Félig tele vagy félig üres a pohár? Első pillantásra azt hihetnénk, hogy a pozitív pszichológia egyértelműen az optimista választ támogatja. Valójában azonban ez a tudományterület nem a hamis derűről szól: meglátja az ürességet is a pohárban, és tudatosan segít kezelni azt. Dr. Póka Tünde pszichoterapeuta, kinevezett egyetemi adjunktus vezet be bennünket a pozitív pszichológia valódi, árnyalt világába.

A pozitív pszichológia viszonylag új ágnak nevezhető ezen a tudományterületen, a 2000-es évek elején jelent meg és Martin Seligman nevéhez fűződik. Azt igyekszik hangsúlyozni, hogy miért érdemes élni, de ettől függetlenül nem csak a pozitív érzelmekre koncentrál. Mint a legtöbb terápiás eljárás, ez is a negatív érzelmek elfogadására, nem kizárására buzdít.

„Nagyon szerettem Popper Pétert, aki az egyik előadásában mondta el, szerinte mit jelent a pozitív pszichológia. Buddha sétál a tanítványával, és meglátnak az úton egy döglött kutyát. A tanítvány elkezd sopánkodni, hogy mennyire múló az élet, milyen bűzös a bomló hús. Erre Buddha csak annyit mond: igen, de nézd meg, milyen szép fehér foga van a kutyának” – osztotta meg egyik kedvenc anekdotáját a téma kapcsán a szekértő, majd hozzátette: „nem kell letagadni azt, ha van valami rossz, csak észrevenni azt, ha van valami jó”.

A boldogságipar csapdája

Sokszor agyunkra mehet a boldogságipar is, ami elvárná, hogy mindig jól legyünk. De jegyezzük meg: a boldogság nem egy állapot, amit stabilizálni tudnánk, természetes az, ha az érzelmek változnak. A kérdés az, mennyit örülünk egy nap. A teendőink listája folyton tele van, így nem is csoda, hogy talán pont azokat a tevékenységeket hanyagoljuk, amik számunkra örömöt és flow-élményt okoznak. Már egyfajta luxusnak számít, ha jut időnk ezekre is.

És persze a közösségi média sem segít a helyzeten, hiszen „ezeken a platformokon a legjobb arcunkat mutatjuk, filterezett arcokat és érzéseket, amik nem is léteznek”. Ha valaki próbálja a valódi arcát megmutatni, minden örömével és fájdalmával együtt, az is egyfajta szűrőn megy keresztül. „Teljesen paradoxon, amikor azt mondjuk valakinek, hogy próbáljon spontán lenni egy előre eltervezett szituációban” – állapítja meg a pszichológus.

Miért nem lehetünk mindig boldogok?

A boldogságiparban az készít ki leginkább, hogy tele van illúzióval. „Tedd meg ezt az öt lépést, és boldog leszel” – ilyen általános recept nem létezik, hangsúlyozza a pszichológus. Nem az az alapállapot, hogy mindig jól érezzük magunkat. Evolúciós szempontból az elménk nem azért alakult ki, hogy boldogok legyünk, hanem azért, hogy túléljünk. A boldogság tehát nem lehet állandó elvárás.

Az olyan érzések, mint a félelem, a szorongás vagy a düh nem ellenségeink, hanem védelmi funkciót látnak el. Segítenek elkerülni a veszélyeket, értünk vannak, még ha kellemetlenek is.

A mérgező pozitivitás

A mindennapokban csak úgy zúdulnak ránk azok az üzenetek, amelyek elsőre pozitívnak tűnhetnek: légy hálás azért, amid van, minden okkal történik, nézd a pozitív oldalát. Ezek azonban hosszútávon mérgezőek lehetnek, hiszen „invalidálják a tapasztalatainkat. Nem azt üzenik, hogy elfogadnak bennünket az érzéseinkkel együtt, hanem inkább azt, hogy „legyél már túl rajta, változz, szabadulj meg attól az érzelemtől” – magyarázza a pszichológus.

Ez a fajta hozzáállás azt eredményezi, hogy nem tanuljuk meg tolerálni sem a saját, sem mások érzéseit. Sokszor még akkor is nehéz az együttérzés, amikor a legjobb szándék vezérel bennünket. Például, ha valaki – akár a kutyánk – szorong, először próbáljuk megnyugtatni, de egy ponton túl már türelmetlenné válhatunk, és „ahelyett, hogy segítenénk neki megnyugodni, inkább rá is ordítunk”. Pedig ilyenkor pont a megértésre lenne szükség.

