A tanügyi törvény ma már sok mindent lehetővé tesz a sajátos nevelési igényű gyerekek iskolai boldogulása érdekében, ám sok még a hiányosság, így nálunk főként az iskola és a szülők odaadásán múlik az akadályokkal érkező gyerekek iskolai előmenetele. „Ez csapatmunka” – hangsúlyozzák a szakértők. A sajátos nevelési igényű gyerekeket kötelező befogadni a közoktatásba, van lehetőség a fejlesztésükre, egyénhez igazított tanrendre és könnyített vizsgázásra, ám hiányzik a következetesség, a megfelelő terek és eszközök, kevés a szakember. Az osztálylétszámok növelése, az állások befagyasztása sem javít a helyzeten. A sajátos nevelési igényű gyerekek integrációjának kérdését jártuk körbe kolozsvári fejlesztőpedagógus, a háromszéki nevelési tanácsadó központ vezetője és a Hargita megyei szaktanfelügyelő segítségével kétrészes cikkünkben.

Egyre több, az utóbbi években a gyerekek mintegy 20-30 százalékára jellemző, hogy valamilyen atipikus fejlődési zavarral érkeznek előkészítő osztályba. A statisztika szerint az osztályok diákjainak 8-10 százaléka az elemi során sajátos nevelési igényű státuszt kap (copil cu cerințe educaționale speciale, rövidítve és közismert nevén CES – szerk.)  Hogy mi miért alakulhatott ki bennük – az okok és következmények nagyon összetettek, de ami elmondható, hogy valóban sok a sajátos nevelési igényű gyermek – állapítja meg a Maszol megkeresésére Korodi Katalin, kolozsvári pszichológus és fejlesztőpedagógus, aki a 0-8. osztályos sajátos nevelési igényű gyerekeket segíti, hogy könnyebben boldoguljanak az iskolában.

Korodi Katalin tapasztalatai szerint a tanulási, a nyelvi zavarok és az ADHD a leggyakoribb probléma, utóbbi egyre több gyereket érint, amiben, úgy véli, a digitalizáció főszerepet játszik. Gyakoriak a pszichoaffektív zavarok, és ritkán autisztikus tünetekkel is találkoznak. „Nem biztos, hogy súlyos autizmus-spektrummal élő a gyermek, inkább szociális készségzavarokkal élőnek mondható. Értelmileg akadályozott gyerekekkel nem igazán találkozni, hiszen őket már az óvó nénik speciális iskolába irányítják” – sorolta fel.

Ritka, hogy egyetlen probléma legyen, a zavarokhoz gyakran pszichés tünetek is társulnak, mint például szorongás vagy testképzavar, depresszió. „Ha például figyelemzavaros, akkor nehezebben tanulja, írja le a betűket, mert nem tudja a figyelmét megfelelően fókuszálni, ilyenkor alakulnak ki az újabb tünetek, például diszlexia” – magyarázta el. „Ezért általában egy csapat dolgozik, hogy segítsen: a pedagógus, a fejlesztőpedagógus, az iskolai tanácsadó. Ha szükséges, még pszichoterápiára vagy más speciális terápiákra is el szoktuk küldeni a gyermeket, és közben pszichiátriai megfigyelés alatt is áll” – mondta el, hogyan próbálnak segíteni.

Korodi Katalin úgy látja, a sajátos nevelési igényűek integrációjában csakis csapatmunkával lehet haladni. „A heti egy foglalkozás a fejlesztőpedagógussal nagyon minimális, önmagában a fejlesztő és iskolai tanácsadó nem tudja megoldani a gyermek fejlesztését, beilleszkedését, hanem ez csapatmunka, és még így is előfordulhat, hogy a nagyon súlyos akadályozottsággal élő, például értelmileg akadályozott gyermek, nehezen tud megfelelni az iskolai követelményeknek” – mutatott rá.

Elmondta, az iskolák és a szülők törekszenek, hogy működjön az integráció. Van, amikor az erőfeszítések ellenére nagyon aprók az előrelépések, de ha a gyerek önmagához képest fejlődik, akkor  ez mindenkinek sikerélmény. 

Nem mindig kell a papír is

Korodi Katalin szerint csak nagyon indokolt esetben javasolják a szülőknek, hogy járják végig annak az útját, hogy hivatalosan is megkapja a sajátos nevelési igényű státuszt a gyermek. A státusz fontos, hiszen ez biztosítja a gyermekhez igazított oktatást, fejlesztést, értékelést. Akkor tanácsolják az SNI-státusz megszerzését, ha a gyermek iskolai előmeneteléhez speciális támogatásra van szüksége. „Ha például azt vesszük észre, hogy vizsgahelyzetben egy alapműveletet is nehezen végez el, annyira szorongó a gyermek, akkor már szoktuk javasolni a tanító nénivel” – mondta el. 

