Nembináris énekes nyerte az Eurovíziós Dalfesztivált

Idén egy svájci nembináris énekes nyerte az Eurovíziós Dalfesztivált, de nem sokkal később el is törte a trófeát – no meg elmondása szerint az ujját is. Nehéz volt követni az idei verseny botrányait: voltak bojkottfelhívások, arénán kívüli tüntetések és színfalak mögötti problémák egyaránt. A legmegosztóbb témát talán az izraeli versenyző részvétele szolgáltatta, írta a Blikk.

Szombat este lezajlott a hatvannyolcadik Eurovíziós Dalfesztivál, amelyet idén a svédországi Malmöben tartottak meg. A világ egyik legnagyobb zenei eseményén összesen 25 ország képviseltethette magát, a verseny pedig a svájci Nemo győzelmével ért véget, de a nagydöntő nem telt izgalmak és némi botrány nélkül sem.

Már-már az is szokásosnak mondható, hogy a pontozás során a dolgok a feje tetejére állnak, és bár úgy tűnt, az egyes országok egyértelműen megnevezték, kit akarnak idén győztesként látni, a közönség szó szerint felkavarta a mezőnyt a nézői szavazatokkal. Végül a svájci Nemo vehette át a trófeát a maga 591 pontjával, de egy hajszállal maradt csak el tőle a korábban szintén nagy esélyesként emlegetett Horvátország.

A magát nembinárisnak valló (vagyis sem nőnek, sem férfinak nem érzi magát) 24 éves svájci énekes-dalszerző az önfelfedezésről énekel, The Code című, rap, drum 'n' bass és opera elemeit idéző dalával pedig már jóval az Eurovíziós Dalfesztivál nagydöntője előtt az egyik lehetséges győztesként tartották számon.

Nemo olyan nagy hévvel rázta meg, majd tette le a színpadra az üvegből készült trófeát, hogy azzal el is törte azt, s később a sajtónak azt is elárulta, hogy a trófeával együtt a hüvelykujját is sikerült eltörnie.

A sajtó már korábban beszámolt arról, hogy a versenyből nem sokkal a nagydöntő előtt diszkvalifikálták a holland indulót. A rendezvény szervezője, az EBU ugyanis bejelentette, hogy a Hollandiát képviselő Joost Kleint egy nővel szembeni magatartása miatt zárják ki a versenyből. A hírről később a közönség is megdöbbenve értesült.

Ezzel szemben a 20 éves izraeli Eden Golan részvétele már jóval a döntő előtt ellentmondásos volt az izraeli-palesztin konfliktus miatt, hiszen még az énekesnő dalán is változtatni kellett azért, hogy egyáltalán elindulhasson a versenyen. Rengetegen nehezményezték, hogy a gázai háború ellenére nem zárták ki Izraelt a versenyből. A csütörtöki főpróba során a palesztinbarát nézők kifütyülték a fiatal lányt, amikor a színpadra lépett, hogy előadja Hurricane című dalát, de ez még nem minden. A szombat esti döntőn másodszor kifütyülték, egy jelenlévő pedig elmondta, hogy amint elkezdődött a dal, néhányan tapsolni kezdtek, de ezt hamar beárnyékolta a füttyszó és pfújolás, feszült hangulat uralkodott. Mindebből a hivatalos közvetítésben csak akkor lehetett valamit hallani, amikor az izraeli zsűri bejelentette, hogy a pontjait Luxemburgnak adja.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?