Kapcsolódó

Jégtánc Kolozsváron – album őrzi a két világháború közötti korcsolyabravúrok emlékét

A jégen siklás semmihez sem fogható hangulatának ábrázolása kihívás volt a két világháború között megsokasodó amatőr fényképészek számára. A korszak kolozsvári korcsolyázóiról, köztük egy országos bajnok párosról, egy kis album őriz bravúros fényképeket.

A cikk a Maszol és az Erdélyi Audiovizuális Archívum Időutazó című közös sorozatának része. Az Erdélyi Audiovizuális Archívum célja az erdélyi és Erdélyhez kapcsolódó audiovizuális örökség megőrzése, az archív felvételek, amatőr fotók és filmek szakszerű gondozása. Megmentendő, megőrizendő archív képekről (fotó, film, videó) itt lehet értesíteni az archívum munkatársait, a már digitalizált fényképek online adatbázisa pedig a rekollekt.ro oldalon érhető el.

Színes, geometrikus mintájú borítója van annak az albumnak, amelyből a következő képeket válogattuk. A belső borítóra ragasztott ex librisen a hegyen felfelé lépked egy túrabakancsos, térdzoknit és rövidnadrágot viselő férfi, mögötte pedig, mintha hátizsákjából, felkel a nap. A jelenet alatt a következő név áll: Beke Lajos. Már ez is előrevetíti, hogy milyen fotók következnek: bátor és vicces jelenetek a test sport által felfedezett határairól, fotós és sportolói bravúrok.

A két fő téli sport, a sízés és a korcsolyázás közül minden bizonnyal az utóbbi az, amelyet vizuálisan többször és jóval látványosabban örökítettek meg. A korcsolyázás története az őskorba nyúlik vissza: régészeti leletek bizonyítják, hogy már több ezer éve készítettek lábbelire szerelhető csontkorcsolyát. A középkortól kezdődően, az írásbeli említések mellettmár metszeteken is megjelennek korcsolyázók, majd később a németalföldi mesterek nagy aprólékossággal megfestett város- és tájképein is feltűnnek. Gondoljunk itt idősebb Pieter Bruegel Vadászok a hóban című festményére, amelyen korcsolyázó és szánkózó gyerekek és felnőttek tucatja élvezi a tél adta lehetőségeket. De érdemes megnézni a téli táj festőjének, Hendrick Avercampnak is az alkotásait, amelyek szintén hemzsegnek a szabadidejüket jégen töltő gazdagabb és szegényebb polgároktól, hiszen a korcsolyázás nemtől s rangtól függetlenül, mindenki számára megengedett tevékenységnek számított.  A korcsolyázás elterjedése és divatossá válása valamivel később, a 18. század második felében kezdődött. Az első korcsolyázásról szóló szakkönyv 1772-ben jelent meg Londonban, és az ebben leírtak két csoportra osztották fel a jégen való siklást – mű- és gyorskorcsolyázásra.

Mifelénk a 19. század közepétől kezdtek egyre többen érdeklődni efelől a téli szabadidős tevékenység felől, a kiegyezés után pedig sok településen létrehozták a polgári korcsolyázó egyleteket, amelyeknek feladata volt a korcsolyázás lehetőségének megteremtése. Kolozsváron először 1871 decemberében rendeztek szervezett korcsolyázást, méghozzá a Mikó-kert befagyott taván, majd megalakult a Kolozsvári Korcsolyázó Egylet is. A sétatéri tavon szervezett korcsolyázások két évvel később, 1873-ben kezdődtek. Az ilyen alkalmak külön ceremónia alapján zajlottak: a hét két napján, csütörtökön és vasárnap a Főtéren kék zászlót jelezte, hogy szabad a korcsolyázás, a zenepavilonban pedig meghívott zenekarok szórakoztatták a jégre lépőket. A téli sport sikerét mutatja, hogy 1895-ben Pákei Lajos tervei alapján megépülhetett a modern korcsolyapavilon, ahol már kényelmes körülmények között vehették fel korcsolyájukat a város hölgyei s urai. A nagysikerű korcsolyabálok és farsangi ünnepségek mellett már ebben az időszakban is szerveztek versenyeket. Az 1900-as évek elején pedig Budapest után Kolozsvár számított a korcsolyázás másik központjának, hiszen főiskolás bajnokságokat, helyi és országos szintű versenyeket is tartottak itt. A Sétatér jegén pedig Kronberger Lili, négyszeres világbajnok, valamint Méray-Horváth Opika háromszoros világbajnok bemutatóit is láthatták a kolozsváriak. A Korcsolyázó Egylet az első világháború után is folytatta működését, tagjai közül pedig többen bajnoki címet is szereztek, ahogyan Beke Lajos és Bojáki Anna is, akikről cikkünk szól.

