A három és a hét együtt töltött év, újabban már egy év is a köztudatban élő párkapcsolati vízválasztó, amikor is fordulóponthoz ér egy szerelmi kapcsolat, és csak az erősek maradnak meg. De mi a valóságalapja ezeknek a számoknak? Ezek a legkritikusabb évfordulók a párkapcsolatban, vagy ez csak hiedelem? – erről kérdeztük Mészáros Andrea kolozsvári pszichoterapeutát, párterapeutát, szexuálpszichológust.  

 „Azért került be lassan szerintem az egyéves mérföldkő is, és szerintem azért létezik az összes a közhiedelemben, mert nagyon sokáig ösztönösen éltük meg a kapcsolatainkat, tervezés nélkül, nem tudatosan” – kezdte kérdésünkre válaszolva Mészáros Andrea pszichoterapeuta, párterapeuta és szexuálpszichológus, akinek tapasztalata szerint igenis valósak ezek a párkapcsolati vízválasztók.

Úgy véli, mindegyiknek megvan a magyarázata, a párkapcsolati fázisokat mutatja, amelyekben „megtörténnek az elkerülhetetlenek”. Először a rózsaszín köd oszlik, ami vezethet szakításhoz egy vagy három év után. Ha együtt marad a pár, de gyűlnek a problémák, ezeket általában hét évnél tovább nem viselik el.  

Ma már hamarabb érünk az első mérföldkőhöz

„A kezdeti rózsaszín köd kicsit ülepszik, és elkezdem látni, hogy milyen a másik valós személyisége, és már nem a kezdeti fellángolás perspektívájából látom. Régen ez csak két-három év után történt meg. Manapság, mivel nagyon siettetik a kapcsolatokat, és nagyon gyakoriak az összeköltözések időnap előtt, emiatt kerülhetett be már ez az egy év is mérföldkőként, mert nagyon hamar szembesül a kezdeti fázis után a pár a másik valóságos személyiségével. Ekkor kezdjük látni, hogy nem is lesz olyan nagyon könnyű ez az együttélés. Ebből fakadnak ezek a mérföldkövek, hogy ezek régen természetesen történtek: jött a házasság, összeköltöztünk, nem volt könnyű ezekkel a különbözőségekkel együtt élni, és akkor egy ideig az ember tűr, harcol, próbálja a másikat megváltoztatni. Lassan-lassan gyűlnek a rendezetlen problémák, és a hét év az általában egy ilyenfajta mérföldkő volt régen, hogy eddig és ne tovább!. Ekkor érvényesült pszichológia szempontból az, hogy már nagyon sokat tűrtem, és nem bírom tovább” – fejtette ki a terapeuta.

Normakövetés régen, individualizmus ma

Miközben egyfelől siettetik Mészáros Andrea szerint ma a fiatalok a párkapcsolataik történéseit, ugyanakkor az elköteleződést halogatják, nem adják fel az önálló, kényelmes életüket. A trendbeli változás egyik okát a választás lehetőségében és az individualista hozzáállásban látja.

„A mérföldkövekről múlt időben beszéltem. Egészen addig, amíg nem figyeltünk erre tudatosan, normákat követve éltünk: iskolapadból ki, munkapadba be, házasodunk és gyereket vállalunk. Ez nem volt megkérdőjelezve régen. Most viszont jött egy olyan szabadság, ami megadja nekünk a választás lehetőségét, és pont ez a fajta választás adja ezeket a tapasztalt végleteket: időnap előtt összeköltözünk, de évekig húzzuk a valós elköteleződést és a házasságot. Nem döntünk valójában a partnerünk mellett: hogy ebbe én beleállok, leélem az életemet veled, tehát elfogadlak jóval-rosszal, különbségekkel, csiszolódunk. A párok túl individualista szempontból élnek egymás mellett: én ilyen vagyok, amilyen vagyok, ha szeretsz, elfogadsz elven, és nem csiszolódnak. Ebből fakad ez az elnyúzottság, hogy sokéves kapcsolatról beszélhetünk házasság felvállalása nélkül, de mindeközben nagyon hamar összeköltöznek” – fejtette ki Mészáros Andrea.