A javaslattételt alapos megfigyelés előzi meg. Az előkészítő osztályosoknál hosszú adaptációs időszakot hagynak, bár hamar kiderül, mi várható. „Látszik már, hogy az a kisgyerek, aki az iskolába lépve egy új helyzetbe érkezett és hipermozgékony volt, félév után megszokta az iskolai elvárásokat vagy sem” – mondta példaként.

Bizonyos zavarok orvosilag csak később igazolhatók: „diagnózist, hogy tanulási zavaros még nem kap az elemi második osztályáig, hiszen orvosilag csak akkor jelenthető ez ki, amikor már megtanult írni, olvasni és számolni.” Addig a gyermek „tanulási zavar szempontjából veszélyeztetett” kategóriába tartozik.

Hogy hivatalosan sajátos nevelési igényű legyen a tanuló, ehhez először többek között klinikai pszichológus, pszichiáter, neurológus, háziorvos vizsgálja és ír jellemzést róla. Ezek alapján hoz döntést az illetékes megyei erőforrás és nevelési tanácsadó központ (CJRAE) a sajátos nevelési igényű státuszról és a konkrét diagnózisról. „Azt is itt határozzák meg, hogy adaptált, egyéni tanmenethez – vagy adaptált tanmenethez és fejlesztőhöz is joga van az érintett gyermeknek” – mondta el Korodi Katalin. Amennyiben a gyermek fejlesztőt is kap, az iskolában ez a személy a fejlődéséért felelős kapcsolattartó, egyébként a tanító vagy osztályfőnök látja el ezt a feladatot.

Megvalósul a differenciált oktatás

A fejlesztőpedagógus szerint míg régebb sokkal könnyebben átkerültek az érintett gyerekek akár speciális iskolába, ma „integrálva vannak”. „A tanügyi törvény segíti ezeknek a gyerekeknek az integrációját, kötelező felvenni őket a közoktatásba. Utólag, ha nem tud lépést tartani, el lehet tanácsolni, amennyiben a szülő is elfogadja ezt” – foglalta össze Korodi Katalin, aki a Kolozsvári Református Kollégium fejlesztőpedagógusa. Hozzátette, sajátos nevelési igényű gyermek eltanácsolására vagy arra, hogy emiatt elvigyék, nem volt példa, mióta az iskolában dolgozik.

Szerinte ma már megvalósul ezeknek a gyerekeknek a differenciált oktatása a tanítás, az iskolai értékelés és a vizsgák tekintetében is, hisz a tanmenetet ténylegesen a sajátos nevelési igényű gyerekekhez igazítják a pedagógusok, és a tanulási környezetet is igyekeznek alakítani, amennyire lehetséges. „Az ADHD-s gyereknek nagyobb mozgásteret biztosítanak, akár adnak a kezébe gyurmát vagy játékot, hogy jobban tudjon figyelni és hatékonyabban tudjon működni az órán” – adott példát.

Értékeléskor a sajátos nevelési igényűeknek lehetőségük van rövidebb teszteket írni, több időt kapnak rá. Nagyobb vizsgákon – a képességfelmérőn vagy érettségin – szakmai bizottság döntése alapján segédeszközöket is használhatnak, a diszkalkuliás diák például számológépet, diagnózis alapján külön termet, illetve asszisztensi segítséget kaphatnak a tétel felolvasásához, a válasz leírásához, mondta el Korodi Katalin.  

A középiskolákban és a felsőoktatásban is külön helyeket biztosítanak számukra – a felvételin első körben egymással versenyeznek, csak később a többségi diákokkal  –, így az esélyegyenlőség egyre inkább érvényesül, véli a fejlesztőpedagógus.

Ugyanakkor kiemelte, mivel differenciált oktatást alkalmaznak, nem egyszerű az oktatóknak egyensúlyozni, hiszen megtörténhet, hogy a jelentősen könnyített követelmények miatt jó jegyet kap, miközben a tényleges tudása alacsonyabb szinten van. Ez pedig nem szolgálja a gyermek érdekét.

Kérdésünkre, mennyire nehéz a pedagógusnak és osztálytársaknak összehangolódni és haladni a tanulással úgy, hogy sajátos nevelési igényűek is vannak az osztályban, elmondta, „minden, ami nem átlagos, bonthatja a rendet az osztályban”, ám ezt a pedagógusok általában tudják kezelni, a gyerekek érzékenyítése pedig már többnyire az óvodában megkezdődik, és elfogadóak. 

