Többet kell mozogniuk a gyerekeknek, hogy túlélhessék a klímaváltozást

A gyermekek körében rekordszintű elhízás és fizikai inaktivitás tapasztalható, amelynek következtében ők fogják majd viselni a globális hőmérséklet emelkedéséből adódó negatív egészségügyi hatások terhét – ez a határozott figyelmeztetés fogalmazódik meg a témával kapcsolatos jelenlegi tanulmányokat átfogó új kutatásban, írja a 24.hu portál az EurekAlerten megjelent sajtóközlemény alapján. Bár a megfelelő fizikai erőnlét kulcsfontosságú a magasabb hőmérséklet elviselésében, a gyerekek soha nem voltak még ilyen túlsúlyosak és rossz fizikai edzettségi szinten.

Temperature tudományos folyóiratban megjelent tanulmány szerint a rossz fizikai állapot és a túlsúly miatt nagyobb a kockázata annak, hogy a magas hőmérséklettel összefüggő egészségügyi problémákat, például kiszáradást, hőséggörcsöket, hőkimerültséget vagy hőgutát szenvednek el. Ez pedig a klímaváltozás erősödésével egyre nagyobb fenyegetést jelent majd.

A jelenlegi éghajlatváltozási intézkedések nem foglalkoznak megfelelően a gyermekek egészségügyi szükségleteivel. A fiatalokat pedig arra kellene ösztönözni, hogy a testmozgást mindennapi életük részévé tegyék, ha túl akarnak majd élni egy a mainál jelentősen forróbb világban. 

Fotó: Unsplash | Noah Silliman

Az eredmények több mint 150 tudományos tanulmány átfogó áttekintésén alapulnak, amelyek arról szólnak, hogy a gyerekek hogyan tartják fenn a fizikai aktivitást, gyakorolják a testmozgást, viselik a hőséget, és hogyan változhat ez a globális hőmérséklet emelkedésével. Az egyik kutatás szerint például az 5-12 éves thaiföldi fiúk vizsgálata közben kiderült, hogy a túlsúlyos fiataloknak több mint kétszer nagyobb valószínűséggel volt nehéz szabályozni a testhőmérsékletüket, mint a normál testsúlyúaknak, amikor a szabadban sportoltak.

Egy másik tanulmány szerint az Egyesült Államok gyermekkórházainak sürgősségi osztályainak forgalma mérhetően magasabb volt a melegebb napokon. A fiatalabb gyermekeknek különösen nagy valószínűséggel volt szükségük sürgősségi ellátásra.

A kutatás azt is megállapította, hogy a gyerekek aerob edzettsége 30 százalékkal alacsonyabb, mint az azonos korú szüleiké volt, és világszerte gyorsan csökken a gyermekek fizikai aktivitása, különösen az elmúlt 30 évben. A legtöbb gyermek nem teljesíti az Egészségügyi Világszervezet azon irányelvét, amely szerint naponta átlagosan legalább 60 percnyi fizikai tevékenységet kell végeznie; a világjárvány idején pedig rosszabbodott a helyzet, különösen Európában, mert az iskolákat és más társadalmi közösségi helyeket bezárták.

Az emelkedő hőmérséklet tovább is korlátozhatja a fizikai aktivitást, ha a gyermekek szülei úgy érzik, hogy a kültéri hőmérséklet túl meleg a játékhoz. Ez tovább nehezíti az egyébként is mozgásszegény életmódot folytató gyerekek számára, hogy mozogjanak. A magasabb hőmérséklet és az időjárás változásai az előrejelzések szerint új járványok kitöréséhez is vezetnek, ha pedig emiatt több, mozgást is érintő korlátozást vezetnek be az új betegségek visszaszorítása érdekében, az potenciálisan további káros következményekkel járhat a gyermekek fizikai erőnlétére, mentális és fizikai egészségére nézve.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?