Ugyanez igaz önmagunkra is: ha elutasítjuk a szorongást, fájdalmat vagy veszteséget, azzal csak újabb rétegeket építünk a szenvedésre. A fájdalom az élet természetes része, mégis gyakran azt gondoljuk, hogy ennek nem lenne szabad megtörténnie, és emiatt bűntudatot érzünk, ami tovább növeli a szorongást. Ez egy ördögi kör. Próbáljunk meg helyet adni az érzéseinknek, és arra koncentrálni az energiáinkat, ami fölött van kontrollunk.

Arra is oda kell figyelnünk, hogy azáltal, hogy túlságosan pozitívan állunk hozzá a valódi problémáinkhoz, hajlamossá tesz arra, hogy elforduljunk tőlük. „Az a hozzáállás, hogy minden oké, sőt minden tökéletes, én is tökéletes vagyok, eltereli a figyelmet arról, hogy bizony van olyan tényező, amin érdemes lenne változtatni”. Póka Tünde az önegyüttérzés témáját vizsgálta hosszú ideig. Ez a fogalom annyit tesz, hogy önmagunk legjobb barátjaként, szövetségeseként támogatóan szeretjük magunkat, és sokszor a szigorú önkritikát mellőzzük.

„Ha párhuzamba állítjuk az önegyüttérzést és a pozitív önértékelést, nagy eltérés figyelhető meg. Míg a pozitív önértékeléshez kell hogy jobb legyek, mint mások, mert csak így tudom pozitívan értékelni magam, addig az önegyüttérzés esetén nem szükséges jobb lenni másoknál. Az önegyüttérzésben benne van az is, hogy észre kell vennem: embernek lenni sokszor nehéz, ezért kell inkább segíteni magunkon” – magyarázta a pszichoterapeuta.

A mérték a kulcs

Ahogy a gyógyszer is lehet mérgező, ha túltoljuk, a pozitív pszichológiát is túlzásba lehet vinni. Ne essünk abba a csapdába, hogy másoknak biztos fényűzőbb az életük csak azért, mert nem látjuk minden szeletét. A kutatások alapján nagyon jó, ha valaki optimista vagy magas az önértékelése, csak az a gond, ha másoktól is elvárjuk, hogy legyen már egy kis önértékelése!

A szakember Márai szavait idézte: „Csak emberek vannak, s egy emberben minden benne van, salak és sugár, minden”. Ebből kiindulva kell elfogadnunk azt, hogy sem mi, sem mások nem tökéletesek, hogy „ebben a tökéletlen helyzetben, a tökéletlenségemmel hogyan tudok magammal és másokkal együtt lenni úgy, hogy a szenvedést ne növeljem, hanem segítő legyek” – fogalmaz dr. Póka Tünde. A pozitív pszichológia hívei is helyet adnak és tudatosítják a negatív tényezőket, csak nem engedik, hogy lenyomja őket, hanem megpróbálják a legjobbat kihozni belőle.

Így használd pozitív pszichológiát egy kigyensúlyozott élethez!

A pozitív pszichológia egyik valóban hasznos és kutatásokkal is alátámasztott eszköze a hála gyakorlása. A hálanapló például segíthet abban, hogy tudatosabban észrevegyük mindazt, amiért hálásak lehetünk. Fontos azonban, hogy ez „ne váljon kötelességgé, még egy ponttá határidőnaplóban”, hanem rugalmasan, örömmel illeszkedjen a mindennapokba. Idővel azt is észrevehetjük, hogy napközben automatikusan elkezdünk figyelni az apró örömökre: „akár arra, hogy rám mosolygott valaki az utcán, vagy hogy kisütött a nap, és ez milyen remek érzés”.

De nemcsak a hála elengedhetetlen, hanem a remény és a célok is. „Fontos, hogy legyenek céljaim, de talán nem is azért, hogy elérjem azokat, hanem elinduljak valamerre, hogy az energiáimnak irányt szabjon” – mondta Póka Tünde. Ez tulajdonképpen egy motivációs faktor is.

A figyelem irányítása is kulcsfontosságú: afölött van a legnagyobb kontrollunk, hogy mire figyelünk és mit teszünk. Ha tudatosan helyet adunk azoknak a tevékenységeknek, amelyek feltöltenek – legyen az sport, találkozás régi barátokkal, vagy akár egy kedvenc fagyi íze –, azzal valódi egyensúlyt teremthetünk. A probléma sokszor az, hogy „azt hisszük, az élet majd később kezdődik el”: amikor majd lediplomázunk, amikor majd új munkahelyünk lesz, amikor gyerekeink kirepülnek, vagy amikor végre nyugdíjba megyünk. Pedig az élet nem a jövőben kezdődik, hanem most zajlik.