Azt tapasztalja, hogy a mai fiatalok már pár hónap után összeköltöznek, miközben még megalapozatlan a kapcsolatuk, így gyakran borítékolható a kudarc.

„Még semmi nem forrott a kapcsolatukból össze, nem tudják, hogy egymáshoz illőek-e, nincs egy erős bázis, és túlterhelik a kapcsolatukat az összeköltözéssel. Amíg nincs egy erős alap, addig az összeköltözéssel járó valós nehézségeket nincs erőforrásuk, hogyan oldják meg” – fejtette ki a pszichoterapeuta. Ekkor következhet a gyors, akár egy év utáni szakítás, ami azonban a csalódottság miatt félelmek kialakulásához vezethet.

„Ez nagyon sokszor megmagyarázza, hogy mért húzzuk-nyúzzuk annyira az elköteleződést: mert félünk, hogy mi lesz, ha … Ugye szorongó világban élünk, a szorongásnak ez az alaptézise, hogy mi lesz, ha… Ha ezt gyakran használjuk, biztosan beült már a szorongás az életünkbe” – magyarázta a terapeuta.

Miért lehet egyre több a válás?

Hogy mindez összefügg-e a válások számának növekedésével – ezzel kapcsolatban Mészáros Andrea elmondta, úgy gondolja, a siettetés fontos tényező, de a fő okok között van a perfekcionizmus, valamint az ebből fakadó egyéni és párkapcsolati kiégés is, amit egyre gyakrabban tapasztal.

„Hiszem azt, hogy a siettetéssel nagyon sok csalódottságot élünk meg, ami miatt bezárkózunk, és lelki nyitottság nélkül az intimitás nem formálódik ki egy kapcsolatban, az pedig nagyon kell, ahhoz, hogy fennmaradjon hosszú távon egy kapcsolat. Sajnos más jellegű dolgok is vannak itt listán, ha válásról van szó: ez a felfokozott ritmus, ami miatt nagyon sok munkamániás van, nagyon sok szorongó ember van, nagyon sok nyomasztó lelki terhünk is van, ami származhat gyerekkorból. Amíg meg nem oldjuk, addig sajnos a család rovására mennek ezek a le nem rendezett folyamatok. Ugyanakkor ez az irgalmatlanul nagy bizonyítási vágy van az emberekben, tehát, hogy a végletekig túlhajszoljuk magunkat, bizonyítani akarunk. Ez a perfekcionizmus nagyjából népbetegséggé nőtte ki magát, mert a pácienskörömnek a legnagyobb része úgy nevelkedett, hogy azokat a frusztrációkat, amiket a szüleink is megéltek régen, amelyek valós gazdasági nehézségekből fakadtak, azokat a mi generációnkon úgy vezették le, hogy hajtottak minket a tanulmányainkban: a tízes nem volt elég, mért nem hoztál haza tizenegyest! Ennek az elvnek a hátterében egy valós jó szándék van a szülők részéről, csakhogy így kineveltek egy perfekcionista fiatalságot, akik hihetetlenül teljesítményszorongóak. Ha két teljesítményszorongó találkozik a párkapcsolatban, akik reggeltől estig csak a feladatokat gyúrják, hát sajnos nagyon hamar kiégnek, és ez a kiégés, míg pár évvel ezelőtt csak egyéni szinten volt tárgyalva, ma sajnos már párkapcsolati szinten is tárgyalva van, hogy maga a párkapcsolat nagyon hamar kiég” – osztotta meg tapasztalatait a pszichoterapeuta.

Társismeret és intimitás

A válás, szakítás elkerülésére a megoldás egyrészt az önismeret és társismeret, véli a pszichológus.

