Költségvetési Tanács elnöke: nem megalapozottak a költségvetés-kiegészítés számai

Túlzottan optimista az áfa-begyűjtésre (TVA) vonatkozó becslés a kormány költségvetés-kiegészítésében, amelyet szerdán elfogadtak - hangoztatta az Investor Days 2018 című eseményen Ionuţ Dumitru. A Költségvetési Tanács elnöke szerint a bevételek csak akkor valósulnának meg, hogyha a hátralévő 4-5 hónapban 20 százalékkal nőne az áfa-begyűjtésből származó összeg. 

"A kiigazítás-tervezet első változatában kisebb, többé-kevésbé megalapozott változások szerepeltek a bevételi, illetve kiadási oldalon. A második változatban azonban ezeket a módosításokat túlzottan optimistának találjuk. Az áfa esetében például az első hét hónapban 10 százalék alatti növekedés valósult meg, a kiigazítás azonban éves viszonylatban 15 százalékos növekedéssel számol. Ez azt jelenti, hogy a hátralévő 4-5 hónapban legalább 20 százalékos javulást kell elérni, ami ugyan nem lehetetlen, de erősen optimista feltételezés" - magyarázta a szakember. 

Véleménye szerint az 5,5%-os gazdasági növekedés sem teljesíthető (az első változat 6,1%-ról beszélt). Számításaik szerint az általuk korábban becsült 4,2% is sok, ezt valószínűleg 3,5%-ra korrigálják, ehhez képest az 5,5% "igen valószínűtlennek" tűnik. 

A Költségvetési Tanács elnöke úgy véli, ha év végéig nem lesz jelentős változás a gazdaságpolitikában, akkor nagyon valószínű, hogy nem tartható a kitűzött 3%-os költségvetési hiánycél sem. 

Az IMF kisebb gazdasági bővülésre számít

Várhatóan 4-4,5 százalékra csökkenti a románai gazdaság idei növekedési prognózisát a korábbi 5,1 százalékról a Nemzetközi Valutaalap (IMF) őszi világgazdasági prognózisában. Alejandro Hajdenberg, IMF Romániáért felelős képviselője csütörtökön egy bukaresti konferencián elmondta: októberben várhatóan csökkenteni fogják az előrejelzést, miután az első fél évben lassult a gazdasági növekedés a korábbi várakozásokhoz képest. A hosszú távra vonatkozó becslés, amely évente 3-3,5 százalékos gazdasági növekedéssel számol, változatlan marad - mondta Hajdenberg.

Az IMF Romániáért felelős képviselője szerint aggodalomra ad okot, hogy Bukarest az idén túllépheti a GDP-arányos 3 százalékos államháztartási hiányt, prognózisuk szerint a deficit elérheti a 3,6 százalékot. Eugen Teodorovici pénzügyminiszter csütörtökön kijelentette, hogy a kormány becslései megalapozottak, és meggyőződése, hogy az év végén beigazolódik a kormány által remélt 5,5 százalékos gazdasági növekedés.

A kormány már tavaly óta 5,5 százalékos gazdasági növekedéssel készítette el az idei költségvetést, a héten végrehajtott költségvetés-kiigazításkor is változatlan maradt a becslés. Az IMF a tavaszi jelentésében emelte 4,4 százalékról 5,1 százalékra a gazdaság idei várható növekedését, a mostani csökkentés lényegében az eredeti prognózishoz való visszatérést jelentené.

Az Európai Bizottság is 4,5 százalékos gazdasági növekedésre számít. Az első fél évben a GDP 4 százalékkal bővült az előző év azonos időszakához mérten.

Kapcsolódók

Kimaradt?