Beke Lajos és Bojáki Anna a két világháború közötti Kolozsvár leghíresebb sport-párosa volt: 1924-től kezdődően majdnem 25 éven keresztül együtt korcsolyáztak, 1928-ban pedig párosban megnyerték a román bajnoki címet is. A felvétel valamikor az 1920-as évek második felében vagy az 1930-as években készülhetett, ahogyan az albumban található képek nagy része. A fotósokat nem ismerjük, de nagy valószínűséggel sok fénykép Manouschek-Langer Ottó felvétele, ugyanis ő volt Bojáki Anna férje. Manouschek amatőr fotós is volt, az 1900-as évek legelején pedig sporttudósítóként több fényképét is eljuttatta a budapesti lapoknak.
Beke Lajos és Bojáki Anna a két világháború közötti Kolozsvár leghíresebb sport-párosa volt: 1924-től kezdődően majdnem 25 éven keresztül együtt korcsolyáztak, 1928-ban pedig párosban megnyerték a román bajnoki címet is. A felvétel valamikor az 1920-as évek második felében vagy az 1930-as években készülhetett, ahogyan az albumban található képek nagy része. A fotósokat nem ismerjük, de nagy valószínűséggel sok fénykép Manouschek-Langer Ottó felvétele, ugyanis ő volt Bojáki Anna férje. Manouschek amatőr fotós is volt, az 1900-as évek legelején pedig sporttudósítóként több fényképét is eljuttatta a budapesti lapoknak.

A helyszín itt is ugyanaz, mint az előző felvételen: a Kétágú református templom mögötti jégpálya, amely felszámolásáig nagy népszerűségnek örvendett. A Beke–Bojáki páros itt tartotta edzéseit, a háttérben ámuló gyerekeknek valószínűleg nemcsak a mutatványok számítottak különlegesnek, hanem a fényképész jelenléte is. Egyes felvételekhez feliratot is készített az album összeállítója, ennél annyit jegyzett meg, hogy Akrobatika. A békaperspektíva jól érzékelteti a figurát, Beke stabil alakját és a hölgy könnyedebb, mozgásban elkapott emelését.
A helyszín itt is ugyanaz, mint az előző felvételen: a Kétágú református templom mögötti jégpálya, amely felszámolásáig nagy népszerűségnek örvendett. A Beke–Bojáki páros itt tartotta edzéseit, a háttérben ámuló gyerekeknek valószínűleg nemcsak a mutatványok számítottak különlegesnek, hanem a fényképész jelenléte is. Egyes felvételekhez feliratot is készített az album összeállítója, ennél annyit jegyzett meg, hogy Akrobatika. A békaperspektíva jól érzékelteti a figurát, Beke stabil alakját és a hölgy könnyedebb, mozgásban elkapott emelését.

A mozgás fázisainak lefényképezése már a fotózás korai időszakában is sokakat érdekelt, aztán az 1870-es évek második felében a francia Étienne-Jules Marey és az Angliából Amerikába emigrált Eadweard Muybridge sikeresen készített fotósorozatot mozgásban lévő állatokról. Majd pedig azzal is kísérleteztek, hogy ezeket egymás után levetítve tényleg megmozduljanak a képek. A filmről készített, nagyítás nélküli kontaktmásolaton is ezt a törekvést fedezhetjük fel. Ifjabb Beke Lajos elmondása szerint, apja és Bojáki Anna egyik kűrjéről Manouschek filmfelvételt készített, azonban nem tudni, hogy ma ez hol van.
A mozgás fázisainak lefényképezése már a fotózás korai időszakában is sokakat érdekelt, aztán az 1870-es évek második felében a francia Étienne-Jules Marey és az Angliából Amerikába emigrált Eadweard Muybridge sikeresen készített fotósorozatot mozgásban lévő állatokról. Majd pedig azzal is kísérleteztek, hogy ezeket egymás után levetítve tényleg megmozduljanak a képek. A filmről készített, nagyítás nélküli kontaktmásolaton is ezt a törekvést fedezhetjük fel. Ifjabb Beke Lajos elmondása szerint, apja és Bojáki Anna egyik kűrjéről Manouschek filmfelvételt készített, azonban nem tudni, hogy ma ez hol van.

