 300 eurós utalvánnyal két személy egy hétvégét is el tud tölteni például a nemrégiben a legjobb európai családi vállalkozásnak minősített olaszteleki Daniel kastélyszállóban vagy Bálványoson is.

Háromszéken van még helye turisztikai beruházásoknak

László Endre rámutatott: a Kovászna megyei turizmus tavaly érte el az évi százezres látogató számot, idén pedig tovább növekszik az idelátogatók száma. A szálláshelyek száma jelenleg alacsonyabb, mint amennyire az igények szerint szükség lenne, mutatott rá a turisztikai szakember. A szakminisztérium adatai szerint Kovászna megyében 188 hivatalosan bejegyzett szálláshely van összesen 2 853 szobával és 6 359 ággyal.

A turisztikai beruházások száma növekszik, pályázatok révén bővül a szálláskínálat, mondta László Endre, aki kiemelte, hogy nemrégiben 2 millió eurós beruházásból Sepsiszentgyörgy határában nyitották meg a Panoráma Butique Hotelt, de újabb szobákkal bővült az olaszteleki Daniel kastély és a zabolai Mikes kastély is, illetve Árkoson a régi vasalók gyűjtéséről elhíresült Bálint Zoltán is megnyitotta a Vasaló nevű kispanziót.

A kereskedelmi kamara alelnöke rámutatott, hogy bár növekedett a Háromszékre érkezett turisták száma, de csökkent az eltöltött vendégéjszakák száma. Tavaly az év első felében 181 484 vendégéjszakát jelentettek hivatalosan, ez idén az első hat hónapban 174 539-re csökkent. A magyarázat az, hogy Kovászna fürdővárosban kiesett a turisztikai körforgásból a több mint száz szobás Hephaistos szálloda, ahol egy-egy kezelésre érkező vendég átlag 7-8 éjszakát is eltöltött.

László Endre hozzátette, Kovászna megyében nagyobb a vendégéjszakák száma, mint a szomszédos Hargita megyében, mivel a Kovászna városi kezelésekre érkezők viszik fel a statisztikákat.

„Őrült, aki ezután is feketézik!”

„Adóparadicsomi állapotot eredményez a hazai vendéglátóipar számára, hogy novembertől 9 százalékról 5 százalékra csökken az áfa ebben az ágazatban. Az intézkedéstől a vendéglátóipari bevételek kifehérítését remélik, és bár a fogyasztók nem számíthatnak árcsökkenésekre, de várhatóan javul a szolgáltatások minősége” – mutatott rá érdeklődésünkre Debreczeni László.

A sepsiszentgyörgyi adószakértő szerint őrültnek kell lennie annak, aki ilyen kedvező adózási körülmények között is megpróbál feketézni, hiszen az 5 százalékra csökkentett áfa mellett a cégnek, amelynek éves forgalma nem haladja meg az egymillió eurót, mikrovállalkozásként 1 százalékos forgalmi adót kell befizetnie az államkasszába, továbbá 5 százalékos osztalékadóval kiveheti a cég nyereségét. Mindezt összevetve alacsonyak az adóterhek, összegzett.

A Kovászna megyei Kereskedelmi és Iparkamara alelnöke, László Endre szerint Háromszéken kevés a feketén működő szálláshely, hiszen azt nem lehet hosszú távon úgy működtetni, hogy ne tűnjön fel a hatóságoknak. Inkább az a jellemző, hogy a szállásadók nem minden vendéget regisztrálnak.

Hozzátette: a novembertől életbe lépő kedvezményes adózási rendszer révén nem érdemes feketézni. A szakember szerint nem várható árcsökkenés az ágazatban, mivel a csökkentett áfa hatását ki fogja egyenlíteni a tervezett minimálbér-emelés. Ugyanakkor az alacsony adóterhek hozzájárulhatnak a minőség növeléséhez.

Kapcsolódók

Kimaradt?