Orbán Lajos a két világháború közötti évek műkedvelő fotósa volt, nemzetközi díjakat is nyert a Kolozsváron és környékén készített képeivel. Havas fotóival búcsúzunk a téltől.

A cikk a Maszol és az Erdélyi Audiovizuális Archívum Időutazó című közös sorozatának része. Az Erdélyi Audiovizuális Archívum célja az erdélyi és Erdélyhez kapcsolódó audiovizuális örökség megőrzése, az archív felvételek, amatőr fotók és filmek szakszerű gondozása. Megmentendő, megőrizendő archív képekről (fotó, film, videó) itt lehet értesíteni az archívum munkatársait, a már digitalizált fényképek online adatbázisa pedig a rekollekt.ro oldalon érhető el.

Orbán Lajos nem azok közé a fotósok közé tartozott, aki ösztönösen kattintgatta a fényképezőgépét, hanem aki folyamatosan tanulta a legújabb irányzatokat a német fotográfiai lapokból. Annyira jártas volt a technikában és az esztétikai trendekben egyaránt, hogy olykor kurzust is tartott a fényképezésről, de gyakran kérték fel fotók zsűrizésére is. A magát Erdély legrégebbi fotóüzletének nevező Kováts P. Fiai cég alkalmazottjaként fotós rovatot vezetett az Ellenzék című napilapban és a Művészeti Szalonban az 1920-as, ’30-as években.

A korban egyre többen váltak fényképezőgép tulajdonossá, azonban a gép önmagában nem volt elég sikeres képek készítéséhez. A fotós tanácsadás, amelyik útbaigazítást adott a laikusoknak, nagyon népszerű téma volt a napilapokban és magazinokban. Orbán Lajos maga is ezt írta az Ellenzék 1931. december 25-i számában: „A fotografálás kultúréletünk minden vonatkozásában fontos tényezővé lett, és bármerre tekintünk, mindenütt szemben találjuk magunkat vele. Hatalmas segítője a tudománynak, a kutatásoknak, mert egy jól sikerült felvétel többet beszél, mint a legszakszerűbb leírás. A fotografálás sok szépsége mindenki előtt nyitva áll, s aki megpróbálja, biztos sikerrel élvezheti ennek a nemes szórakozásnak az örömeit és eredményeit. Ezekben a kérdésekben bárkinek őszinte tanácsot és felvilágosítást ad Erdély legrégibb fotószaküzlete: a Kovács Péter Fia cég.”

A fotós rovatok gyakran tájékoztatták az olvasót az évszakokkal együtt járó változásokra: új témákat javasoltak, és figyelmezettek a jó beállításokra a megváltozott fényhatások közepette. A fényképezési idény kora tavasztól késő őszig tartott sokak számára, hisz elterjedt volt az a nézet, hogy a hideg árt a kamerának. Hogy megelőzzék a gép redőnyzárának befagyását, javasolt volt a fényképezőgépet inkább a kabát alatt, testhőmérsékleten szállítani, mintsem válltáskában.

„Sokan ostorozzák is a fényképezőket, mert télen nemcsak alább hagy az igyekezetük, de a higannyal együtt az is 0 fok alá süllyed. Pedig a tél annyi nagyszerű témával csábít, de hiába, hangja nem hatol be a jólfűtött szobákba.“ (Molnár Pál, Fotóélet 1939/12: 227.) Egyes tanácsadók szerint télen a legjobb tudományos fotókat, csendéleteket és portrékat fényképezni, mások a szoba ablakából való fényképezést javasolják áthidaló megoldásként. Ezzel ellentétben volt, aki úgy gondolta, az igazi amatőr a téli fényképezésben csillogtathatja meg a legjobban jártasságát. Járai Rudolf tanácsa szerint: „A fényképezés télen több áldozatot kíván a fotóstól, mint a többi évszakban, a téma szépsége azonban bőven kárpótol minden kellemetlenségért” (Népszava 1974. január 6).

Orbán Lajos hagyatékában 1917-tel kezdődően találunk téli felvételeket. A képeit a téli fényképezés aranyszabályainak és jótanácsainak a kíséretében tesszük közzé, amelyek alapvetően változatlanok maradtak, az 1970-es években is hasonló tippeket adtak a műkedvelő fotósoknak.