A sétatéri tavat 1873 telén vették birtokukba a korcsolyázók. Aztán a 2000-es évek elejéig a kolozsváriak nagy része itt tanult meg a jégen siklani. Bojáki Anna azonban nem: a már említett jégpályák mellett a Tornavivoda (lebontották, ma a Széchenyi téri piac épülete áll ott) udvarán is lehetett korcsolyázni. Anna édesapja, aki szintén szeretett sportolni, görkorcsolyát vett neki 3-4 éves korában, majd 5 évesen megkapta az első jégkorcsolyáját. A Tornavivodánál az apja bement a jégre, majd hívta magához lányát, ő azonban félt odamenni. A helyzetet egy perecet áruló fiú mentette meg, aki odament a kicsi Annához és segített neki. Elemi osztályos korára már olyan biztos korcsolyázó volt, hogy ő segített a tanítónéniknek megtanulni korcsolyázni. A pillanatképen egy magabiztos nőt látunk, a kérdés már csak az, hogy a fellibbenő szoknya vagy a mutatvány késztette ámulatra a háttérben állókat, vagy esetleg mindkettő.
A sétatéri tavat 1873 telén vették birtokukba a korcsolyázók. Aztán a 2000-es évek elejéig a kolozsváriak nagy része itt tanult meg a jégen siklani. Bojáki Anna azonban nem: a már említett jégpályák mellett a Tornavivoda (lebontották, ma a Széchenyi téri piac épülete áll ott) udvarán is lehetett korcsolyázni. Anna édesapja, aki szintén szeretett sportolni, görkorcsolyát vett neki 3-4 éves korában, majd 5 évesen megkapta az első jégkorcsolyáját. A Tornavivodánál az apja bement a jégre, majd hívta magához lányát, ő azonban félt odamenni. A helyzetet egy perecet áruló fiú mentette meg, aki odament a kicsi Annához és segített neki. Elemi osztályos korára már olyan biztos korcsolyázó volt, hogy ő segített a tanítónéniknek megtanulni korcsolyázni. A pillanatképen egy magabiztos nőt látunk, a kérdés már csak az, hogy a fellibbenő szoknya vagy a mutatvány késztette ámulatra a háttérben állókat, vagy esetleg mindkettő.

Még mindig a Sétatéren, de ez a fénykép már más alkalommal készült, hiszen Anna vitézkötéses felsőt és prémsapkát visel. Míg az előző felvétel a pörgésben elmerülő korcsolyázót mutatja, addig ezen egy kamera előtt lejátszódó performanszot látunk, hiszen a hölgy belenéz az objektívbe és mosolyog, miközben spitzugrást mutat be. A mozgás és a döntő pillanat ennek a képnek is alapja, nézzük csak meg a háttérben korcsolyázó férfit, aki épp hasonlóan emeli lábát.
Még mindig a Sétatéren, de ez a fénykép már más alkalommal készült, hiszen Anna vitézkötéses felsőt és prémsapkát visel. Míg az előző felvétel a pörgésben elmerülő korcsolyázót mutatja, addig ezen egy kamera előtt lejátszódó performanszot látunk, hiszen a hölgy belenéz az objektívbe és mosolyog, miközben spitzugrást mutat be. A mozgás és a döntő pillanat ennek a képnek is alapja, nézzük csak meg a háttérben korcsolyázó férfit, aki épp hasonlóan emeli lábát.

