Az online térben egyre gyakoribb jelenség, hogy embereket pusztán személyes döntéseik, életmódjuk vagy megjelenésük miatt érnek támadások. A közösségi média demokratizálta a megszólalás lehetőségét, ugyanakkor egy olyan közeget is létrehozott, ahol a határok elmosódnak, a felelősségérzet csökken, a feszültségek pedig könnyen célt találnak. Az online gyűlölet az elmúlt években látványosan felerősödött – és ma már bárki célponttá válhat. A jelenség hátteréről, működéséről és következményeiről Vitus Bulbuk Emese kolozsvári pszichológust kérdeztük.

„Feloldódnak a gátlások” – az online tér pszichológiája

A szakértő szerint az online agresszió egyik legfontosabb oka, hogy az internetes tér alapjaiban változtatja meg a viselkedésünket. „A jelenségnek több rétege van: a legfontosabb tényező az, hogy az online tér csökkenti a személyes helyzetekben működő gátlásokat. Másként működünk online térben, mint személyes térben” – magyarázta.

Hozzátette: még mindig tanuljuk az online kommunikáció szabályait, és ez a bizonytalanság gyakran a kontroll elvesztéséhez vezet. „Nem vagyunk szokva ahhoz, hogy online térben milyen illemszabályok érvényesülnek, feloldódnak a gátlások. Ha szemtől szembe kellene ugyanezt valakinek mondjuk, nagy valószínűséggel nem így fogalmaznánk.”

Az empátia is csökken: „amikor nem látjuk a másik arcát, a reakcióját, nem érzékeljük a fájdalmát, sokkal könnyebben kimondjuk azt is, ami bántó.” Ez nemcsak a tartalmat, hanem a kommunikáció minőségét is megváltoztatja.

Kutatások is megerősítik ezt a jelenséget: ha a másik fél fizikailag nincs jelen, „arctalanná válik”, és ilyenkor hajlamosabbak vagyunk keményebb ítéletet mondani, akár aránytalanul is.

A kommentmező mint „biztonságos” feszültséglevezetés

A másik meghatározó tényező a felgyülemlett feszültség levezetése. „Rengetegen használják az online tér kommentszekcióját arra, hogy feszültséget vezessenek le. Ez nem feltétlenül a címzettel kapcsolatos” – mondja a pszichológus.

A mindennapi élet konfliktusai – munkahelyi megaláztatás, családi feszültségek, személyes kudarcok – gyakran nem ott kerülnek kimondásra, ahol keletkeznek. „Nem a házastársnak, nem a munkaadónak, nem a barátnak mondjuk ki a dühünket, hanem áttoljuk egy biztonságosabbnak érzett terepre, a kommentmezőbe” – fogalmazott Vitus Bulbuk Emese.

Mint kifejtette, ott ugyanis kisebb a kockázat: „ott nem felesel vissza a másik, ha mégis, akkor ignorálhatjuk: „Én kimondtam, aztán lesz, ami lesz” – ez a hozzáállás. A pszichológiában ezt projekciónak vagy hárításnak nevezik, és a hétköznapi életben is jelen van: „amikor nem akarok a férjemmel veszekedni, rákiáltok a gyerekre.”

Az online tér ideális „szelep”: „tökéletes táptalaj arra, hogy a feszültségeket, a dühöt, a fájdalmat elfordítsuk, és ráöntsük egy idegenre.” A jelenség hasonló a forgalmi dugóban dudáláshoz: nem oldja meg a problémát, de azonnali megkönnyebbülést ad.

„Úgy működik, mint a kuktafazék szelepe: inkább kiengedjük a gőzt, minthogy felrobbanjon” – magyarázta a pszichológus.

Ám, ha a forgalmi dugóban dudálunk, nem segít a helyzeten, nem indul el a veszteglő kocsisor, de van egy azonnali hatása a feszültséglevezetésben. „Nem hosszú távú, és egyértelműen nem helyénvaló ez a ventillálás, a probléma nem szűnik meg, a konfliktusok megmaradnak, de pillanatnyilag a feszültséget csökkentjük.”

A „megmondó ember” kultúrája és a párbeszéd eltűnése

Az online kommunikáció egyik következménye, hogy a párbeszéd helyét egyre inkább az egyoldalú véleményközlés veszi át. A párbeszéd a konfliktuskezelés és a problémamegoldás alapvető eleme kellene legyen, ám elfordultunk ettől az online megjelenésével.

„Megmondó ember válik belőlünk. Eleve nincs illemtárunk az online kommunikációra, és az online tér ráerősít arra, hogy ne párbeszédet folytassunk, hanem megmondók legyünk” – részletezte Vitus Bulbuk Emese. A fokozódó nyomás hatására gyakran a legkönnyebb utat választjuk, elővesszük a mobiltelefont, és ha találunk egy olyan bejegyzést, ami felkorbácsolja az indulatunkat, írjuk is a kommenteket.

