Rakonczay Gábor hetedszer is átevezte az óceánt
A magyar extrém sportoló 75 napnyi kenuzás után jutott el a Kanári-Szigetekről Antiguára, útja során viharokkal, borulásokkal és a magánnyal is szembe nézve.
A kétszeres Guiness-világrekorder útja korántsem volt egyszerű. Még tavaly februárban teljesítette a táv első szakaszát, amikor 33 nap alatt érte el Európából indulva a Kanári-szigeteket. Mivel az úton ujjtörést szenvedett és az időjárási körülmények sem voltak kedvezőek, elhalasztotta a projektet, 42 nevű hajója pedig La Palma szigetén várta őt.
Tavaly karácsonykor Rakonczay ismét nekivágott az Atlanti-óceánnak, bejelentve, hogy ez lesz élete utolsó életveszélyes expedíciója. Útjáról rendszeresen hajónaplót is vezetett, amelynek bejegyzéseit naponta feltöltötte hivatalos Facebook oldalára, valamint többször élő videókban is bejelentkezett.
Az már az út során egyértelművé vált számára, hogy előző expedícióinál jóval lassabban fog célba érni, de a 80 napra bekészített élelem így is kitartott a végéig. Ettől függetlenül rengeteg kihívással kellett szembesülnie az extrém sportolónak az elmúlt hónapok során, a viharok, borulások és a hajó aljára rátelepedő algák mellett a magányt és az ingerszegény környezetet is le kellett győznie.
Természetesen jónéhány hullámvölgyet és nehéz időszakot vészelt át emiatt, de bejegyzései alapján az ezrével érkező támogató üzenetek erőt adtak neki ehhez. Beérkezését családja élő videó formájában közvetítette a közösségi médiában.
Rakonczay a közeljövőben könyvet is ki fog adni útjáról, valamint számos helyszínre ellátogat majd, hogy előadást tartson élményeiről.
CSAK SAJÁT