Az Új élet című folyóirat 1988. márciusi számában interjút közöltek Bojáki Annával, a cikkhez pedig az itt látható felvételt is csatolták. A fehér háttérből kiemelkedő korcsolyapárost forgás közben látjuk, Anna mintha repülne. Az interjúból kiderül munkamódszerük is: edző nélkül dolgoztak, mindent könyvekből, szaklapokból tanultak meg. Bojáki Anna elmondása szerint a páros műkorcsolyában a stabil kéz, biztos fogás a legfontosabb, ahogyan a fénykép is mutatja.
Az Új élet című folyóirat 1988. márciusi számában interjút közöltek Bojáki Annával, a cikkhez pedig az itt látható felvételt is csatolták. A fehér háttérből kiemelkedő korcsolyapárost forgás közben látjuk, Anna mintha repülne. Az interjúból kiderül munkamódszerük is: edző nélkül dolgoztak, mindent könyvekből, szaklapokból tanultak meg. Bojáki Anna elmondása szerint a páros műkorcsolyában a stabil kéz, biztos fogás a legfontosabb, ahogyan a fénykép is mutatja.

A korcsolyázó társaság nemcsak edzeni járt össze, hanem szórakozni is. A farsangot a jégen is megünnepelték, ezek pedig remek alkalmat kínáltak arra, hogy hivatali ruháikat valamilyen vidámabb, bolondosabb öltözékre cseréljék. Annak ellenére, hogy országos versenyeket nyertek, Bojáki Anna és Beke Lajos sem a sportból éltek meg. Bojáki banktisztviselő volt, Beke pedig a Herbák sporttelep adminisztratív igazgatója, valamint edző. Azt homály fedi, hogy a kik bújtak a ló jelmezébe, viszont a kép felirata elárulja nevét: Bimbinek hívták a korcsolyázó csodalovat.
A korcsolyázó társaság nemcsak edzeni járt össze, hanem szórakozni is. A farsangot a jégen is megünnepelték, ezek pedig remek alkalmat kínáltak arra, hogy hivatali ruháikat valamilyen vidámabb, bolondosabb öltözékre cseréljék. Annak ellenére, hogy országos versenyeket nyertek, Bojáki Anna és Beke Lajos sem a sportból éltek meg. Bojáki banktisztviselő volt, Beke pedig a Herbák sporttelep adminisztratív igazgatója, valamint edző. Azt homály fedi, hogy a kik bújtak a ló jelmezébe, viszont a kép felirata elárulja nevét: Bimbinek hívták a korcsolyázó csodalovat.

A téma középre komponálása egyszerű, sőt közhelyes megoldás is, azonban itt a kis mélységélesség használata, valamint a sötét és fehér foltok váltakozása egy dinamikus és izgalmas fényképet eredményez. Hirsch Elemér alakja, bemozdult lábával, mintha kiugrani készülne a képből. A jogászként dolgozó Hirsch benne volt az első román labdarugó válogatottban, gyorskorcsolyában szintén sikeres volt, hiszen háromszor nyert országos bajnokságot. Az 1920-es évek végén visszavonult és edzőként tevékenykedett tovább, az 1940-es évek végén, két évadon keresztül a Kolozsvári CFR edzője is volt.
A téma középre komponálása egyszerű, sőt közhelyes megoldás is, azonban itt a kis mélységélesség használata, valamint a sötét és fehér foltok váltakozása egy dinamikus és izgalmas fényképet eredményez. Hirsch Elemér alakja, bemozdult lábával, mintha kiugrani készülne a képből. A jogászként dolgozó Hirsch benne volt az első román labdarugó válogatottban, gyorskorcsolyában szintén sikeres volt, hiszen háromszor nyert országos bajnokságot. Az 1920-es évek végén visszavonult és edzőként tevékenykedett tovább, az 1940-es évek végén, két évadon keresztül a Kolozsvári CFR edzője is volt.

A monokróm téli fényképek akkor igazán izgalmasak, ha a fényképész a mozgással játszik, vagy pedig az éles kontrasztokkal. Ez a felvétel az utóbbira példa, a hóhegy előtt álló Manouschek Ottó alakja egészen vibráló. A háttérben kirajzolódó részletek pedig elárulják, hogy ez a kép is a Sétatéren készült. Manouschek civilben a kolozsvári Dermata bőrgyár főmérnöke volt, sportruhában pedig, ahogyan a felsőjére varrt KKE (Kolozsvári Korcsolyázó Egylet) monogramot tartalmazó címer is mutatja: gyorskorcsolyázó bajnok. Emellett motorkerékpározott is, valamint amatőr fotós is volt, 1905-ben Bécsből tudósított a Sport-világ lapnak, majd a két világháború közötti időszakban az EKE fotószakosztályát is vezette.
A monokróm téli fényképek akkor igazán izgalmasak, ha a fényképész a mozgással játszik, vagy pedig az éles kontrasztokkal. Ez a felvétel az utóbbira példa, a hóhegy előtt álló Manouschek Ottó alakja egészen vibráló. A háttérben kirajzolódó részletek pedig elárulják, hogy ez a kép is a Sétatéren készült. Manouschek civilben a kolozsvári Dermata bőrgyár főmérnöke volt, sportruhában pedig, ahogyan a felsőjére varrt KKE (Kolozsvári Korcsolyázó Egylet) monogramot tartalmazó címer is mutatja: gyorskorcsolyázó bajnok. Emellett motorkerékpározott is, valamint amatőr fotós is volt, 1905-ben Bécsből tudósított a Sport-világ lapnak, majd a két világháború közötti időszakban az EKE fotószakosztályát is vezette.

