Tintahalak szerepeltek sikerrel egy olyan teszten, amin a gyerekek sorra elbuknak

A pillecukortesztet vagy más néven mályvacukortesztet elsőként a Stanford Egyetemen végezte el 1972-ben: egy gyereket ültettek az asztalhoz ültettek, és egy pillecukrot tettek elé. Mielőtt a felnőtt kiment volna a szobából, azt mondta a gyereknek, hogy ha 15 percig kibírja, hogy ne egye meg az édességet, akkor később kap egy másik pillecukrot, és megeheti mindkettőt. A jutalomkésleltetésre való hajlandóság a tesztet kidolgozó kutatók szerint olyan kognitív képességeket sugall, mint a tudatos tervezés. Ezen azonban sorra elbuknak a gyerekek, írja a Qubit portál.

Az interneten tele van a kísérlet inspirálta videókkal: legtöbbjük azt mutatja be, hogy a gyerekek nem bírnak magukkal, és felfalják az orruk elé tett pillecukrot. Mivel a kísérlet egyszerű, állatok esetében is bevethető, annyi különbséggel, hogy velük nehezebb megértetni, hogy később nagyobb jutalmat várhatnak. Pillecukorteszten bizonyított már majom, kutya és varjú is, de a Cambridge-i Egyetem szakemberei úgy gondolták, ideje újabb állatokat megmérettetni, és egy csapat közönséges tintahal viselkedését vizsgálták meg.

A tintahalak már tavaly bizonyították rátermettségüket egy hasonló teszten, ugyanis meg tudták állni, hogy reggel ne egyék meg az eléjük helyezett rákot, ha tudják, hogy este garnélavacsora vár rájuk. Ekkor azonban a Cambridge-i Egyetem viselkedésökológusai úgy gondolták, nem egyértelmű a döntés mögötti önuralmi mechanizmus, ezért újabb tesztet készítettek elő, amelyen hat tintahal vett részt.

Egy speciális tartályban helyezték el őket, ahol két különböző, átlátszó ajtó mögötti helyiség közül választhattak: az egyik nyers királyrákot, a másik élő garnélarákot tartalmazott, az utóbbit azért, mert azt sokkal jobban szeretik a tintahalak. Az állatokat előzetesen megtanították az ajtókra rajzolt szimbólumok felismerésére: a kör jelezte, hogy az ajtó egyből nyílik, a háromszög azt mutatta, hogy 10-30 másodperc közötti időn belül nyílik.

A kísérlet során a királyrákot a nyitott ajtó mögé, a garnélát a késleltetett ajtó mögé helyezték, és amikor a tintahal a rákot választotta, a garnélát azonnal elvették. A kontrollcsoportban egy négyzet szimbólummal ellátott ajtó mögött volt a garnélarák, és ez az ajtó semmilyen körülmény között nem nyílt ki.

Fotó: Pexels

A kutatók arra jutottak, hogy a tintahalak inkább várakoztak a jobban kedvelt ételre, ha tudták, hogy a befektetett idő után nagyobb lesz a jutalom, de a kontrollcsoportban nem fecsérelték az idejüket a soha ki nem nyíló ajtó előtt várakozva, hanem inkább a biztos étel után mentek. „A tintahalak akár 50-130 másodperces várakozásra is képesek voltak a nagyobb jutalom érdekében, ami ahhoz hasonló eredmény, mint amit a nagyobb aggyal rendelkező gerinceseknél, például a csimpánzoknál, a varjaknál vagy a papagájoknál látunk” – részletezte a kutatást vezető Alexandra Schnell közleményében.

Arra azonban nem sikerült rájönni, hogy a tintahalak miért hajlamosak az önuralomra. A kutatók arra gyanakszanak, hogy a jutalomkésleltetés esetükben inkább azzal van összefüggésben, ahogyan táplálék után kutatnak. „A tintahalak idejük nagy részét álcázással és várakozással töltik, amit csak rövid ideig szakít meg az élelem keresése. Mivel kutatás során nem tudják álcázni magukat, ki vannak téve az óceán összes ragadozójának. Azt hisszük, a jutalomkésleltetés ennek mellékhatásaként fejlődhetett ki, hogy a tintahalak a várakozást össze tudják kötni a jobb minőségű élelem szerzésével” – mondta a viselkedéskutató.

Kapcsolódók

Kimaradt?