A kolibri lehet a globális felmelegedés következő áldozata

Kihalhatnak a kolibrik – figyelmeztet egy új tanulmány. Kutatók szerint az apró madaraknak nagyobb magasságokba kell költözniük, hogy hűvösebb éghajlatot keressenek, különben a faj áldozatául esik a globális felmelegedésnek – írja a Study Finds alapján a 24.hu portál.

Bár törékeny külsejük ellenére szívós állatoknak bizonyulnak, a klímaváltozás miatti költözés a kolibrik számára is túl nagy kihívást jelenthet.

Fotó: Unsplash

Journal of Experimental Biology szakfolyóiratban megjelent tanulmány szerint az alacsonyabb oxigénellátottság és az alacsony légnyomás nehezen leküzdhető kihívást jelenthet a hőmérséklet emelkedése következtében felfelé tolódó kolibrik számára. A hidegebb és ritkább levegő különösen problémás azon állatok számára, akik nehezen tudják megtartani a testhőjüket, amikor kevesebb oxigén áll rendelkezésre. A kolibrik repülése ráadásul sokkal több energiát és oxigént igényel, mint a többi madáré.

A madarak képesek egyfajta kábulatba helyezni magukat, ami azért fontos, mert ezzel energiát nyerhetnek. Az állatok ilyenkor akár 4 Celsius-fokosig is le tudják hűteni a testhőmérsékletüket. Normál esetben akár percenként 1000-szer is megdobban a kicsi szívük, kábulat idején viszont ez csak 50-re csökken.

Az amerikai kutatók különböző magasságokra vittek egy csapat kolibrit, és mindegyiken megmérték az anyagcseréjüket. Kiderült, hogy a nagyobb magasságokban az állatok anyagcseréje lényegesen lelassult, annak ellenére, hogy gyorsulnia kellett volna, hiszen a vékonyodó levegőben nehezebben tartják fenn magukat. Mind az alacsonyabb, mind a magasabb tengerszint feletti magasságból begyűjtött madarak ugyanúgy viselkedtek. A kolibrik ezen kívül a nagyobb magasságban az éjszaka 87,5 százalékát kábulatban töltötték

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?