A jól ismert mondat – „én aztán jól megmondtam” – ennek a jelenségnek a lenyomata. „Csakhogy ez nem valódi kommunikáció. Nem hallgatjuk meg a másikat, nem egymásra reagálunk, csak mondjuk a magunkét. Ez a működésmód idővel átszivárog a személyes kapcsolatokba is, ahol már komolyabb károkat okozhat” – hívta fel a figyelmet a pszichológus.

A tömeg hatása: amikor „mindenki csinálja”

Az online gyűlölet terjedésében fontos szerepe van a csoportlélektani folyamatoknak is. „Ha azt látjuk, hogy mások már támadnak valakit, akkor könnyebb csatlakozni. Ilyenkor felhígul az egyéni felelősség, a tömeg pedig felbátorít” – fogalmazta meg Vitus Bulbuk Emese.

Az anonimitás és a tömeg együtt olyan közeget teremt, ahol az egyén kevésbé érzi saját felelősségét. „Egyedül talán szégyellnénk, de a »csordaszellem« érvényesül: együtt bátrabbak vagyunk” – taglalta a szakértő.

Hangsúlyozta: ez nem azt jelenti, hogy az emberek alapvetően rosszak. „Az online kultúra normái sokszor bizonytalanok, töredezettek és még nem elég stabilak, ez pedig teret ad az ilyen megnyilvánulásoknak.” Ehhez társul a társadalmi szintű feszültség, „az elmúlt években folyamatosan a kicsordulás szélén állunk”, és ráadásul az algoritmusok dobják fel a témákat, a cikkeket, bejegyzéseket. Ha hozzászólunk, az  pillanatnyilag ad egy jóérzést, hogy „most megmondtam”, fontosat tettem, felhívtam a figyelmet, de arra már nem gondolunk, hogy ez a másnak rosszul eshet.

Online térben kevésbé aktiválódnak a morális fékek, nem is biztos, hogy szándékosan bántani akarnak, de egyik szó követi másikat „elszalad velünk a ló”, közben a szavak sokszor jobban vágnak, mint a szablya vagy a kard, mutatott rá a pszichológus.

„Számoljunk el tízig, mielőtt kommentelünk!”

„Egyértelmű, hogy az önkontrollt, az önfegyelmet kellene gyakorolni” – hangsúlyozza a pszichológus. Ha valaki mindenképpen szeretné kinyilvánítani a véleményét, érdemes először „leírnia egy lapra, a laptopján egy dokumentumba, a telefonján egy jegyzetbe, majd úgy visszaolvasnia, mintha neki írták volna”. Ez a módszer segíthet abban, hogy eltávolodjunk az indulatainktól, javasolta Vitus Bulbuk Emese.

A szakértő szerint fontos tudatosítanunk: „minden egyes kimondott szóért, gondolatunkért felelősek vagyunk”. Nem azért, hogy a másik miként értelmezi vagy hogyan reagál, hanem azért, hogy mi mit mondunk. „Eddig tart a saját felelősségünk. Ez alól nem lehet sem a névtelenséggel kibújni, sem azzal, hogy mások már elkezdték, én csak folytattam” – fogalmazta meg.

Sokszor a legegyszerűbb tanácsok a leghasznosabbak: „számoljunk el tízig, mielőtt bármit is leírunk – utána is ugyanolyan dühös és ítélkező vagyok?” A tapasztalat szerint legtöbbször nem, hangsúlyozta a pszichológus.

Rámutatott, gyakori, hogy olyan embereket támadunk, akiket valójában nem is ismerünk. „Egyfajta tisztség vagy szerep mentén skatulyázzuk be, döntjük el, hogy kedveljük-e vagy sem. A szerep nem azonos az emberrel” – emelte ki, hozzátéve, így könnyen születnek elhamarkodott, bántó megjegyzések, akár úgy, hogy „a kanapén ülve azt gondoljuk, jobban tudnánk csinálni”.

Az érzelmileg túlfűtött reakciók különösen veszélyesek. „Ha érzelemtől fűtötten nyilvánítunk véleményt, az hamarabb kiütheti a biztosítékot. Olyankor nem működik a racionális énünk, érzelmi túlfűtöttségben könnyebben háttérbe szorul az önreflexió és az önkontroll” – figyelmeztetett.

A szakértő rámutatott, érdemes azt is átgondolnunk, hogy az üzenetünk valóban célba ér-e. „Azt is meg kellene vizsgáljuk, hogy amit leírunk, a másik be- és el tudja-e fogadni.” A cél az lenne, hogy a másik megértse és esetleg változtasson, „de ez általában nem történik meg, ha az érzelmek kerülnek előtérbe”.

„Egy komment is számít” – Lelki következmények

Sokan próbálják bagatellizálni az online bántásokat, mondván: „ez csak egy komment”. A pszichológus szerint azonban a hatásuk nagyon is valós. „A megszégyenítés, az elutasítás, a megalázás hatással van a testi-lelki jóllétünkre, az önértékelésünkre, a biztonságérzetünkre – függetlenül attól, hogy személyesen vagy online történik” – tette hozzá.

