Tarolnak az erdélyi tehetségek a Megasztárban

Tóth Abigél után két másik erdélyi versenyző, Buzási Patrik és Imreh Zsanett is bejutott a Megasztár élő showjába.

Kiderült, ki lesz az a 12 énekes, akiknek hétről-hétre szurkolhatnak a nézők a Megasztár élő showjában. A csapatot három erdélyi versenyző is erősíti: múlt héten kiderült, hogy az első perctől esélyesnek tartott Tóth Abigél biztosan ott lesz a versenyben. A lehengerlő sikere után a Maszolnak úgy nyilatkozott, hogy számára a zene az a gyógymód, amire a legrosszabb perceiben is támaszkodni tudott, és ez a kaland után számára már csak a csillagos ég szabhat határt.

Forrás: TV2/ Megasztár

A vasárnapi fordulóban két másik tehetség, a nagyváradi Buzási Patrik, valamint a kolozsvári Imreh Zsanett is kiválóan teljesített, így ők is a legjobbak közé kerültek.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?