„Ezért született meg a szakmánkban az önismeretből a társismeretnek is a fontossága. Büszkén mondhatom, hogy társismereti hétvégéket tartok pároknak, és hihetetlen ragyogást tapasztalok a párok szemében, miután átélik azt az intimitást, azt a közelséget, hogy végre megismerik, akár 10-15 év után a társukat. Soha senki nem mutatta meg nekik, hogy milyen szemmel is lehetne a másikra nézni, hogy ő nem azért csinálja, amit csinál, amit én feltételezek, hanem megtanulunk ilyen intimitásban beszélgetni, és feltárni önmagunkat, mert az intimitásnak semmi köze a szexualitáshoz, ez tévhit, ez ugye a bensőségesség és az önfeltárulkozás helyesen” – magyarázta a dolog lényegét a terapeuta.

Úgy látja, mindehhez kell a helyes önismeret, ugyanakkor a kapcsolat érdekében fontos megtanulni felhagyni a korábbi rossz sémák követésével.

A férfiaknak megtanulni megpihenni, a nőknek leszokni az önfeláldozásról

„Nagyon sok párkapcsolatot megment, hogy én fel tudom tárni magam, hogy: itt vagyok, szeretlek, de félek, hogy…, vagy: ezt azért szoktam így csinálni meggondolatlanul, mert anyám is így csinálta régen, vagy: én azt gondoltam, hogy férfiként attól vagyok jó, hogy reggeltől estig dolgozom a családomért. Közben meg nem, a családnak arra is szüksége van, hogy leüljön apa játszani. Tehát nagyon sok férfinak manapság meg kell tanulni, meg kell őket tanítani megpihenni, pszichikailag, nagyon sok nőt pedig arra, hogy ne az anyáiktól megtanult tipikus önfeláldozói sémákban működjenek, hogy én nem számítok, mindent a családért. Tehát a nőket szakmai szempontból erre neveljük manapság, hogy merjenek határokat szabni, az önfeláldozást nem továbbvinni. Ezekkel a folyamatokkal, amelyek alapját az önismeret képezi, sokkal, de sokkal több párkapcsolat megmenthető, mint azt gondolnánk” – fejtette ki tanácsait a szakértő.

Nem csak fél lábbal a kapcsolatban

Mészáros Andrea szerint az önismeret és társismeret mellett az elköteleződés is a kulcs, ez adná a belső motivációt, hogy kitartsanak egymás mellett a párok.

„Úgy szoktam ezt elmagyarázni a párjaimnak is, hogy nem biztos, hogy az enyém jó, meg nem biztos, hogy a tied jó, de mi ketten kialakítunk egy közöset, amivel együtt tudunk és szeretnénk is élni – szerintem ez az az életelv, ami kell motiváljon egy párt, ha valójában elköteleződött, és beleáll két lábbal. A mai fiatalság sajnos csak fél lábbal van bent, fél lábbal kint van. Amint érzik, hogy valami nem passzol, rögtön kiszaladnak. Vagy van a másik véglet: nagyon hosszú ideig marad, és csak csendben tűr. A csendben várakozás sem fog változást hozni. Az elköteleződés megadná azt a belső motivációt, hogy én akarok veled lenni, de nem mindegy, hogyan. Gary Chapmannek van egy szerintem nagyon szép kifejezése ezzel kapcsolatban: kemény szeretet – azt jelenti, hogy akarlak, de jól akarlak. Akarom ezt a házasságot, de azt akarom, hogy jól érezzük magunkat benne. A legdrámaibb helyzeteket is megmentéssel közelíti meg Chapman, aki ezt a kemény szeretetet ebben látja, hogy szeretetből azt akarom, hogy mindketten egészségesen működjünk: az alkoholistát igenis elküldjük rehabilitációra. Gyógyulj meg! Nem akarlak elhagyni, de gyógyulj meg! – tehát így értelmezi a kemény szeretet fogalmát, és szerintem ez nagyon-nagyon kellene nekünk ide az erdélyi mentalitásunkhoz.