A rajt előtti elszánt sportolóról készült fényképekkel ma is gyakran találkozunk. A KKE gyorskorcsolyázóját a sétatéri tavon szervezett verseny előtt fotózták le, ennél több részletet azonban nem tudunk, de minden bizonnyal a két világháború közötti kolozsvári korcsolyázók egyikét látjuk itt.
A rajt előtti elszánt sportolóról készült fényképekkel ma is gyakran találkozunk. A KKE gyorskorcsolyázóját a sétatéri tavon szervezett verseny előtt fotózták le, ennél több részletet azonban nem tudunk, de minden bizonnyal a két világháború közötti kolozsvári korcsolyázók egyikét látjuk itt.

Az album fényképei között néhány versenyen készült riportszerű felvétel is van. Ez az egyik legsikerültebb, nemcsak a korcsolyás mozdulatban lévő teste, hanem a nézők elnyúló árnyékai is dinamizmust adnak a képnek.
Az album fényképei között néhány versenyen készült riportszerű felvétel is van. Ez az egyik legsikerültebb, nemcsak a korcsolyás mozdulatban lévő teste, hanem a nézők elnyúló árnyékai is dinamizmust adnak a képnek.

Felirata szerint a Fogarasi-havasokban található Bâlea-tónál készült a fotó. A kép kompozíciója kiegyensúlyozott, a hegyek geometrikusan kirajzolódó domborulatai monumentalitást sugallnak és azt érezzük, hogy szívesen lennénk a korcsolyázó férfi vagy a fényképész helyében. Hiszen itt táj és ember is egyensúlyba kerül, egyik sem vesztődik el, vagy igázza le a másikat. De a korcsolyázó horizontális mozgásából és a táj nyugodt vízszintességéből keletkező ellentét mégis jelzi, hogy ez nem egy megszokott állapot, hanem valami különleges és rövid pillanat.
Felirata szerint a Fogarasi-havasokban található Bâlea-tónál készült a fotó. A kép kompozíciója kiegyensúlyozott, a hegyek geometrikusan kirajzolódó domborulatai monumentalitást sugallnak és azt érezzük, hogy szívesen lennénk a korcsolyázó férfi vagy a fényképész helyében. Hiszen itt táj és ember is egyensúlyba kerül, egyik sem vesztődik el, vagy igázza le a másikat. De a korcsolyázó horizontális mozgásából és a táj nyugodt vízszintességéből keletkező ellentét mégis jelzi, hogy ez nem egy megszokott állapot, hanem valami különleges és rövid pillanat.

​Ez a felvétel sem a városban készült, hanem a Gyilkos-tónál szervezett verseny után. A fényképész egy magaslatról fotózott, ahonnan a részvevők teljes csoportja látszik, alakjuk még felismerhető. Egy rögtönzött csoportképnek tűnik, ahol egyesek pózolnak, integetnek, mások pedig röppenő szoknyával éppen elsuhannak. Akár a fennebbi korcsolyaversenyen készült fénykép párja is lehetne.
​Ez a felvétel sem a városban készült, hanem a Gyilkos-tónál szervezett verseny után. A fényképész egy magaslatról fotózott, ahonnan a részvevők teljes csoportja látszik, alakjuk még felismerhető. Egy rögtönzött csoportképnek tűnik, ahol egyesek pózolnak, integetnek, mások pedig röppenő szoknyával éppen elsuhannak. Akár a fennebbi korcsolyaversenyen készült fénykép párja is lehetne.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kimaradt?