Újratervezték a nagyváradi metropoliszövezet körgyűrűjét

A tervezettnél mintegy ötmillió euróval kerül majd többe a nagyváradi metropoliszövezet körgyűrűje, amelyet egy jogerős bírósági döntés miatt kellett újratervezzenek.

A módosított projektet szerdán hagyta jóvá a Bihar megyei tanács. Az önkormányzat elnöke, Ilie Bolojan arra számít, hogy miután jövőre megnyitják a terelőutat, a közlekedés sokkal oldottabb lesz az út mentén pedig felélénkül majd a gazdasági tevékenység.

Emlékezetes, hogy az önkormányzat által uniós támogatással tervezett, összesen 17 kilométeres terelőút projektjét az alkeréiek (Cheriu) a területeik kisajátítása miatt támadták meg a bíróságon, az ügyben pedig tavaly decemberben hozott jogerős döntést a kolozsvári táblabíróság. A megyei önkormányzat januárban – miután áttanulmányozták az indoklást, amely alapján érvénytelenítették a beruházás megvalósíthatóságára és a műszaki-gazdasági mutatóira vonatkozó tanácsi határozatokat – már bejelentette, hogy nem állítják le, hanem újratervezik a projektet.

Fotó: Bihar megyei önkormányzat

A szerdán elfogadott új műszaki- és gazdasági mutatók alapján már országútként tüntetik fel, nem pedig megyei útként. Ez azt jelenti, hogy 8 méter helyett 9 méter széles lesz. Ez azt is jelenti, hogy nagyobb területet kell majd kisajátítaniuk, az eredetileg tervezett 339 ezer négyzetméteres kisajátítási területhez képest további 47 ezerre lesz szükség, bár azt Bolojan hangsúlyozta, hogy semmilyen épületet nem kell majd lebontani.

A közlemény alapján megvalósítható az eredetileg kigondolt útvonal, amelyet a három érintett község, Fugyivásárhely (Oșorhei), Nagyürögd (Nojorid) és Váradszentmárton (Sântmartin) polgármesteri hivatalaival közösen dolgozták ki. Az eddig elvégzett munkálatok sem vesznek kárba, mindössze a bírósági határozatnak megfelelően módosítást kell végrehajtaniuk.

Bolojan emlékeztetett rá, hogy az ajánlás szerint a körgyűrű nyomvonala a települések külterületén kellene haladjon, de adott esetben ez nem megvalósítható. „Fugyivásárhely belterülete például elnyúlik szinte a szakadáti volt Coca-Cola gyárig” – mondta. Megjegyezte azt is, hogy ha kikerülték volna Fugyivásárhely és Váradszentmárton belterületét, akkor az út legalább 5-7 kilométerrel hosszabb lenne és védett övezeteket is érintene, jelentősen megemelve a kivitelezéssel járó költségeket. Becsléseik szerint az elfogadott módosítás 40 millió euróról nagyjából 45 millióra nő.

Fotó: Bihar megyei önkormányzat

Ugyancsak módosítást jelent, hogy a polgármesterek kérésére egy bekötőutat is építenek Püspökfürdő (1 Mai) felé, továbbá egy felüljáró és egy új körforgalom is a beruházás része lesz.

A kivitelezést amúgy tavaly ősszel kezdték, jelenleg az út mentén építendő viaduktokon dolgoznak.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?