Országos hittanolimpiát tartottak Kézdivásárhelyen

Erdély minden részéből érkeztek diákok és kísérőtanárok Kézdivásárhelyre, a Nagy Mózes Főgimnáziumba, ahol megtartották a Római Katolikus Országos Hittanolimpiát. A diákokat a tanügyminisztérium is díjazta.

A többnapos verseny során diákok egyrészt a Vigadó Művelődési Központban megtart megnyitón vettek részt, majd írásban kellett bizonyítsák a tudásukat a főgimnáziumban megtartott olimpián. Díjazásukat az iskola szomszédságában lévő, kantai Szentháromság templomban tartották szentmisét követően. Osztályok szerint díjazták őket, első, második és harmadik helyezést, illetve dicséreteket és különdíjakat is kiosztottak számukra.

Az ötödik osztály díjazottjai: I. Antal Kinga (Fülöp Áron Általános Iskola, Felsőboldogfalva), II. Jakab Medvéssi Zelma (Apáczai Csere János Elméleti Líceum, Kolozsvár), III. Boros Bíborka (Márton Áron Általános Iskola, Csíkszentdomokos). Dicséretben részesült Opra Fanni (Petőfi Sándor Általános Iskola, Kézdivásárhely) és Török Nóra (Dr. Joseph Szolomayer Általános Iskola, Kálmánd).

Fotók: Nagy Mózes Főgimnázium

A hatodikosok közül első lett Szász István János (Tamási Áron Elméleti Líceum, Székelyudvarhely), második helyen végzett György Kitti-Kamilla (Szent László Római Katolikus Elméleti Líceum, Nagyvárad), harmadik lett Arias Ponce Maria Fernanda (Szent László Római Katolikus Elméleti Líceum, Nagyvárad). Dicséretet kapott Várkuti Blanka (Apor István Általános Iskola, Kézdiszentlélek).

A hetedikesek esetében az aranyérmet Airizer Elvira kapta (Bolyai Farkas Elméleti Líceum, Marosvásárhely), második lett Varodi Dorottya (Szent György Általános Iskola, Marosszentgyörgy), a képzeletbeli dobogó harmadik helyére pedig Blénessy Abigél (Alexandru Ceusianu Általános Iskola, Szászrégen) állhatott fel. A dicséretet a zsűri Tankó Hildának (Szent Erzsébet Római Katolikus Teológiai Líceum, Gyímesfelsőlok) ítélte oda.

A nyolcadikosok esetében így alakult a rangsorolás: I. Gaál Eszter (József Attila Általános Iskola, Csíkszereda), II. Goga Máté (János Zsigmond Unitárius Líceum, Kolozsvár), III. Gedeon Szabolcs László (Túrterebesi Általános Iskola, Túrterebes). Dicséretben részesültek: Erdei Henrietta (Horváth János Elméleti Líceum, Margitta), Balogh Réka Eszter (Mihai Viteazul Általános Iskola,                 Marosvásárhely), Molnár Enikő (Apafi Mihály Általános Iskola, Nagyernye), Vígh-Varga Vivienn-Kinga (Nicolae Iorga Általános Iskola, Nagybánya).

A kilencedik osztályosok: I. Danó Krisztina-Boglárka (Nagykárolyi Elméleti Líceum , Nagykároly), II. Molnár Beatrix (Márton Áron Főgimnázium, Csíkszereda), III. Makkai Máté (Református Kollégium, Sepsiszentgyörgy). Dicséret: Sikó Barabási Örs-Sándor (Báthory István Elméleti Líceum, Kolozsvár).

A Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége is díjazta a kiemelkedő teljesítményű diákokat, az elismeréseket átadta Kiss Imre, a RMPSZ Székelyföldi területi alelnöke. Az RMPSZ különdíjasai: Máté András (XII. teológia osztályos tanuló, a Gróf Majláth Gusztáv Károly Római Katolikus Teológiai Líceumból), Csíki Ervin (XI. teológia osztályos tanuló, a Gróf Majláth Gusztáv Károly Római Katolikus Teológiai Líceumból), Pop Nánda Vanessa (X. teológia szakos tanuló, a Kalazanczy Szent József Római Katolikus Líceumból, Szatmárnémetiből), Szabó Ivett (X. teológia szakos tanuló, a nagyváradi Szent László Római Katolikus Teológiai Líceumból), Erőss Hanna (X. teológia szakos tanuló, a Segítő Mária Római Katolikus Teológiai Líceumból, Csíkszeredából), Kósa Orsolya (IX. teológia szakos tanuló, a Segítő Mária Római Katolikus Teológiai Líceumból), Borzasi Theodora (XII. osztályos tanuló, a kolozsvári Apáczai Csere János  Elméleti Líceumból), Lakatos Fanni (X. osztályos tanuló a kézdivásárhelyi Nagy Mózes Főgimnáziumból), Molnár Beatrix (IX. osztályos tanuló a csíkszeredai Márton Áron Főgimnáziumból), Gál Eszter (VIII. osztályos tanuló, a csíkszeredai Általános Iskolából), Airiser Elvira (VII. osztályos tanuló, a marosvásárhelyi Bolyai Farkas Elméleti Líceumból), Nagy Klaudia )VI. osztályos tanuló az Alexandru Ceușianu Általános Iskolából).

A Kovászna Megye Tanácsa által felajánlott különdíjakat Bartók Enikő Mária, az önkormányzat képviselője adta át, ezeket Góga Máté (VIII. osztályos tanuló, János Zsigmond Unitárius Líceum, Kolozsvár), Balogh Petra (X. osztályos tanuló, Kölcsey Ferenc Főgimnázium, Szatmárnémeti) és Lakatos Csaba (XI. osztályos tanuló, Tamási Áron Elméleti Líceum, Székelyudvarhely) kapták.

A kézdivásárhelyi önkormányzat is díjazott, a különdíjakat Domokos-Fejér Melinda tanácsos adta át Lakatos Fanninak (Nagy Mózes Főgimnázium), Bakó Edinának (IX. teológia osztály, Kalazanczy Szent József Római Katolikus Líceum, Szatmárnémeti) és Veres Edinának (VIII. osztály, Turóczi Mózes Általános Iskola, Kézdivásárhely).

A kézdivásárhelyi főesperesség díjait Ilyés Lehel megbízott iskolalelkész adta át. A díjazottak: Jakab Medvéssy Zelma (V. osztályos tanuló, Apáczai Csere János Elméleti Líceum, Kolozsvár), Várodi Dorottya (Szent György Általános Iskola, Marosszentgyörgy), Molnár Enikő (VIII. osztály, Apafi Mihály Általános Iskola, Nagyernye), Boros Bíborka (V. osztály, Márton Áron Általános Iskola, Csíkszentdomokos),            Danó Krisztina Boglárka (IX. osztály, Nagykárolyi Elméleti Líceum), Bálint Johanna (X. osztály, Szent Erzsébet Római Katolikus Teológiai Líceum, Gyímesfelsőlok), Ambrus Kata (XII. osztály, Szent Erzsébet Római Katolikus Teológiai Líceum, Gyímesfelsőlok), Tóth Nikolett (IX. teológia szakos tanuló, Tamási Áron Elméleti Líceum, Székelyudvarhely), Kerezsi Gabriella (X. teológia szakos tanuló, Nagy Mózes Főgimnázium, Kézdivásárhely), Sinkó Alpár Damján (X. teológia szakos tanuló, Bolyai Farkas Elméleti Líceum, Marosvásárhely), Makkai Máté (IX. osztály, Református Kollégium, Sepsiszentgyörgy),        Gergely Lehel (X. osztály, dr. Csiha Kálmán Református Kollégium, Kézdivásárhely).

A Keresztény Szó Különdíját dr. Nóda Mózes egyetemi tanár, a bizottság elnöke adta át   Máté András XII. osztályos teológia szakos hallgatónak, a gyulafehérvári Gróf Majláth Gusztáv Károly Római Katolikus Teológiai Líceum diákjának és Pădureanu Emmának (V. osztály, Sigismund Toduță Zenei Főgimnázium, Kolozsvár).

A kolozsvári Babes–Bolyai Tudományegyetem különdíját Szőcs Szilárd kapta (csíkszeredai Segítő Mária Római Katolikus Teológiai Líceum).

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?