Vizi Imre az Euróvízióról: a célom, hogy méltóan képviseljem a románokat és a magyarokat

Február 12-én startol az Eurovíziós Dalfesztivál hazai válogatója, ahol a versenyzők közé kerülhet a marosvásárhelyi Vizi Imre Sparrow című dalával. A versenyről, tervekről az erdélyi magyar énekes, dalszerzőt kérdeztük. A szakmai zsűri 46 versenyzőt választott ki több mint kétszáz előadó közül. Az első szakaszban a 46 dalból 20 megy tovább az élő showba. A hazai válogató szabályai szerint 15 dalt a zsűri választ ki, a fennmaradó 5 dalt a nézők juttatják tovább szavazataik által. A dalokat az eurovision.tvr.ro, a YouTube-on és a román válogató Facebook-oldalán, az Eurovision Romanián lehet megtekinteni, ahol a későbbiekben szavazhatunk a kedvenc dalra. Az elődöntőből tíz előadó jut tovább a döntőbe, akik közül március 5-én kerül ki az, aki Romániát képviseli az Eurovíziós Dalfesztiválon Torinóban.

Kimondottan az Eurovízióra íródott a dalod, vagy előbb volt a dal és csak ezt követően jelentkeztél a hazai válogatóra?

A döntés hirtelen született, nem volt előkészítve. Nem szoktam kifejezetten a dalfesztiválra írni dalokat. Szerintem a zene nem verseny, mindenki megtalálhatja a saját ízlésének megfelelő dalt és minden művésznek megvan a saját helye a zeneiparban.

Miről szól a Sparrow című dalod?

Egy beteljesületlen szerelemről szól, és mivel ezt a fajta érzést mindannyian tapasztaltuk, úgy gondoltam, érdemes erről egy dalt írni. Azt remélem, hogy a dalom nagyon sok emberhez eljut és ezek a zenehallgatók rá tudnak majd érzelmileg hangolódni arra a világra, amit általa próbáltam megteremteni.

A dal angol nyelvű, ez tudatos döntés?

A célom az volt, hogy minél több féle nemzetiségű ember ismerje meg, ennek egyik eszköze az, hogy a dalt angolul írtam meg, nincs is más változata.

A következő szakaszra a zsűrin kívül a közönség is továbbjuttat öt dalt. A szakmai zsűrin kívül nyilván mérvadó lesz a közönség szavazata is. Mit üzensz a rajongóidnak, ismerőseidnek?

Köszönöm, hogy eddig is támogattak utamon, és megkérem őket, hogy ebben a versenyben is támogassanak. Bízom benne, hogy akár képviselhetem is Romániát Torinóban. Fontos számomra, hogy ha kijutok, méltóan képviseljem mind a románokat, mind a magyarokat és, hogy megpróbáljam valamelyest felszámolni azt a sztereotípiát, hogy ez a két nemzetiség nem jön ki egymással.

Úgy érzed, mindkét közösséghez tudsz szólni?

Igen, hiszen én korábban részt vettem az Voice román változatán (Vocea României), ezért nagyon sok román rajongóm van, de szerencsére ugyanígy a magyar közösségben is sokan ismernek. Szerintem Románia felkészült arra, hogy akár egy erdélyi magyar képviselje az országot. Ez annak is köszönhető, hogy nagyon sok román anyanyelvű ember megjárta külföldet és sokan nyitottabbak, elfogadóbbak lettek.

Fotók: Vizi Imre személyes archívuma

Az Eurovíziós Dalfesztivál nem csak a dalról szól. Idén 41 ország vesz részt rajta. Kijutásod esetén ebből a mezőnyből kell kitűnnöd. Milyen terveid vannak a színpadképpel kapcsolatban, ami szintén fontos eleme a fellépésnek, hiszen ez egy televíziós műsor?

Még nem döntöttem el, mivel egyszer tovább kell hogy jussak a legjobb 20 versenyző közé. Jelenleg nekünk, versenyzőknek az a feladatunk, hogy egy fehér háttér előtt elénekeljük a dalt a közszolgálati televízió stúdiójában, semmilyen más elemre nincs szükség. Ha úgy alakul, hogy továbbjutok a döntőbe és esetleg kijutok a dalfesztiválra, akkor az ország legjobb színpadképeit megtervező szakembereit meghívják és közösen kitaláljuk, milyen színpadkép erősítheti fel a dal üzenetét.

Fontos a dalodban az üzenet is, ami sikeres lehet a zsűrinél, hiszen ők figyelnek a dalok szövegeire is. Ennek ellenére, ha szükséges, nyitott vagy arra, hogy módosíts a dalodon, hogy jobban megjegyezhető legyen a nézők számára?

Általában a szakmai zsűri ajánl még módosításokat, amivel javulhat a dal egésze, jobban átjöhet az üzenet, nagyobb íve lesz a dalnak, hangszerelésben gazdagabb lesz. Én erre nyitott vagyok, hiszen fontos nekem is, hogy a zsűrivel együttdolgozzunk a dalon. Az is fontos szempont, hogy a módosítás a dal javára váljon és találjon hozzám, ellenkező esetben kontraproduktív lesz. A végső cél az, hogy egy esetleges kijutás esetén a nemzetközi versenyen abban a három percben megjegyezzenek a nézők és a többi ország zsűrije, mivel ott is a döntő előtt tovább kell jutni az elődöntőből.

A dalt egyedül írtad, hangszerelted?

Igen, a dal szövegét, hangszerelését teljes mértékben én készítettem el, de a fővárosban segítséget tudok kérni nagyon sok zenész kollégámtól, hogy a dal úgymond jobban fogyasztható legyen a közönség számára. Szerencsére olyan emberekkel tudok dolgozni, akik érdemben tudnak hozzászólni a dalomhoz. Az Eurovízió ideje alatt folyamatosan kell készülni, fejlődni, hiszen maga a fesztivál olyan, mint egy olimpia, úgy is szokták nevezni, a világ legnagyobb zenei eseménye, a dalok olimpiája, ahol több mint 200 millió ember követi az országokat képviselő énekeseket.

Videóklipet is készítetek a dalhoz?

Minden bizonnyal igen, gondolkodom rajta. Egyelőre két elképzelésem van, erről már készült is videóanyag és lesz egy harmadik változat is. A külföldi promoválásra mindenképpen elkészülünk egy ilyen videóval.

Ha újra részt fog venni Magyarország is a dalfesztiválon, indulsz a nemzeti válogatóján?

Ha lesz rá megfelelő dalom és úgy érzem, hogy ki akarom próbálni újra magam, akkor mindenképpen jelentkezni fogok.

Az Eurovíziós Dalfesztiválon Románia többször harmadik helyen végzett és rendszeresen a döntős országok közt szerepelt. Az utóbbi években megtört a lendület, és háromszor egymás után az elődöntőből nem jutott tovább az országot képviselő előadó. Az idei válogatótól azt remélik a szervezők, hogy ez ismét pozitív irányba fog elmozdulni.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?