Váratlan babkonzerv egy 400 km-es kietlen szakaszon, hogyan aludjunk hálózsák nélkül biciklitúrán és milyen influenzásnak lenni Indiában? Ilyen és ehhez hasonló élményekről számoltak be a meghívottak a Minden emelkedőért lejtő a jutalom című beszélgetésen, aminek az Érted Talks keretében adott otthont csütörtök délután a kolozsvári Planetárium.

Az érdeklődők Bagoly Levente ultrakerékpárossal és Pengő Zoltán újságíróval, utazóval találkozhattak, kérdezhették őket élményeikről. A meghívottakkal Domokos Ferenc beszélgetett.

Bagoly Levente rövid bemutatkozójából hamar kiderült, hogy már egészen kicsi kora óta űzi a kerékpározás szenvedélyét, és viszonylag korán rájött arra, hogy őt leginkább az egyre növekvő kilométerek motiválják. Bukarestben töltött egyetemi évei alatt kezdett komolyabban foglalkozni nagy távolságú kerékpártúrákkal, de az első igazi megpróbáltatás 2013-ban kezdődött. Elmondása szerint benevezett az H&M lájkversenyére egy fotóval – akkoriban még nagyon újszerűek és működőképesek voltak az ilyen versenyek –, ahol egy ún. fixie biciklit lehetett nyerni. Megfogadta, hogy ha megnyeri, elbiciklizik vele Barcelonába. Meglepetésére hatalmas lájkszámot kapott a fotó, megnyerte a kerékpárt, így be kellett tartania az ígéretét. Ezért az első igazi hosszú útját egy egysebességes, egyszerű kerékpárral tette meg, jókora kitérőkkel (pl. Londonba), összesen 8000 km-t.

Pengő Zoltán neve ismerősen cseng azok számára, akik a Maszolon követték Erdélyből Tibetbe utazását, amelyből később Ötmillió lépés – Erdélytől Ladakig címmel könyv is megjelent tavaly. A Kőrösi Csoma Sándor által inspirált utazást Pengő gyalog tette meg 2019 őszétől 2020 márciusáig. Úgy gondolja, nehéz megmondani, hogy valójában mi ihlette ezt az utazást, inkább több ráébredés és vágy szülte. Az Így élt Kőrösi Csoma Sándor című könyv, valamit Bíró Lajos Pápua Új-Guineáról szóló könyvei voltak rá nagy hatással.

Egyikük sem volt túlságosan felkészült ezekre a hatalmas utakra. Pengő elmondása szerint semmilyen módon nem is készült, sőt, nem is tudja elképzelni, hogy milyen lehet olyan helyzetekre reagálni, amelyeket sosem élt meg. Ugyanakkor azt vallja, hogy egy viszonylag egészséges, ötvenes évei elején járó férfinak ki kellene bírnia napi 25-30 km gyaloglást, csak elfelejtettük az elkényelmesedett életvitelünk folytán, hogy az milyen. Viszont tanúsíthatja, hogy az ember képes hozzászokni egy idő után. Felkészületlensége ma már komikusnak tűnik, amikor Nagyenyedről indulva még Nagyszebenben eldobta azt az öt éve hordott „akármilyen sportcipőt”, amellyel útnak indult.

Bagoly számára a fixie bicikli jelentett kihívást, elég körülményes volt mindenféle terepen vele közlekedni, de azóta viszont már sokkal jobb felszerelésekre tett szert. A felszerelésnél sokkal nagyobb jelentőségű, hogy egy makacs és kompetitív személyiségnek tartja magát, így a lelki felkészülés, a várható viszontagságok előzetes és teljes elfogadása motiválja őt minden ultrakerékpár-túrája előtt.

Mint minden ilyen kalandnál, ezeken az utakon is váratlan helyzetek állhatnak elő, ahol improvizálni kell: Bagoly számára az volt a legnehezebb, amikor Kirgizisztánban kivágódott a hátsó kereke. Mivel minimális felszereléssel és a versenyszabályzat szerint külső segítség nélkül teszi meg ezeket a távokat, a problémát egy ideig rögtönzött flakondarab betuszkolásával, mogyorós zacskóval foltozással és hasonlókkal oldotta meg, de sajnos fel kellett adnia azt a versenyt. Ez akkoriban nagyon letörte. Pengő is azt tapasztalta, hogy folyton a komfortzónáján kívül esik az ember, de ez is volna a lényeg.

Bagoly életvitelszerűen testi határait teszteli az utak során, s bár jól bírja a megpróbáltatásokat, azért párszor volt extrém helyzetben. Egy alkalommal, a Hungarian Divide versenyén a Kékestető alatti játszótér csúszdájában aludt hálózsák nélkül, valamint a kirgizisztáni versenyt követően lebetegedett. Napokig intenzív hasmenéssel feküdt egy panzióban, ahol az idős kirgiz tulajdonos viselte gondját, és mindenféle házi praktikát bevetve próbálta kikúrálni, míg végül felépült.

Pengő számára sokszor nem volt egyértelmű, hogy egy-egy este hol fog aludni, ezért mindig volt nála egy sátor. Indiában viszont – még a koronavírus-járvány előtt – leverte egy durva influenza és napokig fel sem tudott kelni, ápolni kellett. Ezektől függetlenül egy ideig nem érzett honvágyat. Később viszont Iránban kezdett rájönni, hogy a hasonlóan csengő nyelvek között bizony nem magyar szót hall, ekkor tüstént úgy döntött, hogy aktív nyelvi-kulturális kapcsolódási pontra van szüksége, ezért nyomban könyveket töltött le, és filmeket kezdett nézni magyarul.

2013-ban, az első ultratúrán Bagolyt sokan várták otthon Sepsiszentgyörgyön, szinte az egész város előtt tette meg a díszkört megérkezésekor, de egy idő után hozzászoktak és „a kezdeti hype elmaradt” – fogalmazott. Számára a visszazökkenés a hétköznapokba nem jelent gondot: „hétvégén jól lerodálom magam, s aztán kipihenem magam a munkában”, mondta el a dizájnerként dolgozó kerékpáros. Pengő azonban viccesen megjegyezte, hogy bár őt kíváncsisága és kalandvágya hajtotta erre az útra, nem érezte szükségét mindjárt hazatérte után, hogy naponta 30 km-t gyalogoljon.

Bár Kőrösi útvonalát és spártai körülményeit nem reprodukálta, Pengő számára az volt a lényeg, hogy amikor csak lehetséges, gyalog menjen. Viszont felállított egy olyan szabályt, hogy nagyvárosokban az eltévedést elkerülendő, valamilyen tömegközlekedési eszközzel él: „ez a lehetőségek művészete” – tette hozzá. Bagoly ultrakerékpáros túráin viszont mindig van egy „race manual”, amit követni kell, illetve úgy igazodni hozzá, hogy az minél optimálisabb legyen. Csak a nélkülözhetetlen dolgokat viszi magával az útra, de ezt előzetesen felméri. Kirgizisztánba például vitt magával kis gáztűzhelyet, amin teát tudott főzni, de sikerült kihasználnia másképp is: egy váratlan pillanatban, 400 km-es kietlen szakaszon a semmiben egyszer csak talált egy babkonzervet, amit felmelegítve meg is evett.

Ezeknek a kalandoknak a fényében mindkét meghívott egyetértett abban, hogy fontos kipróbálni a „fiatalkori hülyeségeinket”, megvalósítani a vágyainkat. Az estét azzal az üzenettel zárták, hogy „mindenki sokkal többre képes testileg is, lelkileg is, mint gondolná”.