Miközben hőhullámok, aszály és erdőtüzek pusztítanak Európa-szerte, egy nemrégiben készült tanulmány szerint a klímaváltozással kapcsolatos aggodalmakat és az ebből adódó politikai cselekvést éppen a hűvösebb – és nem utolsó sorban gazdagabb – északi és nyugat-európai régiókban befolyásolják jelentősebb mértékben a szélsőséges természeti jelenségek.

Újabban Romániában is egyre több településen korlátozzák az ivóvíz használatát, mert az aszály miatt a rendszerek képtelenek kielégíteni az igényeket. A Duna vízhozama két és félszer kisebb a sokéves júliusi átlagnál. Az utóbbi adat jelzi, hogy nem pusztán hazai problémáról van szó. Mi több, nem is csak a régió többi országát, hanem a hagyományosan mérsékeltebb éghajlatú területeket is hőhullámok sújtják.

Nagy-Britannia történelme során először adott ki hőségriasztást hétfőn, amikor a hőmérők higanyszála 41 fokig kúszott fel a szigetországban. Franciaországban, Görögországban, Itáliában, Horvátországban, az Ibériai-félszigeten erődtüzek pusztítanak a szárazság miatt. Spanyolországban a hőség elérte a rekordnak számító 45.7 Celsius-fokot. Itt és a szomszédos Portugáliában csak az elmúlt héten több mint ezer ember halálát okozta a rendkívüli meleg.

A hírtévék mintha katasztrófafilmeket adnának nap mint nap, csakhogy a lángoló hegyoldalak és a rémülten menekülő emberek látványa ezúttal a valóság része. Ráadásul mindez egyre valószínűtlenebb vidékeken is előfordul. A cseresznyevirág fesztiváljáról híres nyugat-spanyolországi Valle del Jerte egykor zöld lankáit vasárnap sűrű fekete füst borította be, a Reuters beszámolója szerint a sokkos állapotban lévő lakosok nem hittek a szemüknek, hogy a korábban hűvös otthonuk egyre jobban hasonlít Spanyolország déli, félsivatagos részére. „Az éghajlatváltozás mindenkit érint” – vonta le a következtetést az egyik helybéli.

A megoldás politikai

Az éghajlatváltozás lelassításához szükséges technológiák már hosszú évek óta rendelkezésre állnak, és csak politikai akarat kérdése, hogy milyen mértékben használjuk azokat. És éppen a politika a legfőbb akadálya a globális felmelegedést tápláló, üvegházhatást okozó szén-dioxid-kibocsátás csökkentésének: a politikával ugyanis általában inkompatibilisek az olyan intézkedések, amelyek azonnali áldozatot követelnek egy jövőbeni nyereség – jelen esetben a környezeti katasztrófák esélyének csökkentése – reményében. A szavazók nagy része ugyanis nem hajlandó megfizetni a környezettudatosság árát a mindennapokban – és ezen, úgy tűnik, a cikkünk elején leírt katasztrófák sem változtatnak. Erre hívja fel a figyelmet egy nemrégiben publikált tanulmány, amelyet olasz, német és osztrák kutatók készítettek Szavazás a holnapért: éghajlatváltozás, környezetvédelmi aggályok és zöld szavazás címmel, amelyre az Economist bukkant rá.

Ahogy a cím is sugallja, Roman Hoffmann, Raya Muttarak, Jonas Peisker és Piero Stanig tanulmánya azt vizsgálja, hogy befolyásolja-e az éghajlat a környezetvédelmi politikákat, illetve – ezzel összefüggésben – „vészcsengőként” működik-e a szélsőséges időjárás. Ennek érdekében a szerzők összegyűjtötték a hőmérsékleti, valamint az erdőtüzekre, aszályokra és árvizekre vonatkozó adatokat 1239 európai kisrégióból a 1994-2019 közötti időszakra. Ezeket összevetették az európai parlamenti választások eredményeivel, illetve a 2002 után 42 országban készült Eurobarométer-felmérések adataival.

A kutatók arra a következtetésre jutottak, hogy a szélsőséges időjárás felerősíti az éghajlatváltozással kapcsolatos aggodalmakat, és ennek következményeként nő a zöld pártok támogatottsága. Ez különösen a hőhullámokra igaz, az árvizeket kevesebben hajlamosak a klímaváltozás jeleként értékelni. Minél több szokatlanul forró napot éltek át egy szavazást megelőző évben az adott régióban, annál többen mondták azt a közvélemény-kutatóknak, hogy aggódnak a környezet miatt, és döntöttek úgy, hogy a klímapolitikát zászlajára tűző (zöld) pártra adják a voksukat. Ugyanez igaz az aszályokra és – kisebb mértékben – az erdőtüzekre.

(Majdnem) minden a zseb függvénye

A szélsőséges időjárás hatásai régiónként jelentősen eltérnek, viszont első látásra paradox módon nem a melegebb, mediterrán éghajlattal rendelkező területeken a leghangsúlyosabbak, hanem a hűvösebb, kontinentális vagy mérsékelt éghajlattal rendelkező régiókban. Ennek egyik oka az lehet, hogy Észak- és Nyugat-Európa mérsékelt égövi és hidegebb régióival ellentétben a dél-európaiak valamelyest hozzászoktak a forró időjáráshoz, és kevésbé zavarják őket a szélsőséges hőhullámok. Emellett nagyobb valószínűséggel rendelkeznek légkondicionálóval, hiszen ilyesmire északon eddig nem volt szükség.

Egy másik magyarázat a jövedelemkülönbségekben keresendő. Erre utal, hogy a zöld pártok támogatottsága azokban a régiókban nőtt meg jelentősen a hőhullámok hatására, ahol magasabb a GDP. „Az éghajlatváltozással kapcsolatos tapasztalatok csak kedvező gazdasági feltételek mellett növelik az éghajlatvédelmi intézkedések támogatottságát” – írják a kutatók.

Ugyanezt az összefüggést világítja meg a tanulmány két másik adatsora. Az egyik szerint a 2007-ben indult gazdasági válságot követően Európa valamennyi régiójában megfigyelhető volt a környezettel kapcsolatos aggodalmak „számottevő csökkenése”. A másik azt mutatja, hogy a szélsőséges éghajlati jelenségeknek való kitettség hatása a környezeti aggodalmakra és a szavazásra következetesen kisebb a tartósan rosszabb gazdasági körülményekkel rendelkező régiókban. A következtetés magától adódik: amikor gondot jelent a mindennapi betevő előteremtése, az emberek nem érnek rá azzal foglalkozni, hogy mi lesz a bolygóval évtizedek vagy évszázadok múlva.

A tanulmány szerzői rámutatnak: nyilván nem az éghajlatváltozás közvetlen hatásainak való kitettség a legjobb módja rávezetni az emberek a környezettudatosság fontosságára. A nyilvános kommunikáció és az oktatás segíthet, viszont mindkét esetben törekedni kell a méltányosságra és az egyensúlyra. Olyan megközelítést kell találni, amely kellőképpen kiemeli az éghajlatváltozásban rejlő fenyegetéseket, miközben szem előtt tartja a helyi szükségleteket és az emberek (gazdasági) szorongásait. E nélkül – mutatnak rá a tanulmány szerzői – az Európai Unió aligha láthatja el az éghajlatváltozás elleni küzdelemben vállalt vezető szerepét, különösen napjaink visszatérő gazdasági kihívásai, társadalmi és politikai törései, valamint a geopolitikai és a gazdasági egyensúly-eltolódások közepette.