FRISSÍTVE - Vonatpótló buszok indulnak Nagyvárad és Kolozsvár között hétfőtől

Megoldódik a Kolozsvár és Nagyvárad közötti vasútfelújítás okozta tömegközlekedési probléma. A Román Államvasutak (CFR) ugyanis december 10-étől felfüggesztette járatait a két szomszédos megye nagyvárosa között, azonban semmilyen alternatív lehetőséget nem biztosított éppen a decemberi ünnepek idején útnak induló tömegeknek. A Várad–Kolozsvár vasútvonalon azonban mindeddig közlekedhettek a magán vasúttársaságok járatai. A CFR pénteken bejelentette, hogy Kissebes (Poieni) és Egeres (Aghireș) közötti szakaszon január 8-ától 2026. január 8-áig teljesen lezárják a vasúti közlekedést, ugyanakkor számos pótlóbuszt helyeznek üzembe.

Kolozsvár és Nagyvárad, illetve az román–magyar vasúti határátkelőhelynek számító Biharpüspöki között modernizálják a vasúti pályát, ezért a CFR már jó előre bejelentette, hogy ez számos megszorítással jár majd. Ennek ellenére, amikor már tudni lehetett, hogy december 10-étől, az új vasúti menetrend életbe lépésétől kezdve felfüggesztik a CFR-járatokat Kolozsvár és Nagyvárad között, az állami vasúttársaság vezetői egy hajszálukat sem mozdították azért, hogy megoldják a decemberi ünnepek idején utazni induló tömegek (egyetemisták, Kolozsváron dolgozók stb.) problémáját. A magán vasúttársaság, az InterRegional Kft. járatai azonban mindeddig közlekedtek, méghozzá a helyzet miatt szinte százszázalékos telítettséggel, sőt sok esetben már jó előre sem lehetett jegyet kapni rájuk.

A CFR azonban pénteken bejelentette: 2024. január 8-ától, hétfőtől 2026. január 8-áig teljesen lezárja a Nagyvárad és Kolozsvár vasútvonalon Kissebes (Poieni) és Egeres (Aghireș) közötti szakaszt, így már semmilyen személyszállító vasúti szerelvény nem közlekedhet a két nagyváros között. A helyzet feloldása érdekében ugyancsak január 8-ától kezdődően vonatpótló buszokat állítanak szolgálatba.

Fotók: Borsi Balázs

A Kolozsvár–Nagyvárad–Biharpüspöki vasúti fővonal munkálatai négy szakaszra oszlanak az alábbiak szerint: 1. szakasz: Kolozsvár–Egeres (30,41 km); 2. szakasz: Egeres–Kissebes (36,53 km); 3. szakasz: Kissebes–Élesd (52,74 km); 4. szakasz: Élesd–román-magyar határ (46,74 km). A terv szerint az elkövetkező években a Nagyvárad és Kolozsvár közötti fővonalat teljes egészében korszerűsítik.

Az autóbuszokat a CFR által szerződött szolgáltatók üzemeltetik majd. Fontos tudni, hogy a lezárt szakasz mentén (Egeres és Kissebes között), illetve a két fő célállomás, Nagyvárad és Kolozsvár között egyaránt indulnak majd vonatpótló autóbuszjáratok.

Hétfőtől a vonatok a menetrendben meghatározott időpontban indulnak majd Kolozsvártól Egeresig, illetve Nagyváradtól Kissebesig, a lezárt szakasz két végpontja között pedig autóbuszokkal szállítják át az utasokat, majd vonaton az eredeti menetrendben megszabott időrendben folytathatják útjukat.

Kolozsvár és Nagyvárad között azonban közvetlen autóbuszösszeköttetés is lesz, de valamennyi településen megállnak majd a járművek, ahol a vonatok is megállnának, így a menetidő mintegy négy órát tesz majd ki.

A CFR vonatpótló buszainak menetrendje IDE KATTINTVA érhető el, míg az InterRegional magánvállalat vonatjáratait kiváltó pótlóbuszok közlekedési rendjét ITT találja.

Egeres és Bánffyhunyad között 8, Bánffyhunyad és Egeres között 7 busz fog járni, amelyek biztosítják a folytonosságot a Kolozsvár–Egeres és Egeres–Kolozsvár útvonalon közlekedő vonatokkal. Az utasok Egeres állomáson szállnak át a buszokra

Egeres és Sztána között 2 busz fog közlekedni, biztosítva a folytonosságot a Kolozsvár–Egeres és Egeres–Kolozsvár útvonalon közlekedő vonatokkal. Az utasok Egeresen szállnak át a buszra.

Emellett Kolozsvár és Bánffyhunyad között is járni fog egy-egy busz, Kolozsvár és Nagyvárad között pedig 6–6 vonatpótló autóbuszt biztosítanak.

Szabó Ödön Bihar megyei RMDSZ parlamenti képviselő december 13-án interpellálta a szállításügyi minisztert és a vasúti reformot végrehajtó hatóságot, hogy milyen konkrét lépéseket tett a közönség utazásainak biztosítása érdekében Nagyvárad és Kolozsvár között, ha előre tudni lehetett, hogy december 10-él a CFR megszüntetni a járatait a két szomszédos megye székelye között.

December 20-án a Nagyváradi Magyar Diákszövetség és az Országos Magyar Diákszövetség közös petíciót juttatott el a Szállításügyi Minisztériumba, jelezve, „elfogadhatatlan”, hogy CFR felfüggesztette a Nagyvárad–Kolozsvár között közlekedő járatokat megfelelő alternatíva biztosítása nélkül, kiváltképp az ünnepek közeledtével. Beadványukban kérték az alternatívaként beígért pótlóbuszok mihamarabbi üzembe helyezését.

Mint ismert, december 10. óta a CFR felfüggesztett 24 általa működtetett járatot Nagyvárad és Kolozsvár között a pályafelújítási munkálatok miatt, ezáltal majdhogynem ellehetetlenítve többezer diák hazajutását az ünnepek előtt. Továbbá a CFR késve lépett a korábban beígért pótlóbuszok üzembe helyezése érdekében, ezek hiánya pedig nagyban megnehezíti a diákok hazajutását, illetve visszautazását az egyetemi központokba.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?