A negatív visszajelzések különösen erősek, mert az evolúciós működésünkhöz kapcsolódnak. „A veszély- és félelemérzetünket korbácsolják fel. A negatív kommentek érzelmi hatása gyakran jóval erősebb, mint a pozitív visszajelzéseké” – figyelmeztet a pszichológus. A fenyegetés állandó készenléti állapotot idézhet elő.

A következmények között szerepelhet szorongás, alvászavar, önbizalomcsökkenés, sőt súlyosabb esetben depresszió is. Nem ritka a visszahúzódás sem: sokan egyszerűen kilépnek az online térből.

„Az online teret próbáljuk racionálisabban kezelni, de attól még a kedélyünket felborzolja, folyamatos bizonytalanságot ad, és nagymértékben hat az önértékelésünkre” – tette hozzá.

Közszereplők: több támadás, ugyanaz az idegrendszer

Bár gyakran feltételezzük, hogy a közéleti szereplők „hozzászoknak” a kritikához, a pszichológus szerint ez csak részben igaz: „talán kialakul egy vastagabb védőréteg, de az idegrendszerük ugyanúgy működik, mint bárki másnak.”

Sokan próbálnak védekezni: „nem olvassák a kommenteket, vagy menedzserek, PR-szakemberek szűrik meg őket.” Ugyanakkor a mennyiség így is nagyobb, mint amennyit egy átlagember tapasztal.

„Megtanulják kezelni, de attól még sérülnek, hiszen a társadalmi nyomás azzal a visszajelzéssel ötvöződhet, hogy semmit sem csinálnak jól, az egy nagyon súlyos kombináció” – mondta a szakértő.

Határok és önvédelem az online térben

A pszichológus szerint alapvető fontosságú a határok kijelölése, a tudatos önvédelem.

„Meg kell húzni a határainkat. Nem kell mindenhol és mindenki számára hozzáférhetőnek lennünk. A tiltás, törlés, korlátozás teljesen legitim eszköz. Ez nem gyávaság, hanem pszichés önvédelem” – mutatott rá Vitus Bulbuk Emese, hétköznapi példával szemléltetve: „ahogy nem engedjük meg, hogy valaki az utcán hozzánk üssön vagy az arcunkba ordítson, az online térben is megtehetjük, hogy továbbállunk.”

A közéleti szereplők esetében is fontosnak tartja a határok kijelölését. „Szét kell választanunk a hivatalos és a személyes profilt. Érdemes tudatosan elkülönítenünk a hivatalos és a személyes teret.”
Ezért szükséges tudatos korlátokat felállítanunk: „például 16 óráig olvasom, reagálok, de utána már nem, mert az nem én vagyok, csak a tisztségem.”

Fontos felismerni azt is, hogy a negatív kommentek nem egyenlők a valósággal. „Ne azonosítsuk magunkat a negatív kommenttel. A bántó hozzászólás az igazságnak csak egy része, még ha látunk is benne igazságmorzsákat” – szögezte le a szakértő.

Ha valaki szeretné, elemezheti ezeket a visszajelzéseket, „de a saját ritmusában, a saját szabályai szerint”. A felelősség abban áll, „amit beengedünk a személyes terünkbe”.

Az offline kapcsolatok védőhálója

A lelki egyensúly megőrzésének egyik legfontosabb eszköze a valós kapcsolatok ápolása. „Nagyon fontos, hogy legyen offline szociális hálónk – barátaink, közösségünk, akikbe bízunk, és akik visszajelzik a valóságot.”

A szakértő egy szemléletes hasonlattal él: „Régen a fizikai túlélés miatt volt fontos a közösség – ha jött a tigris, többen jobban tudtunk védekezni. Ma a lelki egészségünk miatt van rá szükség.”

Az online tér könnyen eltorzítja az észlelésünket: „Az agyunk nagyon könnyen rááll a negatív kommentekre, észre sem vesszük a pozitívumokat. Egy stabil, valós közösség azonban segít visszatalálni a realitáshoz” – taglalta a pszichológus.

Végül egy fontos felismerésre hívja fel a figyelmet: nem minden vitába érdemes beleállni. „Tudatosítsuk, mikor kell kilépnünk. Nem kell minden vitát megnyernünk.” Különösen igaz ez akkor, ha a másik fél érzelmileg túlfűtött állapotban van. „Hiába jövünk észérvekkel, mert akkor csak elbeszélünk egymás mellett. A másik nem feltétlenül azért nem érti, mert értelmileg ne tudná követni, hanem mert érzelmileg nem hozzáférhető számára ” – magyarázta Vitus Bulbuk Emese.

A tanulság egyszerű: „nem kell mindig nyerni”. Néha az a legerősebb döntés, ha kilépünk a helyzetből – és megőrizzük a saját lelki egyensúlyunkat.