Hargita megye: leszerelte magáról a nyomkövetőt a bántalmazó, letartóztatták
Előzetes letartóztatásba került egy 40 éves gyergyószentmiklósi férfi, miután leszerelte az elektronikus nyomkövető karkötőt, amelyet egy ideiglenes távoltartási végzés alapján kellett viselnie. A bíróság elrendelte 30 napos elzárását.
A Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint szombat éjszaka a rendőrség elektronikus megfigyelőrendszere riasztást adott le, miután a férfi eltávolította a mindössze egy nappal korábban felszerelt eszközt.
Családon belüli erőszak miatt viselte a karkötőt
A férfi ellen korábban a gyergyószentmiklósi rendőrök egy családon belüli erőszakos ügyben rendeltek el ideiglenes távoltartási végzést, ennek részeként kellett elektronikus nyomkövetőt viselnie.
A rendőrök rövid időn belül azonosították és a város egyik utcáján elfogták a férfit, aki ekkor már nem viselte a karkötőt. Az eszközt később egy ingatlan udvarán találták meg. A férfit a rendőrségre vitték kihallgatásra, majd 24 órára őrizetbe vették.
Még ugyanazon a napon a gyergyószentmiklósi bíróság helyt adott az ügyészség indítványának, és elrendelte a férfi 30 napos előzetes letartóztatását.
Az ügyben a nyomozás folytatódik a bírósági ügyészség felügyeletével. A férfit többek között családon belüli erőszakkal, rongálással és a távoltartási végzés megszegésével gyanúsítják.
A rendőrség figyelmeztet
A Hargita megyei rendőrség ismét felhívta a figyelmet arra, hogy a családon belüli erőszak súlyos bűncselekmény, és a távoltartási végzésekben előírt szabályok megszegése szintén büntetőjogi következményekkel jár.
Mint hangsúlyozták: ezek az intézkedések a sértettek védelmét és a jogrend érvényesülését szolgálják.
CSAK SAJÁT