„Ami viszont gondot okozhat, az az, ha súlyos magatartászavaros gyerek kerül az osztályba. Amennyiben bántja a többieket, afölött nem lehet szemet hunyni. Ha találkozunk is súlyos magatartászavaros gyerekekkel, hamar át tudjuk őket segíteni azzal, hogy fókuszáltan foglalkozunk velük, és külső segítséget kérünk. Egy idő után adaptálódik a gyermek, megszokja a következmények rendszerét. Tudja, ha valakit megütök, akkor annak következménye van, ha kibírom és nem ütöm meg, akkor megdicsérnek” – vázolta röviden. A sikerhez azonban a szülőnek is aktív szerepet kell vállalnia ebben, jegyezte meg. 

Tér és eszközök nélkül mindenki elfárad

Korodi Katalin alapvetően optimistán látja a helyzetet, hisz a jogszabályi háttér számos támogatást biztosít a sajátos nevelési igényű gyerekeknek, azonban jelentősek a rendszerszintű hiányosságok.

A pedagógusképzést látja a legégetőbbnek, hogy az óvó-tanító és a tanárképzőkben ne csak elméletben ismerjék az olyan zavarokat, mint az ADHD, hanem gyakorlati módszereket is tanítsanak nekik a kezelésükre, ne csak később, sokszor fizetős képzéseken tanulhassák meg.

A szakember szerint nagy gond, hogy az iskolai környezet sem tud alkalmazkodni kellőképpen, hisz általában kicsi osztálytermekbe zsúfolódnak be nagy létszámú osztályok – akár 25 gyermek, akik közül legalább hét atipikus fejlődésű – így esély nincs a szükséges teret biztosítani a segítésükre.

Kisebb létszámú osztályok vagy nagyobb osztálytermek kellenének, segédeszközök, több fejlesztőpedagógus és több terem a foglalkozásokhoz – hívta fel a figyelmet.

„Azon túl, hogy a pedagógusok nyitottak, képezik magukat, együttműködnek a szülővel, a fejlesztőkkel, az orvosokkal, szükség lenne a környezet alakítására is, különben mindenki elfárad: az érintett gyerek, az osztálytársai, akik érzékelik, hogy felborítja a rendet a sajátos nevelési igényű, elfárad a pedagógus és a szülő is, aki folyamatosan azt a visszajelzést kapja, hogy a gyermeke nehezen alkalmazkodik, nem tud ülni, figyelni, leírni, amit kellene. Megfelelő környezeti segítség kellene: hogy legyenek eszközei a pedagógusnak, hisz jelenleg nincs sem külön tankönyv, sem segédeszköz, csak az, amit a pedagógus vagy a szülő megvásárol” – mutatott rá a hiányosságokra.  

Emellett sokkal több fejlesztő pedagógust is szükségesnek lát, hiszen jelenleg ő maga is több gyermekkel foglalkozik, mint amennyi a heti munkaórája, emellett pedagógusokkal is kell egyeztetnie, órát látogatnia, szülőkkel beszélgetnie. Nemcsak szakember kellene több, hanem fejlesztőterem is. „Spanyolországban, Olaszországban láttam, hogy a gyerekeknek megvan a lehetőségük, hogy sokkal többet tevékenykedjenek a fejlesztőszobában. Nálunk heti egy óra fér bele” – számolt be az Erasmus-programon szerzett tapasztalatokról.

Mindezek mellett a kerettanterv átalakítása is égető lenne Korodi Katalin szerint, hiszen a jelenlegi követelmények szerinte sok esetben túl magasak nemcsak a sajátos nevelési igényű, hanem a többségi diákok számára is.

Sötétebben látja az integráció helyzetét Szőcs Levente, a Kovászna Megyei Erőforrás és Nevelési Tanácsadó Központ vezetője és Molnár Szilvia, a Hargita Megyei Tanfelügyelőség speciális oktatásért felelős tanfelügyelője. Kiemelt problémának azt látják, hogy – míg egy ideális rendszerben vagy például Nyugat-Európában a szakemberek véleményére adó, a gyereknek jó feltételeket biztosító rendszer működik – nálunk a szülő akarata számít. Ugyanakkor, bár a törvény előírja a gyerekek integrációját, az ehhez szükséges megfelelő számú szakembert nem biztosít. Erről beszélnek a szakértők a folytatásban, cikkünk következő részében.