Tájékoztató táblák kerékpárosoknak: borvizes túraútvonalat hoznak létre Csíkban

A természetjárás népszerűsítése és megkönnyítése a célja annak a projektnek, amely során a Csík Metropoliszövezet Egyesület információs táblákkal látja el a térség kerékpárral megközelíthető ivóvízforrásait. A munka előkészítéseként szerdán az egyesület munkatársai, kiegészülve a Csíki Hegyimentő Szolgálat munkatársaival, biciklivel kerestek fel három csíkbánkfalvi borvízforrást.

Több mint 300 információs tábla kihelyezésével kívánja segíteni a kerékpáros turizmust a Csík Metropolisz Egyesület. A tervek szerint a táblákon helyet kapnak az útiránnyal, az út nehézségi fokával kapcsolatos információk, valamint QR-kód segítségével az adott útvonalon megközelíthető forrásról is elérhetők lesznek a legfontosabb tudnivalók. Mindezt szerdán kora délután András Hunor-Jenő ügyvezető igazgató osztotta meg az egyik érintett helyszínen, a Csíkbánkfalva közelében található Katonaborvíz forrásnál.

Népszerű a kerékpározás

„A metropoliszövezetben év elején eldöntöttük, hogy az összes érdemben meglátogatható, Csíki-medencéhez közel található borvízforrást összekötjük egy olyan rendszerrel, ami a mostani, kerékpárral könnyen bejárható útvonalakat tudja használni. Nem hegyi kerékpározásra hívjuk az embereket, hanem kirándulni” – osztotta meg a programról Korodi Attila, Csíkszereda polgármestere. Mint hozzáfűzte, több kisebb-nagyobb projekt működik, amelyek során rendbe teszik a források környékét, jó minőségű utakat építenek hozzájuk. Ugyanakkor egyre nagyobb az érdeklődés a kerékpáros kirándulások iránt.

András Hunor-Jenő metropoliszövezeti elnök, Korodi Attila csíkszeredai polgármester és Hajdu Gábor parlamenti képviselő | Fotók: Farkas Endre

„Ezért döntöttünk úgy az András Hunor-Jenő által vezetett metropoliszövezet egyesület menedzsmentjével, hogy szakembereket bevonva térképezzük fel ezen lehetőségeket. Rakjunk össze egy térkép-javaslatot a mostani úthálózatot, főleg a megyei és községi utakat használva” – számolt be a városvezető. Mint elhangzott, a táblákat még ebben az évben elkészítik és a jövő év elején tervezik kitenni azokat. Korodi Attila kiemelte azt is, hogy külföldi szemmel nézve a térségnek rendkívül erős a turisztikai vonzereje.

„Azért lehet igazán izgalmas ez a projekt, mert kerékpározás közben számos olyan látnivalót érinthetünk, ami újabb tartalmakat ad hozzá a kiránduláshoz. Ezeket a borvizek mentén össze lehet kötni. Mindehhez társítanánk digitális tartalmakat is, hogy az emberek több nyelven tudjanak információkhoz jutni” – mondta Korodi Attila.

Több mint 50 érintett forrás

„Össze szeretnénk fogni a kerékpározókat. Összegyűjtöttünk 53 nyolcvan százalékban használt forrást, a többi elhanyagolt állapotban van. Ez utóbbiak nehezen megközelíthető helyen vannak. A cél az is, hogy a feltérképezett, koordinátákkal ellátott forrásokat a területtulajdonosokkal, közbirtokosságokkal együttműködve tudjuk monitorizálni. Évente legalább kétszer be kell járnunk az útvonalakat, kitisztítanunk a forrásokat. Hiába táblázzuk ki és látjuk el információkkal, ha ápolatlan, rendezetlen a források környezete” – fogalmazott András Hunor-Jenő. Kiemelte, 273 kilométernyi nyomvonalat jelent mindez. A forrásoknál a környezetvédelem fontosságára figyelmeztető táblákat és bögréket is kihelyeznek.

Az eseményen jelen volt Hajdu Gábor parlamenti képviselő is, aki hangsúlyozta, hogy a metropoliszövezetek létrehozásának egyik célja, hogy a településeken átívelő infrastrukturális, szolgáltatási, szállítási beruházásokat közösen lehessen fejleszteni. „Ugyanakkor a metropoliszövezetekre vonatkozó törvény lehetővé teszi azt, hogy olyan adminisztrációs határokon átnyúló projekteket tudjunk létrehozni az együttműködés alapján, mint például ez. Már meglévő adottságokat lehessen összefogni egy projekt keretében, úgy, hogy az térségünknek egyik vonzóereje legyen” – fogalmazta meg a politikus.

Hajdu Gábor kiemelte: a turizmusba több módon lehetett befektetni, számos pályázati lehetőség állt rendelkezésre az elmúlt években. Véleménye szerint a szálláshelyek létrehozása mellett a legfontosabb, hogy programokat kínáljanak az ágazat szereplői. „Az emberek azért jönnek el ide, Székelyföld közepébe, hogy programokon vegyenek részt. Ezek lehetnek események, kerékpározás, lovaglás. Ez az egyik vonzóereje térségünknek, ami ide tudja vonzani a turistákat Ez többszörösen pozitív hatású lehet. Jó a szállásadónak, a vendéglősnek, a kulturális intézményeinknek. Ezeket össze lehet fogni és programcsomagot kínálni” – emelte ki a képviselő.

Kutyák, medvék – eleven probléma

Bár a találkozó hivatalos részében nem tértek ki erre a megszólalók, ám a jelen lévő szakemberekkel beszélgetve felvetődött, hogy a kerékpáros turizmus kiteljesedését az érintett térségben több, jelen pillanatban kezelhetetlennek tűnő tényező is gátolja. Az egyik a sokat hangoztatott medve-probléma. A ragadozók nagy száma, gyakori felbukkanása nemcsak a gazdálkodókat érinti hátrányosan, de a természetjárásra is káros hatással van. Sokan elővigyázatosságból nem választják kikapcsolódásként a csíki térségben a túrázást, hiszen a kiránduló könnyen találkozhat medvével.

A másik jelenség a pásztorkutyák nagy száma. Ezt szerdán is megtapasztalhatták a résztvevők, a meglátogatott forrás közelében legeltetett juhnyáj mellett 8-10 nagytestű kutya „teljesített szolgálatot”, hangos ugatással fejezték ki nemtetszésüket a gyalogosokat, kerékpárosokat észlelvén.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?